Mélységes álmából erős hullaszag ébresztette Dájlint. Már hónapok óta nem evett. A hűtő lakói felett úgy szálltak el az évek, mint azok a vasmadarak, akiket azért küldenek mindenféle fenyegető népek ellen, hogy ott bombázzanak, lövöldözzenek, a pusztulásból új, fejlett civilizációt építsenek számunkra. Az étel, mint olyan, mára minden szempontból elvesztette értelmét. Ha Dájlin normális embernek születik, most biztos órájára pillantott volna, hogy aztán szomorúan konstatálja: elaludta aznapi találkozóját a barátaival, vagy nem tudna már időben kimenni barátnője elé a reptérre, aki most jött haza külföldről, ahol a családjával nyaralt. De Dájlin sajnos nem normális. Normális ember nem kel hullaszagra, ami a fürdőszobában felejtett kurva oszló testéből árad.

A rá oly jellemző buta közönnyel lefőzött magának egy kávét, amit az Izzadság csorgott az áramköreim közé című horror-pornó-sci-fi magazin olvasgatása közben szürcsölgetett el. Imádta azt a lapot, pedig nem volt ennél ocsmányabb, gusztustalanabb, silányabb ponyva a világon. Ilyen ez a Dájlin. Odakint jégeső hullott a tűző Napból, vagy tűzött a Nap a jeges esőből, hozzáállás kérdése. A lényeg hogy a postások hatalmas fegyverekkel rohangáltak, miközben habzó szájjal kényszeríttették ki a nyugdíjasokból az öregséget. Mindenki idősebb akart lenni, a postások nyugdíjba akarnak vonulni, azt gondolják szar a meló.

Manapság minden meló szar, de talán mindközül a leggányabb Dájliné. Dájlin pszichopata sorozatgyilkos. Gyerekkori traumák, családon belüli erőszak, alkoholizmus, drogok, erőszakos amerikai B kategóriás filmek, minden ami kell. Egyesek szerint nem is ember. Hát akkor meg mi a faszom? Na mindegy, szóval Dájlin melója nem túl hálás, elég mocskos és nem is fizet jól. Ha mondjuk rendesen családokra, gyerekekre, vagy magas beosztásúakra szakosodott volna, akkor több lóvét kapna, de nem, neki muszáj volt a kurvákra rámennie, hát most megnézheti magát. Egyébként meg tök mindegy, én leszarom, hogy mit csinál, hogyan él, neki meg nem kell a luxus, az evés meg már úgyis kiment a divatból.

Szép komótosan nekilátott megnyúzni a tetemet, ezt úgymond szerette csinálni, bár Dájlin esetében megfontolandó érzelmekről beszélni, évekkel ezelőtt, vagy később egy érzelemvadásszal kinyíratta őket, legalábbis a nagyját. Azért nem lehet tudni, hogy ez pontosan mikor is történt, mert az idő is elvesztette létjogosultságát. Nem tudnám pontosan megfogalmazni, hogy miről is van szó, nem igazán értem, és nem is érdekel, de valami olyasmit találtak ki, hogy mindenki egyszerre él minden időben. Tehát valakivel történhet valami a jövőben is, ami kihatással van a jelenére. Fel nem foghatom mi szükség van ilyen csicskaságokra, de ha ezeknek jó, akkor nem bánom.

A lenyúzott kurvabőrt beletömködte olcsó mosógépébe, tisztán jobban el tudja passzolni a bogaraknak. A bőröket a bogarakkal mindig szurokra cseréli, attól nagyon be szokott állni, és olyankor végre képes vizet inni. Geci egy népség egyébként ez a bogár, ott basznak át, ahol csak tudnak, aztán meg csak úgy viccből néha a lángoló szüleidet dobják be hozzád az ablakon, persze jobb esetben ezt a poént csak kétszer tudják elsütni. Mondjuk Dájlint csak a szurok érdekli, apróságokkal nem foglalkozik, a bogarak is békén hagyják őt.

Este a testtel Dájlin beballagott a gyűjtőbe. A gyilkosoknak ide kellett beszolgáltatniuk a hulláikat, ahol a gyűjtők precízen meghatározták az árat magukban, majd annak töredékét adták az áruért. A megnyúzott kurvák iránt nem volt túl nagy kereslet, de egy kis aprót mindig szórtak a szerencsétlennek. Hogy ezek a gyűjtők mit is csináltak a megvásárolt testekkel, azt csak a Jó Isten tudja, mindenkinek a fantáziájára bízom. Hallani lehet förtelmes vudu szertartásokról, zombi hadseregekről, génmanipulációról, testszobrászati kísérletekről, sőt arról is, hogy egy bizonyos Muharaa-fehida nevű ősi istenség nyomait keresik a rothadó húsban.

Dájlin éjszaka nem ment már el dolgozni, valójában egész nap csak arra várt, hogy végre ne legyen semmi dolga, ugyanis valami furcsa történt vele előző éjjel. Ahogy mondtam Dajlin mélységes álomból ébredt, ami azért különös, mivel még soha életében nem álmodott, fogalma sem volt róla, hogy mi is az. És életében először most megtapasztalhatta: nagy teremben üldögélt egy padban, körülötte csomó gyerek szintén padokban, mindenki vidáman beszélgetett. A terembe egy szemüveges idősebb nő lépett be, könyvekkel, füzetekkel a kezében. Azt mondta, remekül sikerültek a múlt heti dolgozatok, elégedett az osztállyal, kivéve a Tomival, akinek már megint nem sikerült nulla pontnál többet összeszednie és akármennyire is sajnálja, az most már halálbiztos, hogy újra kell járnia a harmadikat. Halk kuncogás hullám haladt végig a termen, az egyik gyerek a hátsó padban elvörösödött és lesütötte szemét. A nő Dajlinhoz lépett, megkérte, maradjon bent óra után, szeretne vele az esszéjéről elbeszélgetni, mert írt bele egy-két olyan gondolatot, ami miatt aggódik a fiú lelkiállapota miatt. Dájlin csodálkozva nézett rá, az egész szituációból semmit sem értett, azt se tudta hol van, vagy hogy kik ezek az emberek, mégis valahol nagyon távol, nagyon mélyen, mintha ráismert volna valamire. Tudta, hogy nem a saját testében van, mégis otthonosan érezte magát benne.

Sajnos még azelőtt felébredt, hogy bármire is rájöhetett volna, ezért várta rendkívüli módon az újabb éjszakát, hátha megint képes lesz álmodni. De aznap éjjel Dájlin nem álmodott, és soha többé ezután. Ez az egyetlen álma egy fatális véletlennek köszönhető, nem is lett volna szabad látnia azokat a dolgokat, amiket látott, visszafelé nem lenne szabad a képzeletnek működnie. A tükörképed nem nézhet hirtelen csodálkozva a szemedbe.