...

Can't beat the feeling

előző rész
következő rész

Aki még nem dolgozott bazinagy irodaházban, ahol naponta többszáz kiló papírt használnak el, ha nem számítjuk bele a seggek, és muffok törlését, meg a kéz és egyéb törölgetést (mert ezek legalább félig meddig igazolható, indokolt használatnak minősülő tevékenységek), annak elmondom, hogy az archiválás lényege az, hogy ha már zavaróan sok papír gyülemlett fel az irodában, akkor egy részét dobozokba kell pakolni, majd a dobozokat egy baszomnagy polcokkal teli raktárhelyiségbe kell elhelyezni felcimkézve, meg minden, hogy lehessen tudni, melyik dobozban mi van, mintha valaha bárki is mégegyszer kíváncsi lenne pont azokra a papírokra. Mintha nem maradna így is elég, ami pont ugyanolyan, pont ugyanannyira - semennyire - érdekes.
_________________________________türürürürüpp ólvézkokakóóla
Ez a másik agyrém. De mondjuk stílusos, ha nem tudtátok volna, a mikulás a kóláról kapta a színösszeállítását, bizony. Mindkettőnek gratulálok. Ez egy boldog házasság.

De most komolyan, nem vágom mi van ezzel a nagy papírbiznisszel. Mostanra már igazán kiválthatta volna a digitális adattárolás, már csak azért is, mert sokkal praktikusabb. Illetve már az is szomorú valahol, hogy réges-régen kitalálta valaki, hogy le kell írni, amit ígérgetnek, máskülönben nem lehet mire hivatkozni, amikor majd nem akarják teljesíteni. És ezen a gondolatmeneten keresztül eljutunk az olyan kiváló eszmékig, mint szerzői jogvédelem, ami azt jelenti, hogy például (hogy mást ne mondjak) Nick Carter pénzt kap tőlem minden egyes alkalommal, amikor én egy írható cédét vásárolok, mert az árában benne van a szerzői jogdíj. Az ötletlevédésről már nem is beszélve. Nem vagyok szakavatott kockafej, de az informatika például biztosan fejlődhetett volna sokkal nagyobb lépésekben, ha nincs levédve minden fing, amit valamelyik igazi gyík kitalál, és amit emiatt a többiek nem használhattak a saját fejlesztéseikhez.

Persze, mondhatjátok, hogy "most ezzel megint mi bajod, ez legalább nem árt senkinek, csak egy csomó papír, faszom, te már mindenen tudsz rinyálni???". Majd beszélgessünk erről, ha a következő életedben fa leszel, köcsög. Nem vagyok faölelgető hippi, természetbuzi, csak nem szeretem nézni az értelmetlen pusztítást, és nem értek egyet azzal, hogy a civilizáció érdekében kell ez az áldozat, mert itt már rég nem a szellemi emelkedés, és a fejlődés szempontjából értelmezhető civilizációról beszélgetünk (bár az az érzésem, hogy az egyetemes történelem során ez egyébként is csak pillanatokra - vagy se - volt így), és meggyőződésem, hogy ami itt folyik az egyszerűen fenntarthatatlan. Nem bírja már ki ez a kurva hely, amit csinálunk. És nagyon remélem, hogy tíz év múlva sem születik semmiféle globális megegyezés a környezettel kapcsolatban, mert az egyeseknek azt jelentené, hogy kevesebb nájkit tudnak gyerekmunkával gyártani, másoknak meg azt, hogy drágább lenne a nájki, amiben kábé füvet nyírnak, bárbekjúznak, meg kocognak max. Nem úgy mint nálunk, ahol talpig nájkiban el lehet menni menőzni a legtöbb szórakozóhelyre, mintha futnál épp (érthetetlen). Aztán majd lehet sisteregni a sivatagban, remélem egyikünk se éli túl, csak a csótányok.