Zavaros, fülledt márciusi délutánon ülte a család a halotti tort. A zsúfolt szobácskát évtizedek bánatos szaga járta át, páran már rosszul voltak. Az ablakokat babonából nem nyitották ki, el ne meneküljenek, ki ne röppenjenek az amúgy is halványodó emlékek. Ha mást nem, legalább az emlékeket próbáljuk meg magunkhoz láncolni, rabságban tartani.
Az asztalok rendesen meg voltak pakolva, erre nem lehetett panasz, mindenki kedvencei; rántott hús, sült hús, békacomb, sült krumpli, krumplipüré, szalonna, sonka, kolbász, hurka, pogácsa, francia-és görögsaláta, torma, mustár, friss házi kenyér és cipó. De hiába volt hatalmas a választék, a háziak inkább csak italokat fogyasztottak, a társaság nagy része mindent megtett annak érdekében, hogy a halott mellé igya magát a jó anyaföldbe. A sör és a bor úgy fogyott, akár a víz, a pálinka meg, mint a tea. Páran kávéztak is. A tömény cigarettafüst még elviselhetetlenebbé tette a pokoli levegőt.
Elvileg kutyák és macskák is voltak a szobában, de csak a belőlük áradó moslékpára lecsapódását lehetett észrevenni a falakon és a plafonon, szépen lassan sárgult el minden. Az állatok titokzatos zugokban hevertek döglődve, a hőség és a halál jelenléte kikészítette őket. A gyász régóta rohasztotta az ittenieket.
Ráadásul a testet is itt, ebben a szobában találták meg, már egy hete hevert az ágy mellett élettelenül, mégis oly vidám pózban, mintha csak valami fura, bohókás pantomim bemutatóra készülne. Rózsika el is kacagta magát, mikor először meglátta, jaj, Sanyi bácsi, ne komédiázzon, hát álljon már legalább négykézlábra és szüntesse már be ezt a magából áradó irtózatos penetráns hullaszagot!
Fújtatták a görbe, tejszín füstöt, prüszkölték a vörösbort, Mari néni és Géza bácsi megszabadultak lábukat gyötrő cipőiktől, a bűz könnyeket csalt az egybegyűltek szemébe. A kis Petike a szőnyegre köpte a pálinkát.
Nem csúszik, Petike? Kérdezte Mari néni borgőzben fuldokolva.
A halott emlékére, üvöltötte Peti, a kiskamasz, aki életében először ízlelte meg a részegség mámorát.
A halott egészségére! Rikácsolta, gurgulázta, hörögte a család egyszerre, mint valami torzszülöttekből összeverbuválódott kocsmai énekkar.
Legyek köröztek a tompa zöld fénnyel szikrázó csillár körül. László, a megboldogult Sanyi bácsi fia, szívsebész valahol Görögországban, elmerengve követte szemével a legyek vad táncát. Keringő a padló felett, a plafon alatt, motyogta révülten.
Mi lesz a kristályokkal és a porcelánokkal, ezen gondolkoztatok már, szegezte az égető kérdést a társasághoz Géza bácsi, közben Mari néni húsos, izzadt combját markolászta, simogatta nagy erővel.
Elégetünk mindent, nem osztozkodunk, ebben a házban nem lesz hullarablás, jelentette ki elszántan Rózsika, Sanyi bácsi lánya, aki ezt már jó előre eldöntötte magában. Céltudatos és magányos nő a Rózsika.
Kristályok az örökkévalóságnak, harsant fel ismét Petike, újabb adag pálinkát hányva a szoba közepére.
A legyek soha nem fáradnak el?
Mi arra gondoltunk a Marikával, hogy azért egy-két dolgot mégiscsak elvinnénk, úgy emlékbe, jegyezte meg ellenszenvesen ártatlan tekintettel Géza bácsi, nagy szélhámos az öreg, és szerette időnként jól megrakni Mari néni hájas valagát, aki a megboldogult húga volt.
Hallani lehetett a húsok lassú pusztulását, a kutyák csendben szűköltek kis réseikben. Feri, családon belül csak Pecó, elejtett egy poharat, mely förtelmes sikollyal szakadt szilánkokra a padlón, a bor, mint vérpatak csörgedezett a lábak alatt.
