- Na, most akkor szépen nyugodtan leülünk egy picikét, ti pedig elkezdtek mesélni nekünk!– mondta a Halál, azzal máris kényelembe helyezte magát egy a semmiből megjelent karosszékben.
- Talán a kis angyal tud valami magyarázatot adni Sir Eddy furcsa halálára, ne haragudj Tadeusz, apád ügye ennyit még várhat.
- Az az igazság engem is rettentően érdekel ez a sztori! – Tadeusz gyanakodva méregette Minát, ha tényleg ő Menevra, az a nőcske, akit Sir Eddy történetéből megismert, akkor nagyon csalódott lesz. Remélte, hogy szívének angyala valahogy ki tudja magát magyarázni ebből a helyzetből.
- Nos, hol is kezdjem… az tény, hogy valamikor tényleg én voltam Lady Menevra, még az egyik előző életemben… gondolom, Eddy mesélt már rólam egyet s mást…
- Bárcsak ne tette volna – Tadeusz kezdte nagyon rosszul érezni magát, hányinger kerülgette.
- De az valójában nem is én voltam! Vagyis persze a lelkem… de azóta jóvátettem mindent, megváltoztam… látjátok, angyal vagyok!
- Igaza van a kisasszonynak! Ne ítéljük őt el, ez egy régi történet! – mondta a Hal, miközben jelentőségteljesen végighordozta nagy haltekintetét a társaságon.
- Köszönöm… szóval, mint azt tudjátok, ahhoz, hogy angyallá válhassak, előbb lelkem minden bűnét helyre kellett hoznom, és igen, Lady Menevraként igen csak sok bűnt elkövettem… ezek közül az egyik, hogy halálba kergettem Sir Eddyt és Toporjánt, a költőt…
- De ezek szerint, valahogy ezt jóvátetted. Hogyan? – kérdezte gyanakodva a Halál.
- Egyszerűen! Megszálltam akkori testemet, vagyis Menevrát, elutasítottam Sir Eddyt és együtt maradtam Toporjánnal, akivel aztán nem túl fényűző, de hosszú és boldog életet éltünk le együtt. Megakadályoztam Menevrát, hogy… nos, hogy annyi férfival összefeküdjön…
- Álljunk csak meg egy pillanatra! – szólt a Halál – Ha te tényleg visszamentél, és tényleg mindent elrendeztél, akkor nekünk nem egészen úgy kellett volna hallanunk Sir Eddy történetét, ahogy azt hallottuk! Ő azt mondta nekünk, hogy a költővel vívott párbaj közben halt meg, persze aztán az Ítélőszéken rá kellett döbbenünk, hogy igazából meg sem halt… de valami itt akkor sincs rendben…
- Én sem értem a helyzetet, komolyan… ennek nem így kellett volna történnie… - Mina maga elé bámulva a gondolataiba merült.
- Én ezt nem vagyok képes fölfogni! Akkor és ott, abban az időben keletkezett valami törésféle, a dolgok elcsúsztak… a rendszer összezavarodott… belőled angyal lett, de a lovag mégis abban a hiszemben van, hogy párbajozott… közben valójában meg sem halt… aztán meg mégis itt van… nekem meg kéne már egy ital… - Halál kezében megjelent egy üveg whiskey. Nem maradt sokáig bontatlanul.
- Elnézést… szabadna, kérdeznem… - Sir Eddy egy lovaghoz méltatlan bátortalansággal jelentkezett szóra. – Csak azt szeretném tudni, drága Menevra, hogy miért azt a hitvány költőt választottad helyettem?
- Ne haragudj Eddy, nem akarlak megbántani, de te csak egy kaland voltál Menevra életében, egyébként engem kérlek, szólíts Minának… te egy világutazó, vakmerő harcos voltál… vagy… és ez izgalmas ugyan, de csak ideig-óráig… és a testem, Menevra teste vágyott is erre az izgalomra, de a lelkemhez valójában Toporján illett.
- Értem… - Sir Eddy szerfelett elszontyolodott, még hogy egy asszonynép nyikhaj dalnokot válasszon a hatalmas Sir Edgar McBeretvalatlan helyett! Ez egyáltalán nem normális!
