...

Erre bezzeg van eszem!

előző rész
következő rész

Nem akarom elvenni senki kedvét a párkapcsolattól, meghát én magam nem vagyok még túl mindenen, hogy meg tudjam mondani az abszolút frankót, de ugye a pöcegödörből is azt szivattyúzzák ki, hogy nincs hűség, meg ilyesmi. Ez a rész egyébként önmagam nyúlása, a kommunikációs tréning időszakából, mert semmi nem jutott eszembe, nade az önismétlés olyannyira cinkes, hogy még a lopásnál is rosszabb szerintem, nem is linkelem ide.
______________________________________________________Strep!
Ez a hang a tigrismintás töktartó tanga pántjának csattanása oldalt, a csípődön haver! Gondolj bele!

Az ember akkor csinál ilyesmit (itt most a képregény sorozatra gondolok), ha a fogadtatásra való tekintet nélkül is úgy érzi, meg kell hogy csinálja. Olyan ez mint a hányás. Ki kell hogy jöjjön. Engem sem érdekel, hogy tetszik-e, baszdmeg, pont hánynom kellett! Ha szerettek érte, akkor mázlista vagyok, én csak pont odahánytam, másnak meg az lett a faszaság. Ha utáltok érte, akkor csak nyugtázom, hogy "na ezek biztos ilyen fatökű bénák, soha nem volt még hányingerük, kapjákbe, én vagyok a megnemértett". Ha meg nincs is fogadtatás, akkor az olyan, mintha kibuliznám magam, mocskosul bekarmolnék, aztán hazatántorognék, és intim magányomban jól lehánynám magam.

Nem jutott már eszembe több, meg nem jutott eszembe semmi vicces sem. Lehet, hogy az időjárás? Lehet, hogy az időskori elhülyülés? Stupor? Lehet, hogy elveszett a monyóm? Hábbazmeg, nemtom. Milyen ez, hogy beígértem magamnak, hogy minden hétköznap idenyomok egyet, minta ez lenne a minimum. Mi van, ha mindjárt megkomolyodom? Ha benő a fejem lágya?

Felszólítás kell, hogy hozzászóljatok?