...

Bezzeg az én időmben!

előző rész
következő rész

Ó igen, a tükörbelsejű liftek! Mindenkit arra ösztönöznek, hogy nézegesse, vajon mennyire gyűrődött össze az inge hátul a kocsiban, vagy hogy nem maradt -e egy kis petrezselyem a foga között ebédnél, vagy ha egyedül vagy, akkor arra, hogy kezdd el vadul nyomkodni a mitesszereidet.
_____________________________________________________Frutty!
Igen, pattanás-hang.

Nos, ma ráérős napom volt, és hogy azért mégis legyen valami, amit még nem unok kurvára, és mert eléggé éhes voltam, úgy döntöttem, hogy főzni fogok, mint a régi szép időkben, ó jeee. A táp elég jó lett, bár abszolút véletlenszerűen készült, mindent beledobáltam egy mély tepsibe, aztán egybesütöttem.

Viszont a procedúra nagyon komoly tapasztalatokat hozott. Úgy indult, hogy kimentem a közértbe. Ekkor még naivan fel sem fogtam, hogy a külső univerzum teljesen kiforodult önmagából, és egyedül a kis gardróbomban lehetek biztonságban (ha észre nem vesznek). A közért bejáratának forgókarját véletlenül belenyomtam egy háromfős ratyibanda egyik tagjának a seggébe, mert egyszerűen annyira lekötötte őket a gesztikulálás, meg a csevegés, meg a selypegés - egyszóval a buziskodás - hogy nem lehetett tőlük bejutni. Bocsánatot kértem, közben igyekeztem nem röhögni a szivárvány színű cipőjén. Kifelé jövet a sorban feltűnt egy idősebb pár, a nőn szódásüveg okuláré, a csocsesz meg úgy viselkedett, mintha a kutyája lenne, és nem szólalt meg hangosan, csak úgy hogy a nőhöz közel hajolt, és egy textilzsebkendőt tartott a szája előtt. Ez már így passzívan is durva. Egyszer csak felkiáltott egy bolti alkalmazott, hogy kinyitott egy újabb kassza, lehet oda is menni, de ekkorra a nyannyerék már majdnem sorra kerültek. Persze a mögöttük álló spanyol fiatalok csoportja örömmel állt át az új kasszához, mire a nyannyer fennhangon elkezdte őket osztani, hogy "Persze előzzétek meg az embert, nem kell sorban állni, biztos valami rohadt szlovákok! Értik ezek ne félj!" És hasonlók. Aki eddig nem nézte meg őket, az mostmár igen. Én szintén az újonnan nyílt kasszához álltam sorba, amikor is megszólított egy negyven körüli átlagos külsejű szőke nő. Azt szerette volna megtudni, hogy gyűjtöm -e a pontokat, mert ha nem, akkor igényt tartana rá, mert a kisfia nagy gyűjtő. Mondtam, hogy fingom sincs a pontokról, de persze, megkapja a gyerek. Valószínűleg nem bízott meg bennem eléggé, mert rám uszította a kissrácot, aki ettől kezdve úgy állt mellettem a sorban, mintha az én gyerekem lenne. Ekkor az előző nyannyer újabb műsorba kezdett. Mivel az előtte sorban álló szintén spanyol társaság nem vágta, hogy a banánt le kell mérni, egy legfeljebb tizenhat éves lány visszament a mérleghez, majd szeretett volna újra a sor elejére jutni, vagy legalább a banánt átadni a társainak, de a nyannyer olyan heves könyökléseket mutatott be, amint mögé ért a lány, amit a fociban eltiltással büntetnek. Hiába próbálták neki többen elmagyarázni, hogy ez a csaj igazából előtte van a sorban, csak nyomta a rikácsolást, hogy nem érdekli, menjen másik kasszához, meg hogy majd kint jól picsán rúgja. Közben a fickó nyomta neki a zsepibedünnyögést, mert az gondolom már kicsit cikiben volt, de arra hogy mit mond csak a nő válasszaiból lehetett következtetni. Döbbenetes volt. Közben én is odaértem a kasszához, és odaadtam a kiscsókának a kibaszott pontjait, mire ő hang nélkül visszahúzott az anyjához, a kis bekondicionált csúcsfogyasztó. Ezzel nagyjából egy időben került sorra a nyanya és "kutyája" a dünnyögő tata. Éreztem, miközben pakoltam a cuccot a szatyorba, hogy ha ezeket valahogy rá tudnám venni, hogy valóságshowt készíthessek róluk, azzal megoldódna minden anyagi gondom. Ezen tűnődtem még az utcán sétálva is, olyannyira, hogy majdnem szimplán elsétáltam az előtt a performance előtt, ahol egy iszonyatosan koszos, szíros, lompos hajú, gubancos szakállú, retkes fekete körmű hajléktalan kiskéssel dinnyét eszik. A fickó alig látszott ki a retek alól. Azt, hogy fekete a körme, csak onnan lehetett tudni, hogy az egész keze fekete volt a dzsuvától. A Károly körút és a Király utca sarkánál ült a földön, körülötte vagy három négyzetméteren dinnyeszilánkok, meg dinnyelé mindenhol, ő maga is tökig leves volt, folyt végig mindenén, és mintha ez lenne a legtermészetesebb, tolta befele. Huhh, gondoltam, ezt lehetne fotózni, mert tényleg nagyon látványos. Meggyorsítottam a lépteimet, mert noha csak pár száz méterre voltam itthonról, már sejtettem, hogy az univerzummal ma valami nincs rendjén, ha néhány percen belül ennyiféle ingerrel dobál. Már az utcánkban jártam, és kicsit megkönnyebbülve a nagy zabálásra gondoltam, amit nemsokára csapni fogok, amikor valami furcsa zajra lettem figyelmes az út túloldaláról. Olyasféle hang volt, mint amit a hím elefántfókák adnak ki, miközben harcolnak, majd némi bugyborékolás, és csobogás követte. Amint odanéztem, a következő látvány tárult elém: egy legalább kétszáz kilós, elég rosszul öltözött fickó egy közlekedési jelzőtáblának támaszkodva tiszta erőből okádott a járdára, miközben a cingár haverja néhány méterrel arrébb a kukából próbált kihalászni valami tutit. Eredetileg arra gondoltam, hogy ebéd után is sétálgatok egy kicsit, de inkább úgy döntöttem, hogy ma már nem teszem ki a lábamat. Vigyázzatok!