- Nagyon örülök, hogy ezt ilyen szépen megbeszéltétek, gyerekek, ne búsulj Eddy fiú, kaptál egy kosarat, na bumm! Majd szerzel másik lukat magadnak! Inkább azon kéne izgulnod, hogy mi is lesz veled ezután! – mondta a Halál, közben felállt székéből, egy húzásra kiitta a whiskeyt, majd elhajította az üveget, ami hangosan csörömpölve összetört, aztán fel is szívódott a nagy semmibe. – Mert hivatalosan te most nem vagy se élő, se holt, mégis itt dekkolsz a Túlvilágon. Igazándiból nem is kéne veled foglalkoznom, egyszerűen a sorsodra hagyhatnálak, aztán lesz, ami lesz!
- Ezt nem… - próbált közbevágni az aggodalmaskodó Hal.
- De! Bocsánat. De hogy lásd kivel is van dolgod, segítek neked! Bizony! Jössz velünk szépen a Hivatalba, aztán meglátjuk, mit tudunk tenni érted. De semmi pofázás! Füled, farkad behúzva, csöndben követsz, és akkor mindenki nyugodt marad, minden rendben lesz! Megfelel ez őnagyságának?
- Persze, természetesen, igazán há…
- Az előbb, mintha azt mondtam volna, hogy egyetlen kurva szót sem akarok hallani. – jelentette ki egészen nyugodtan a Halál. – Ugye?
- …(Sir Eddy lesütötte szemét, élete során soha nem érezte magát ilyen szerencsétlennek)
- Nagyszerű! Elmondom mi lesz! Így mindannyian, mint egy nagy boldog család, ellátogatunk abba a szétkúrt Hivatalba, rákérdezünk a lovag és az angyal ügyére, aztán kitudakoljuk mit is követett el Tadeusz édesapja, és valahogy kihúzzuk őt a csávából! Mindenkinek megfelel? Egy szót se! Költői kérdés volt! Indulunk! Most!
- Ez mindig ilyen? – súgta oda Mina Tadeusznak.
- Hát, igazából nem régóta ismerem, de épp leszokóban van…
- Heroin. – fűzte hozzá mint egy mellékesen a Hal.

- Ez egy barlang? A Hivatal, egy barlangban van? – kérdezte csodálkozva Tadeusz.
- Igen, jól látod a helyzetet, ez egy barlang. Miért? Palotára számítottál? – vetette oda hátra sem fordulva Halál, miközben már trappolt is befelé.
- Ami azt illeti, igen… legalább egy palotára számítottam!
- Tudod elég érdekes itt a dolgok logikája… - ezt már Mina jegyezte meg, aki próbált Tadeusz közelében maradni, de a fiú igazán ügyet sem vetett rá. Lelke mélyén csak azért sem bírt kibékülni a helyzettel, hogy ez a lány valaha olyan lány volt.
Gyenge fáklyafénnyel megvilágított, egyhangú járatok hosszú során kellett keresztülmenniük, mire végre megérkeztek a Hivatal előcsarnokába. Tadeusz úgy vélte belül sem sokkal impozánsabb a hely, mint kívül. A tágas csarnokban véletlenszerűen elszórva egyszerű faasztalok álltak, mindegyik mögött egy-egy tipikus hivatalnokkal, fehér ing, sötét nyakkendő, élére vasalt haj, mind serényen foglalatoskodott valamivel, papírokat böngésztek, könyveket bújtak, klaviatúrákat vertek veszettül, vagy telefonáltak (na de ilyet, hogy még telefon is van a Túlvilágon, ez azért már egy picit tényleg túlzás, hát akkor végső soron mi is a különbség élet és halál közt?).
A kőfalak dísztelenül magasodtak a látogatók fölé, a világítást itt is fáklyákkal oldották meg, de valamivel erősebb fényt biztosítottak, mint a járatokban. Az asztaloknál emberek százai álltak sorban, sokan egyik sorból a másikba furakodtak, vagy papírokkal a kezükben masíroztak érthetetlenül ide-oda. Néhányan egyszerűen felszívódtak, vagy átléptek a falakon.
Tadeusz mindig is gyűlölte ezt az egészet. A hivataloknak már csak a gondolatától is irtózott. Na meg ez a rengeteg ember! Ki nem állhatta a tömeget, neki már egy hat-nyolc fős baráti beszélgetés is túl sok volt a jóból. Nem tartotta magát embergyűlölőnek, nem volt igazából tömegiszonya. Egyszerűen csak fárasztotta ez az egész nyüzsgés, és valamiért mérhetetlenül elszomorította.
