...

A következő nyerőszám aaaa ...

előző rész
következő rész

Nesztek, legyen mire donaldkacsázni hétvégére (aki nem vágja a donaldkacsázást, az keressen rá a szlengblogon).
___________________________________A héten nem volt öt találatos.
Soha nem értettem azokat akik tudnak hittel lottózni mondjuk. Ne értsétek félre, nem akarom bántani őket, sőt kimondottan örülnék, ha valaki elmagyarázná nekem, miért kell azt tolni.

Én egy alkalommal töltöttem ki lottószelvényt életemben. 14 (se) voltam, és jártam a kőbányai szabadidőközpontba egy agykontroll tanfolyamra gyerekeknek. Egy ötvenes nő tartotta, egész jó volt, és persze annyi idős fejjel nagy lehetőségeket láttam benne, mint mondjuk hogy majd idővel az akaraterőmmel leuralom az univerzumot, vagy ilyesmi. Járt oda a legnagyobb haverom is, akivel ráadásul akkoriban izomból nyomattuk a metált (vagy legalábbis szerettük volna, ez ilyen első zenekaros téma, engem énekelni vettek be, de nem volt basszgitáros, úgyhogy később azt is megnyertem...) és úgy éreztük, hogy igazából már semmi más nem kéne, csak kurvasok pénz (meg egy ötezres) ahhoz, hogy befussunk, mert már nagyon penge zenéket csinálunk, csak szarok a cuccaink, és a jókra meg nincs pénzünk. Természetesen tévedtünk. Geciszarok voltunk végig. Végül három fős lett a banda, de dobos poszton csak nagysokára találtunk elfogadható gyereket. Az első dobosunk úgy került be, hogy azt hallottuk róla, hogy amikor katona volt, dobolt valamilyen zenekarban. kedvenc bandája szerintem az edda volt. Az első fellépésünkre úgy ült be, hogy egyszer sem próbáltunk előtte. A hájszkúlmjuzikel szerű filmekben itt jön a nagy áttörés, amikor a csávó egyből ledobolja a csillagos eget, de esetünkben ez nem így történt. Integetni kellett neki, amikor vége volt egy-egy számnak, hogy abbahagyja. Ugyanilyen merészen ült be (közös próba nélkül) a pecsában az ominózus szalagavatós bulin (erről már írtam korábban, aki nem emlékszik, az lapozgasson vissza, kellemes időtöltést) volt is nagy felzúdulás. Viszont itt megragadnám az alkalmat, hogy egy nagy fákjúköcsögöt küldjek Milán Péternek, a tökömtuggyahányas metálhammerben megjelent kritikája kapcsán, ami a fekete lyukba lenyomott koncertünket teljesen lehúzta, csak azért, mert aznap este az összes banda közül egyedül mi nem voltunk a tipikus hörgősök. Szarok voltunk, nagyon szarok, ez kétségtelen, de a többiek egytől egyig még annál is szarabbak, Csak náluk stimmelt a kritérium. Szóval fákkjúúúúköcsssőőőőg! Ezt már akkor meg akartam neked írni levélben.

Persze a lottón nagy karimás lófaszt (láufaszt) nyertünk, nem milliókat, de azért a "hú ez csak kettővel ment mellé" típusú dolgok miatt továbbra is elhittük, hogy hamarosan leuraljuk az univerzumot.

Ti hogy látjátok, sikerült?

Később lett versenyképes zenekarom is, de abban meg beláttam, hogy nem szabad ezt csinálni magyarországon (vagy legalábbis akkor nem lett volna szabad). És ez az a refrén, amit a tehetségtelenek nyomatnak, hogy jól jöjjenek ki a sikertelenségből, és ne kelljen belátniuk, hogy egyszerűen csak fost csinálnak, és kész. Mindazonáltal szerintem én nem volta az.