Na jó, akkor összefoglalnám, bár eredetileg nem nyanyásra akartam rajzolni ezt a részt, hanem valami vállalati főseggnyalósra, és nem akartam semmit írni, nemhogy egy komplett novellát, de ha már így esett, akkor ezen a pár soron nem múlik. Balfaszság azt mondani, hogy a fiatalok cinkesek, mert ezzel azt mondod, hogy régen te is cinkes voltál, ugyanez az öregekkel, egyszer majd te is cinkes leszel. Az hogy valaki lemelózott sok évet, az nagyon tiszteletre méltó, de nem kell úgy előadni, mintha a fiatalokért tette volna, nem értük tette, hanem a saját anyagi érdekeiért, mint ahogy senki nem puszira dolgozik, hanem fizetésért. Az időseknek inkább örülniük kéne a fiataloknak, mert ahogy a dolgok jelenleg állnak, én a melóm egy részét azért végzem el, hogy a nyugdíjasoknak legyen miből nyugdíjat utalni, oké, sokuknak nem fejedelmit, de ha megmarad a mostani tendencia, akkor amire én nyugdíjas leszek, már nem nagyon fog engem eltartani az a kevés fiatal, amit meg a nyugdíjpénztárba befizettem, az kevesebbet fog érni, mintha inkább télifagyi részvényekbe fektettem volna. A Szlovákozásról meg annyit mondanék, hogy akkor lennénk okosak, ha nem süllyednénk az ő szintjükre, de sajnos sokan képtelenek erre. Miután ok nélkül lekönyökölsz egy EU állampolgárt a közértben sorban állva, nem hiszen hogy van jogalapod elvárni, hogy az EU kedvezően foglaljon állást az ügyedben. Oké, ez a nő nyilván elmebeteg volt, csak nálunk nagyon sok az elmebeteg. A turisták szerintem lassan úgy járnak ide, mint egy karneváli freak showra az usában, ezért van ennyi belőlük még mindig Budapesten. Imádom a belvárost, semmi pénzért nem költöznék el innen.

Egy focimeccsen lehet úgy is szurkolni, hogy savanyú pofával fikázol, és várod, hogy a csapatod gólt kapjon, hogy mondhasd, naugye te megmondtad, semmi keresnivalójuk, meg hasonlók, és lehet úgy is, hogy várod a sikert, még akkor is, ha ők az esélytelenebbek, és ha nem nyernek, akkor maximum azt mondhatod, hogy ezúttal nem sikerült a bravúr. Ha van olyan, hogy energiaáramlás, akkor az a gigantikus negatív energiatömeg, amit a magyar szurkolók kibocsájtanak egy-egy sportesemény során, az önmagában elég kell hogy legyen, hogy a csapat veszítsen. Illetve, ha negatív, frusztrált nyomiként éled le az életed, akkor túl azon, hogy én például nem szívesen fogok veled találkozni, mert elbaszod a hangulatomat, és mindenkiét aki körülötted van, neked lesz a legszarabb, mert TE végig ott leszel, és egy NEGATÍV, FRUSZTRÁLT NYOMORULTként fogod eltölteni minden pillanatodat. Ezt akarod? Mindenkinek lenne oka rá, hogy negatív legyen, mindenkit ér egy csomó baj.

Tulajdonképpen amit most csinálok, azzal, hogy ennyit írok, az majdnem ugyanaz, mintha semmit nem írnék. Ha az egész amúgy sem nagyon érdekel senkit, akkor végülis mindegy. Holnap majd nem írok.