Most is letörten figyelte ezt a rengeteg embert. El nem tudta képzelni, milyen ügyekben jöhetnek ide a halottak, ráadásul ilyen sokan!
- Azt mondtad, hogy minden tele van apám képével, de én eddig sehol nem láttam. – szólt oda Tadeusz kedvetlenül Halálnak, közben képtelen volt levenni a szemét az embermasszáról.
- Ja, igen, elnézést, te csak a felszínt láthatod. El is felejtettem. Ne kérdezz! Kérlek, csak ne kérdezz most! Inkább fogd meg a kaszát!
Tadeusz nem is akart kérdezni, ahhoz túlságosan le volt lombozódva, így csak némán megfogta a Halál kaszáját. A kép egyből megváltozott! Az emberek eltűntek, helyettük csak apró fehéren fénylő gömböcskéket látott, és egyáltalán nem nyüzsögtek, nem mozgolódtak, tolongtak, mind egyhelyben álltak! A falak is átalakultak, mindenfelé képek és szövegek váltak láthatóvá, Tadeusz észrevette, hogy amire rápillant, az kicsit közelebb kerül hozzá. Nem is kellett sokáig keresnie apját, képe tényleg szinte mindenhol ott lebegett. „KÖRÖZÉS ALATT!” Olvasta a torzonborz, őrülten vigyorgó fej fölött, alatta a következő szöveg állt: „Drót Ferenc Vilmos a Túlvilág ellenes csoportosulás vezetője, fokozottan veszélyes bűnöző! Óvakodjanak tőle a holtak!”
„Fokozottan veszélyes bűnöző.” Tadeusz sok mindent el tudott képzelni az apjáról, de azt, hogy közveszélyes bűnöző lenne, semmiképpen. De persze tudta, itt másképp mennek a dolgok, annyi furcsaságot élt át (halt át) az utóbbi időben, igazán meg sem lepődne azon, ha kiderülni, az apja valóban elvetemült gazember.
- Figyelj csak, te mindig így látsz? – kérdezte Tadeusz a Halált.
- Én úgy látok, ahogy akarok! Van normál módom, éjszakai módom, röntgen módon, lélekkereső módom, bohóc módom…
- Lélekkereső módod? Ezt pontosan, hogy értsem?
- Bizonyos paraméterek alapján bármilyen lelket bárhol képes vagyok megtalálni segítségével. Így csak és kizárólag lelkeket látok, a külvilágból semmi mást nem érzékelek, így egy kicsit veszélyes ugye a használata, de nyugodt körülmények között rendkívül hasznos képesség.
- Na de… de akkor miért nem keresed meg az apámat?
- Ööö… nos… egy picit túloztam az imént… vannak lelkek melyek elrejtőzhetnek előlem… sajnos apád is egy ilyen lélek…
- De hogyan? Hogy képes erre?
- Ezt sajnos én sem tudom. Úgy néz ki apád lelke rettentően erős… hát persze… a nagy Drót Ferenc Vilmos a feltaláló, színész, zenész és testneveléstanár! Ő ne tudná a módját, hogy hogyan járjon túl az eszemen… - Halál csuklyája alatt somolyogva csóválta fejét. Tadeusz unottan forgatta szemét.
- Akkor hogy találjuk meg?
- Kérdezősködünk itt egy picit. De először is jó lenne elintézni ennek a nyomorult lovagnak az ügyét. – Halál körbe-körbe forgott, közben ágaskodva próbált a tömeg fölé magasodni, hogy messzebbre is láthasson, keresett valakit. – Örülnék, ha megtalálnánk… Hal te sem látod?
- Szerinted?
- Ó. Bocsánat. Te nem sok mindent láthatsz onnan lentről…
A Hal rosszalló pillantásokat vetett a tapintatlan Halálra, aki ezt nem vette észre, vagy csak úgy tett mint, aki nem veszi ezt észre, nála ezt soha nem lehetett tudni.
- Halál? Hal úr? – kérdezte valaki váratlanul a csapat háta mögül, mire mindannyian odafordultak. Elegáns fiatalemberrel találták szemben magukat. Makulátlanul tiszta hamuszürke öltönyt, fekete inget és narancssárga nyakkendőt viselt. Elsőre meghökkentően hatott, ez a mondhatni ocsmány, rikító színű nyakkendő, de ahogy az ember az összképet vizsgálta, semmi kétsége nem maradhatott afelől, hogy ez, így ahogy van tökéletes. Az alacsony férfi olyan erőt, magabiztosságot és méltóságot sugárzott magából, csupán csak azzal, ahogyan laza tartással ott állt Tadeusz előtt, hogy úgy érezte, akár bohócruhában is lehetne, akkor is ugyanilyen félelemmel vegyes tisztelettel tekintene rá. Ha már a bohócruhánál tartunk, vajon milyen lehet Halál bohóc módja?
