...

Na mi van, nem terjed a hang?

előző rész
következő rész

Ez így majdnem megtörtént, de mégsem (ez már hányadik?). A slozin is van nagy élet nálunk, nem csak az ebédlőben, és itt még az a szép, hogy kábé annyiban kell lerendezni, mint egy háromkockás képregény, mert csak annyit vagy ott. A Gyökérhernyó kedvenc mondása mostanában, mielőtt behatolunk az illemhelyre: "Gyere, szippantsunk egy kis frissen préselt szarszagot!".
______________________________________________Szellentééééés!
Na, ma végre kifakad a filozófia, mint a gennyes kelés. Komplexus kompenzációs kombináció.

Nemrég lett egy fényképezőgépem, semmi különös, csak egy fényképezőgép. Előtte egy ősfényképezőgépe volt valakinek, aki hagyta, hogy használjam. Nem volt rossz, de jó se. Szóval most van egy fényképezőgépem, amivel - meglepő, de mégis - fényképeket készítek. Az első szett lett a legfaszább, amikor még a használati útmutatót sem olvatam el, csak nyomtam a gombot a világba. Azóta egyre türelmetlenebb lettem, semmi nem elég jó.

Most egy nagyobb böffentéstől szúró fájdalmat kezdtem érezni a jobb tüdőmben, mintha hirtelen több emelet magasságból egy betonvas hullott volna a csuklyásizmomra és kábé a medencecsontomig hatolt volna. Amúgy. De visszatérve...

Miért olyan az egész világ, hogy mindenből az első a legdurvább? Az első cigi, az első berúgás, az első narkó, az első dugás, mind definiálják az élményt, amit utána csinálsz, az már csak az első felidézése.

Ez lenne az öregség? Ha már ismerem mindet, akkor kár vergődni, akkor már csak itt fogok ülni végig ahol most, és pötyögöm ezt a szart, és ez a legtöbb, amit ki lehet hozni?
Biztos, hogy nem :)

De azért nem árt néha átgondolni...

Na?