...

Lobotómia, sokkterápia, szájkörte!

előző rész
következő rész

Kiskorúaknak, és műveletleneknek: Az első egy műtét, aminek során a homloklebeny nagy részét eltávolítják, ezt követően a páciens békés zombivá változik. Lehet, hogy tisztába kell tenni, de legalább nem küzd ellene. A második egy olyan eljárás, aminek során elektródák segítségével feszültséget vezetnek a páciens agyába, a beszámolók szerint, ez olyan érzés lehet, mint amikor aktív géphasználat közben véletlenül benyomod a reset -et, aztán egy darabig senki nem tudja, hogy mi van. A harmadik egy egyszerű fadarab (valóban körtére hasonlít), amit arra használnak, hogy a hangoskodó páciensek száját betömjék vele. Na ezek a módszerek már nem használatosak (hivatalosan legalábbis) a modern elmeorvoslásban.
________________________________________________________
Sajnos ezt sem hallottátok, mert a képzeletbeli barátom mondta, amúgy csak azt kérdezte meg, hogy szerintem melyikünk nagyobb hülye, én, amiért rendszeresen azzal töltöm az időmet, hogy képregényeket rajzolok teljesen ingyen, vagy ti, akik nem csak a képet nézitek meg, de még az okoskodást is elolvassátok...

Nemtom, nekem ellenérzésem van mindennel szemben, amiben szerepel az hogy "pszicho", pontosan azért, mert a fent említett három eljárást néhány évtizede még simán alkalmazták. Meg ez az egész teljesen uniformizálja az embereket, és úgy közelíti meg őket. Betegnek tekinti mindazokat, akik nem pont olyanok, mint amit a könyveik írnak, hogy lenni kell.

De lehet, hogy ehhez hozzájárul az is, hogy miután a harmadik sorozásomon tudtam, hogy mostmár a suli sem adhat haladékot, és az eddigi teszteken akárhogy igyekeztem eljátszani a hülyét, mindig megfeleltem, itt az ideje, hogy bevonuljak, úgyhogy akár ki is tölthetem korrektül a tesztet, gyerünk, essünk túl rajta. Na ekkor küldött el a bizottság a pszichiátriai gondozóba. Egy darabig jártam, gyógyszert is szedtem, kicsi sárga háromszög alakú antidepi tablettát, amitől nem voltam többé nyomott, de nem voltam semmi más sem, egy pohár sörtől tántorogtam, és szinte soha nem állt fel spontán a répám. Sokszor direkt helyzetben sem nagyon :) Nem jött át a fájdalom, meg a szopás, de nem jött át semmi más sem nagyon, bezombultam. Aztán egy idő után hiányzott, hogy legyenek végletek, legyen rossz is, meg jó is, meg hogy érezzek már valamit, de a végső lökést az adta, hogy gyanakodni kezdtem a dokira, hogy valójában meleg, és szeretne velem valamit, na ekkor mondtam meg neki, hogy engem többé nem lát. Persze nem volt kezdő, miután elmagyaráztam, neki nagy öntudatosan, hogy mostantól nem jövök, még hozzátette a saját kommentjét, amivel totál leoltott, és éreztette, hogy akkor is ő a győztes, de engem már nem érdekelt, mert az egész dolog csak annyi, hogy el kell vállalnod magadért a felelősséget, észre kell venned, hogy ez az egész a te mozid, és a dokik, meg az összes okos csak szereplők a te jelenetedben, ha nem tetszenek, írd ki őket belőle a picsába, és végre vedd a kezedbe az irányítást, vagy legalább légy vele tisztában, hogy itt első sorban rólad szól minden.

Szóval én ebben a pillanatban gyógyultam meg, amikor rájöttem, hogy mennyire abszurd, és nevetséges az, hogy kívülről várom a segítséget, hogy rendet rakjanak a fejemben. Huszon évesen, amikor a legnagyobb királynak kéne lennem, egy ötvenes ratyigyanús vén kecske mondja meg nekem, hogy mi a megoldás, begyógyszerez, meg ilyesmik...

Ne legyetek dinkák! Soha ne menjetek pszichiátriára, főleg nem akkor, ha küldenek!

A cím meg egy olyan mondás, amit teljesen benézünk, félreinterpretáljuk. Nem a komplett idióták a lelki szegények, ha valakinek mentális zavara van, az szinte garantáltan nem boldog. A lelki szegények az egyszerű, egyszerű életet élő emberek, akik megtalálják a szépséget, örömöt abban, amit kaptak, nem vágynak többre, és nem rontják el a kedélyüket meddő okoskodással, és fikciókon való bánkódással, meg parázással.

Na, átadom a szót.