Ne haragudj, Gézukám, de ebből nem engedek, minden el lesz tüzelve, máglyára az összes lim-lommal, bisz-basszal, nem ezekben kell megtalálnunk Sanyi bácsit, hanem itt, mutatott csontos ujjaival piciny, fonnyadt mellére Rózsika, Sanyi bácsi itt van!
Sanyi bácsi a földben van benne! A kibaszott főőőő’dben! Visította szánalmas, mutáló hangján Petike, Pecó, a testvére vörös fejjel röhögött rajta.
Ezek a legyek az idők végeztéig szerelmeskednek!
Pontosan egy évvel és egy nappal ezelőtt fojtotta meg, darabolta fel és temette el László törvénytelen gyermekét valahol Görögországban egy erdő négy sarkába.
Azért én tényleg szeretnék elvinni egy pár porcelánt.
Végül is, neked aztán tényleg semmi jogod ilyesmit kérni!
Mondjuk ő is családtag.
Egyébként meg kurvára leszarom!
Ismeretlen madarak ijesztő csiripelésének hangja szűrődött a szobába. Az egyik macska, a kis Cézár, a foltos, éppen azon a napon döglött meg a kanapé alatt, mikor Sanyi bácsi az ágya mellett. Azóta ugyanott bomlasztotta tömegét. Már jó ideje megduzzadt és földig lógott a heréje. Cézárnak és Sanyi bácsinak is.
Ezek a legyek… mintha osztódnának. Nincsenek egyre többen?
Sörhab tapadt a krumplistálak falára.
Legszívesebben a házat is porig égetném! Sanyi bácsi nem a megfoghatóban van, nem, nem. Rózsika kislánykora óta szerette perzselő szerelemmel édesapját, Sanyi bácsit, ezért nem ment férjhez soha, és ezért maszturbált mindig a családi fotóalbum fölött.
Hórusz, Sanyi bácsi elhunyt nővérének legkisebb fia, Petike és Pecó édesapja hangosan megköszörülte torkát, erre az egész csürhe elhallgatott, talán még a legyek is megdermedtek a levegőben, kis időre abbahagyták szerelmi táncukat. Hórusz keveset beszélt és csak ünnepnapokon aludt.
Egyszer, nagyon régen, még kisfiú koromban, kezdett bele mondókájába Hórusz, Sanyi bácsi mesélt nekem. Mesélt nekem egy történetet, talán igaz, talán nem. A történet így szól: messze innen, egy távoli birodalomban élt a Fehér Nyúl. Hatalmas uradalma volt, olyan mérhetetlenül óriási birtokkal rendelkezett, amit mi ép ésszel föl sem foghatunk. Erdőkkel, tavakkal, kastélyokkal volt tele a föld. Ekkora irdatlan terület rendezésére a Fehér Nyúlnak rengeteg emberre volt szüksége, rengeteg rabszolgára. Kínozta, éheztette, gyötörte rabszolgáit, abban lelte örömét, ha másokat szenvedni látott. Imádta a frissen ontott vér csípős szagát és a halálhörgés rémületes hangját. Élt ebben az időben egy nemes lelkű, bátor harcos, a Farkas, aki messzi földről érkezett csak azért, hogy felszabadítsa a rabszolgákat a Fehér Nyúl rémuralma alól. A vakmerő Farkasnak viszontagságos útja végén sikerült végeznie a Fehér Nyúllal, hosszú napokig tartó, elkeseredett küzdelmüknek azzal vetett véget, hogy egy ősi fa levelével levágta a gonosz zsarnok fejét. A legmagasabb hegy, leghatalmasabb várának legfelső tornyának tetejére mászott kezében a Fehér Nyúl fejével és onnan üvöltötte a rabszolgáknak: Szabadok vagytok, barátaim! Ezután az ezernyi rabszolga apró darabokra tépte a hős Farkast, mind evett egy kicsit a húsából. A rabszolgák dühösek lettek, hogy gazda nélkül maradtak.
Az egyik kutya élesen felugatott, majd lassú elnyújtott nyüszítés után ismét megnémult.
De legalább az aranyat, azt megkaphatjuk?
Nem is legyek ezek, hanem egy széthullott holló darabkái!
Sanyi bácsi a földbe bele van ásva, a heréje belelóg a magmába!
Kilocsolom a pálinkát és felgyújtom az egész kibaszott házat!
Evett már valaki abból a szőrös húsból, ami most mászik a babaágy felé?