- Mi szél hozott ide titeket? Ahogy én tudom, nem igazán kedvelitek a Hivatalomat, bizonyára valami fontos dolgotok lehet, ha mégis bemerészkedtetek a barlangba. – mondta a férfi levakarhatatlannak tűnő mosollyal az arcán. Ez az elképesztően jóképű arc emlékeztette Tadeuszt valamire, talán valamilyen állatra, de nem tudta eldönteni melyikre is.
- Hello Beck, örülök, hogy végre találkoztunk! Lenne hozzád pár kérdésünk! – Tadeusz enyhe gúnyt és rosszindulatot vélt felfedezni Halál hangjában.
- Állok rendelkezésedre! De előbb nem mutatnál be a barátaidnak? – a Beck nevű férfi alaposan szemügyre vette a társaságot. Mikor Minát megpillantotta, mintha a felismerés szikrája gyúlt volna szemében, mosolya, ha lehet még szélesebbre húzódott.
- Hát hogyne… - a Halál sorban végigmutogatott mindenkit – Ő itt Sir Edgar Mcberetvalatlan, vele van egy kis gondunk… ez itt egy angyal… valami Mina azt hiszem… ő meg Drót Tadeusz…
- A hírhedt Drót Ferenc Vilmos rokona tán? – kérdezte Beck érdeklődve, arcán az eddigi ijesztő vidámsággal.
- Igen, ő a fia… erről is szeretnék veled beszélni… nos… emberek ő pedig Ul-Urehm Beckrief, ő irányítja a Hivatalt… akkor azt hiszem, ezzel megvolnánk… Szóval, az a helyzet, hogy itt van ez a lovag, aki azt hiszi magáról, hogy meghalt, de a bírótól megtudtuk, hogy még nem jött el az ideje. Van egy hosszú története is a haláláról, amiben szerepel ez az angyalka is, aki végső soron az egész előidézője volt, de ő meg azt állítja, hogy visszament abba az időbe, rendbe tette a dolgokat, így hát Sir Eddynek nem is kellett volna meghalnia… belefájdul a fejem… na mindegy, a lényeg az, hogy szerintem valamit elcsesztetek, ez az ember pedig élve került a Túlvilágra. Tudnál esetleg tenni valamit ez ügyben?
Beck egy pillanatra abbahagyta a mosolygást és elgondolkodott.
- Érdekes… igazán érdekes… igen itt valami adminisztrációs hibáról lehet szó…
- Nem hiszem, hogy ez egyszerű adminisztrációs hiba lenne. Ennek az embernek egyáltalán nem kéne itt lennie, ez az ember él! Ha viszont nem él, ha tényleg meghalt, és minden úgy van, ahogy azt ő gondolja, akkor az angyalunk nem az akinek látszik!
Minden szem Minára szegeződött, aki feszengve állt közöttük. Beck most már gondterhelten szólt újra Halálhoz.
- Igazad van Halál, ez tényleg súlyos probléma. Tudod, mostanában rengeteg a dolgunk, nincs itt a Főnök, így tényleg mindent nekünk kell elrendeznünk. Újoncokra is szükségünk volt, én úgy vélem, ők ronthattak el valamit a nagy kapkodásban. Eddig semmi szokatlant nem észleltünk, és nekem sem jelentett senki semmi rendkívüliről, de ígérem, hogy utánajárok, én sem akarom, ha ilyen esetek tennék tönkre a Hivatalom jó hírét.
- Szerintem a Hivatalod jó hírét már rég tönkretettétek, sőt, igazából soha nem is volt jó híre… ne haragudj, tudod, hogy mindig kimondom, amire gondolok… - Becken egyáltalán nem látszott, hogy megbántották volna Halál szavai, visszatért eddigi mosolygós ábrázata – A másik, miért keresitek Drót Ferenc Vilmost? Meg mi ez a Túlvilág ellenes csoport, soha nem hallottam még ilyenről, mi ez az egész?
