...

Nyamíííí!

előző rész
következő rész

Haver, nem semmik ezek a Donnerék! A héthégém nagy részét azzal töltöttem, hogy az útjukról szóló leírást olvastam a Missouri -i Independence -ből nagyrészt San Franciscoba. Kábé egy évig mentek, és valamelyikük folyamatosan naplót vezetett az eseményekről, úgyhogy eléggé testközelből kapod, vizuális típusok előnyben...
______________________________________________________Böfííííí!
1846 áprilisban indultak, több helyen változott a társaság összetétele, de a meghatározó családok végig nagyjából együtt maradtak. 1846 október 31 -én egy hegycsúcsoktól körülvett tóhoz érkeztek (a Sierra Nevada hegységben, gyakorlatilag a célegyenesben), itt hirtelen óriási hóviharba kerültek, és a meredek lejtőkön felfelé nem tudták folytatni az útjukat. Rövid időn belül olyan sok hó esett, hogy nem találták az utat, és egyébként sem lehetett közlekedni a leírások szerint néhol 20 láb mély hóban. Néhányan hótalpakon gyalogosan segítségért mentek, és összesen négy hullámban mentőexpedíciók is érkeztek. Az utolsó túlélő 1847 április 20 -án(!) hagyta el a fabódéját. Voltak akiknek nem jutott bódé, ők faágakból és szekérponyvából tákolt sátorszerű építményekben laktak.

1847. február 9 -én még fingjuk sem volt róla, hogy 22 -én majd érkezik egy mentőcsapat (bakker, még majdnem két hét, és már rég megették a kutyájukat is, jelenleg a tetők befedésére használt bőröket eszik, amelyek megfőzve olyanok, mint a ragasztó, de szerintem van aki már rájár a hullákra...). Oké, ez extrém helyzet, de azért ebből a történetből is röviden csak azt tudom levonni, hogy bazmeg, az emberiség már réges-rég megérett a pusztulásra, és nem az emberevés miatt...

1. A mentőcsapatokat nem csak a felebaráti szeretet hajtja, hanem a sok felhalmozott érték, aminek vagy nincs gazdája, vagy mindjárt nem lesz. Az utolsó csapat nem is menteni megy, meglepi őket, hogy van aki még él azután, hogy az előzőek több mint egy hónapja elmentek. Az újságok, az akkori média pedig minden képzeletet felülmúló elvetemültségeket költ a sztoriból.

2. A telepesek meg egyrészt kurva buták, emiatt ragadnak a hegyen, másrészt kapzsik és kicsinyesek, ezért hagyják egymást éhen pusztulni, és sokan nem próbálnak lemászni, mert nem képesek megválni az értékeiktől (worshipping material, ahogy Gentleman mondja...). Brávó!

3. A legnagyobb fingfej a William Hook nevű 12 éves gyerek, aki azért hal meg mert miközben épp lefelé tart a hegyről az első csoporttal, túlzabálja magát. Második helyen holtversenyben a teljes Breen család, akik folyamatosan vallásosak (közben embert esznek), és miután néhány napig túráznak a második csoporttal, megmakacsolják magukat, és a szabad ég alatt egyhelyben maradnak egy hétig (ha már meg kell halni, akkor ne menetelés közben... De ki mondta, hogy meg kell halni? Nem azért indultak el, hogy ne haljanak meg?). Ekkor talál rájuk a harmadik expedíció, akikkel mégis útnak indulnak, és mind élve leérnek friszkóba.

4. Az utolsó túlélő, Lewis Keseberg meg szerintem egyszerűen rákapott a dologra, nem véletlenül bírta lefelé a mászást még azután is, hogy közel egy teljes félévet töltött ott. Illetve szerintem meg akarta várni, míg mindenki elpatkol, aztán összegyűjteni a pézüket, de ez persze csak feltételezés, ő maga azt vallotta, hogy az áldozatok gyerekeinek akarta megmenteni a zsét.

Huhh, nagyon tanulságos, csak ennyit mondhatok.
Elnézést azoktól, akik unták a sok rizsát, de én nagyon belegolyóztam ebbe a történetbe...