Úgy tűnik, nem álom volt. Vagy talán azóta is folyamatosan álmodom. Egy biztos: Csont úr itt van velem!

Miután megírtam, és beküldtem előző cikkemet, egész éjjel nem mutatott életjelet, ettől picit megnyugodtam, viszont elég rosszul aludtam, rémálmok gyötörtek. Egy hegyen sétálgattam, az idő vérzivatar, átfújt fejemen a borzalmas szélvész. Olyan érzésem volt, mintha elfelejtettem volna valami, nagyon fontos, de egyszerűen képtelen vagyok emlékezni rá, annyit tudtam, hogy nekem most találkozóm van valakivel, akitől félek. Vacogtam, összébb húztam magamon a kabátot és csak mentem és mentem. A fák között megláttam egy medvét, fura hangot hallatott, mint a brekegés, de egyszerre tűnt részeg óbégatásnak is. Ezen elmosolyodtam, de újra erőt vett rajtam a félelem, fejemet leszegve siettem előre. Mikor újra felnéztem már egy hatalmas bálteremben találtam magamat, köröttem rengeteg ember, mindegyiken maszk. Valaki megkocogtatta hátulról a vállamat, tudtam, hogy ő lesz az, akit keresek, nehezen fordultam meg, dörömbölt a szívem, mint, aki ki akarná jönni onnan ahová erőszakkal bezárták. Egy tengerimalacszerű lény állt előttem, lábán krokodilbőr csizma. Meglepetten ránéztem, erre ő elsírta magát, ne is mondd, ne is mondd, ne is gondolj rá, minden az én hibám, ha előbb elkezdem, akkor megmenekülhettünk volna, bocsáss meg. Ekkor még értettem, hogy miről beszél, most már nem tudom, de ezután hirtelen mindenki nedvedző pénisszé változott, és arra akartak kényszeríteni, hogy énekeljek nekik fejhangon, miközben ők onanizálnak.

Végre magamhoz tértem, de rémálmomból egy másik, sokkal valóságosabba csöppentem. Csontocskám mellettem ült az ágyban és Hamvast olvasott. Karnevál, jó cucc, majdnem megkérdeztem, hogy olvastad-e már, de persze tudom, hogy igen, csak hát valahogy be kell indítanom a társalgást, mert te amilyen szerencsétlen faszmókus vagy, biztos meg se mersz itt nekem mukkanni. Mindig is ilyen reggelekről álmodtam, gondoltam, hogy egy csontszilánk olvasson az ágyamban, és lenézően fikázzon. Na nyugalomban vagyunk, kisgazdim, értem én, hogy a csökött elmédnek ez így egy kicsit sok, de hozzászoksz. Azzal visszatért a könyvhöz.

Megreggeliztem, be kávé és cigarettáztam, lezuhanyoztam, hogy amennyire csak lehetséges felfrissítsem és összekapjam magam, közben a gipsz alatt viszketett, szúrt a könyököm. Legbelül reménykedtem, hogy a szobába belépve már nem találom ott a kis mocskot, de természetesen csalódnom kellett, ugyanúgy ült a párnám közepén, mint ahogy hagytam. Erőt vettem magamon, ha már nem tudom kirázni ezt a hülye hallucinációt a fejemből, akkor legalább beszélgessek vele. Kérlek, ne haragudj az eddigi viselkedésemért, csak tudod, nem szoktam… csontokkal társalogni, de azt hiszem most már készen állok, légy oly kedves és mondd el nekem, hogy miért is vagy… hogy miért is vagy te. Remek szöveg, büszke vagyok magamra. Na akkor most figyelj, kezdte, én nagyjából te vagyok, belőled származom, hasonlóan gondolkozom, érzek, mint te. De nem egyezek meg veled teljesen, sőt, most hogy már nem vagyok benned, úgy érzem, kezdek egészen megváltozni, vágod: öntudatra ébredés, meg a többi faszság. Aha, értem, és… Nem is tudom, pontosan, mit is akartam kérdezni, szerencsére félbeszakított. Mint azt már mondottam volt, azért vagyok itt, hogy segítsek neked, mostanában kicsit elszarod a dolgaidat, nincs, aki lebasszon, na de majd én lebaszlak ám mindkét lábadról, kisgazdim. Azt hiszem, ekkor láttam először csontmosolyt, mintha a halál vigyorogna rád.

Ki adta nekem a parancsokat, azt mondta ez lesz, ő parancsolgatni fog, én pedig mindent megteszek, nincs visszaugatás, papírkutya, mert bár a testvéreim, de ripityomra töröm a csontjaidat, először is őt ki rakom a napra, attól nő és erősödik, aztán szépen nekiállok írni, írjam azt a regényt, semmi haverok, semmi alkohol, semmi más. Majd lesz más is, de mindent a maga idejében, szopott gombóc, csirkecsont elvtárs. Nehezemre esett az írásra koncentrálni, de nem tudtam mást tenni, mert napozás közben egyfolytában rajtam tartotta a szemét a szemét. Ha csörgött a telefon nem vehettem fel, egy idő után ki is kellett kapcsolnom. Baszott kis buziszálka, de bevallom férfiasan félek tőle, annyira abszurd és hihetetlen a jelenléte, hogy bármit kinézek belőle, a végén még tényleg kinyír valahogy. És igazából most még úgy tűnik, tényleg nem akar rosszat, végső soron az írással is jól haladok, és ettől a hülyeségtől eltekintve, hogy a csontommal beszélgetek, jobban is vagyok, mint eddig.

Tegnap este nem tudtam beküldeni, ezt a kis irományt, a frászt hozta rám, mikor felpattant a polcon és valami indulót kezdett énekelni, azon a fülbaszó láncfűrész hangján, annyira beszartam, hogy egyből kikapcsoltam a laptopot és nem is mertem már este visszakapcsolni, de kiderült, hogy nem vett észre, csak alvaéneklő, szegénykém. Még jó, hogy állandóan mentek közben, nem lett volna ma időm újra írni mindent, csak egy pillanatra van tőle nyugtom, öt percre be kellett őt raknom a forró vízbe, azt mondja, tisztul, mert milyen kurva mocskos ez a kibaszott külső világ, bezzeg bent a vérben, szövetszatírocskám! Viszlát, amint tudok újra jelentkezem!