- Egyesek szentül hiszik, hogy az Öreg nem létezik, rossz beidegződés lehet, de ilyenek mindig is voltak. Csakhogy eddig ha nagyon kellett mindig meg tudta mutatni magát a hitetleneknek, de most ugye házon kívül van, sajnos mi sem tudjuk őt elérni, így a hitetlenek teljesen biztosak a dolgukban. Létrehoztak egy csoportot, az a céljuk, hogy átvegyék az uralmat a Túlvilág felett. Azt hajtogatják, hogy ugyanúgy elnyomjuk őket itt is, mint a Földön, hogy itt is egy nem létező Isten nevében parancsolgatunk és állítunk fel szabályokat. Ők magukat akarják kormányozni, meg akarják újítani a rendszert. Ennek a csoportnak az élén áll Drót Ferenc Vilmos, az ön édesapja. – Beck most Tadeuszra nézett, olyan rémes zsigerekig ható tekintettel, mintha apró darabokra szabdalta volna és minden egyes részt részletesen, mélyrehatóan mikroszkóp alatt tanulmányozgatna.
- Persze, ha az Öreg visszajön, egy szemvillanás alatt mindent helyre rak, de gondolom, mondanom se kell, milyen rossz fényt vetne rám egy ilyen incidens. Tehát még a hazaérkezése előtt el kell simítanunk ezt az ügyet, és ugye, Tadeusz ön sem szeretné, ha az Úr egyszerűen megsemmisítené apja halhatatlan lelkét a hitetlensége miatt?
- Nem… azt hiszem, nem… - Tadeusz megmagyarázhatatlanul rettegett ettől az embertől, alig mert megszólalni, mikor kérdezték.
- Helyes! Akkor hát, talán az lenne a legjobb, ha mind segítenének előkeríteni, én addig utánajárok a sir különös problémájának.
- Rendben van, Beck! Bevallom neked őszintén, nekem ez az egész úgy, ahogy van nem tetszik, valahogy nekem ez a Túlvilág ellenes szerveződés történet sem volt túl meggyőző, de ahogy akarod. Mi megkeressük Tadeusz apját, tőle majd megtudjuk az igazságot, és ne legyen kétséged afelől, hogy én az ő szavának fogok hinni a tiéddel szemben, bármit is mondjon! Te pedig jobban tennéd, ha tényleg megválaszolnád valahogy a lovag életének, vagy halálának kérdését, mert azt hiszem ebből még nagy bajod származhat, mondjuk én pont leszarom… de annyit elmondhatok, ha hazajön az Öreg, lesz miről elbeszélgetnem vele.
- Halál… - Beck fülig érő vigyorral csóválta a fejét – Én igazán nem tudom, hogy miért nem kedvelsz engem, de biztosíthatlak, semmivel sincs több információ a birtokomban, mint neked, az összeesküvők, a lovag, ezek ugyanúgy megdöbbentenek engem is, mint téged, egy oldalon állunk, Halál. Én is azt szeretném, ha minden elsimulna.
- Akkor hát tegyük mindnyájan a dolgunkat! Az lesz a legjobb. Gyerünk srácok, nincs vesztegetni való időnk! – azzal Halál hátat is fordított Becknek és kiviharzott az előcsarnokból.
- Hölgyem és uraim, örültem a találkozásnak! – még egyszer végigmérte a csapatot, Tadeusz észrevette, hogy megint túl sokat időzik Mina vizslatásával. – Remélem hamarosan találkozunk!
Ul-Urehm Beckrief eltűnt egy gomolygó füstfelhőben.
- Olyan volt, mintha ismerne téged. Ismeritek egymást? – kérte számon Minát a még mindig mérges Tadeusz.
- Nem… nem ismerem… - az angyal nagy kerek szemeivel őszintén bámult Tadeuszra, de az valahogy mégsem hitt neki, nem tudott már Minában bízni.
- Na jól van menjünk innen! Meg kell keresnünk az apámat!
- Ez nem lesz ám egyszerű, barátom! – jegyezte meg az eddig csendben szemlélő Hal – Ugyan te állsz Drót Ferenc Vilmoshoz a legközelebb, te tudod magadat leginkább ráhangolni a keresésére, de lelked a besorolásod miatt össze van zavarodva, valószínűleg félre fogjátok érteni egymást.
- Hát… ez van, akkor majd sokat próbálkozunk! De most már tényleg menjünk, a Halál már vár ránk!