Az ünnepek alkalmából belekezdek egy, az eddigieknél humorosabb történetbe. Egy kis időre most szüneteltetem az előző kissé negatívabb hangvételű sorozatomat (ugyanis az egy sorozat volt, ha valaki nem vette volna észre) és megpróbálok áttérni valami pozitívabb dologra. Ezt az első részt már elég régen megírtam, még mielőtt idekeveredtem volna a bekexre, de eddig nem éreztem úgy, hogy folytatni is tudnám, de most valahogy megjött hozzá a kedvem és remélem, hogy rendszeresen új részekkel tudom majd kiegészíteni a Hal és a Halál meséjét.

A fiatalember az ablakpárkányon kopogtatott az ujjaival, miközben unott képpel bámult bele a városra telepedett ködös éjszakájába. Rettentő hideg volt odakint, a lakásban a fűtést a több hónapja be nem fizetett számlák miatt már rég kikapcsolták, a fiatalember mégsem fázott. Időnként, ugyanazzal a közömbös ábrázattal a bejárati ajtó felé fordult, rövid ideig nyugtatta rajta tekintetét, majd egy kedvetlen sóhajjal konstatálta, hogy még mindig nem jön.
Mikor már végképp elege lett az álldogálásból, bement a konyhába, felült a pultra és a már jó háromnegyedig elfogyasztott pálinkát kezdte kortyolgatni. Nem marta torkát az alkohol, nem érzett semmiféle utóízt, egyszerűen csak, mint ahogy egy pohár vizet szokás iszogatta némán a padlóra meredve.
Aztán, mintha csak akkor tűnt volna fel neki, csupa vér csuklójára nézett. Először talán egy kis meglepettség ült ki az arcára, majd, mint egy elismerően bólogatott, ez igen, ez már valami. Felemelte és jobbra-balra kezdte forgatni karját, egy kisfiú kíváncsiságával követve szemével annak mozgását és bugyuta arccal ámuldozott a vér sötét csillogásán. Pár perc után beleunt a játékba, térdére ejtette kezét, vele párhuzamosan fejét is mellkasára hajtotta.
Hirtelen az ajtózár kattanása törte darabjaira az eddigi tükörsima csendet. A hangra a fiatalember majdnem a plafonig ugrott a konyhapultról, de nem ijedtében, hanem örömében, hogy végre vége a várakozásnak. Megjött.
Úgy állt a konyhában, egyensúlyát egyik lábáról a másikra helyezve, mint a gyermek, aki karácsonykor az ajándékai után ácsingózik. Érthető volt türelmetlensége, hiszen már több óra eltelt azóta, el se tudta képzelni hol késlekedhetett idáig. De megérkezett.
A fiatalember rászánta magát és belépett a szobába. Magas csont soványnak tűnő alakkal találta szemben magát. Földig érő fekete talárt viselt, csuklyája árnyékából nem látszott ki az arca, kesztyűs kezében egy még a gazdájánál is hatalmasabb kaszát tartott. A fiatalember már több ezerszer elképzelte magában, hogy mire is számíthat, most mégis döbbenten és mélységes tiszteletéből adódó félelemmel nézett a Halálra.
- Azért jöttem, hogy magammal vigyelek téged a Túlvilágra! Ma este öngyilkosságot követtél el, remélem te is tisztában vagy vele mekkora bűn ez. Mocskos lelked további sorsa felett a Túlvilági Ítélőszék fog dönteni, Isten irgalmazzon neked! Én szólottam hozzád: a Halál!
- Persze, minden világos,…de…- a fiatalember fejét vakargatva kereste a szavakat.
- Kérdezz tőlem nyugodtan bármit, az én időtlen tudásommal képes leszek neked válaszolni.
- Hát, szóval… ez így rendben van… te vagy a Halál, eljöttél értem… de mi a faszt keres itt melletted egy hal frakkban és cilinderben?
A Halál jobb oldalán eddig csendben álldogáló Halnak, még a halakhoz képest is szokatlan mértékben kikerekedett a szeme, majd segítségkérően kezdett a Halálra pislogni, akinek korábban magabiztos, méltóságteljes tartása egy kicsit megbicsaklott, kapkodó, zavart mozdulatokkal fogott neki magyarázkodni:
- Nos… ő… ő a társam, Hal. Vagyis Hal úr… neked csak Hal úr. Tehát vele… vele együtt megyünk a lelkekért, együtt kísérjük őket a Túlvilágra, és közben jókat sztorizgatunk, dumálgatunk… Na de álljunk csak meg egy szóra! Mi közöd van neked ehhez! Jó halott nem kérdezősködik, csak szépen holtan jön utánunk!
- Eddig még senki nem csodálkozott ezen, senki nem érdeklődött a kis bará… Hal úr felől?
- Hát… nem is tudom, mostanában biztos, hogy nem. Talán régebben. Ki emlékszik már, Hal neked rémlik ilyesmi?
- Well… az igazat megvallva no… no sir… szerintem senki nem kerdezett meg rá… so… hogy miert vagyok veled- aztán a Hal kicsit jobbra fordítva fejét, gombszemeit ide-oda mozgatva töprengett- … or… wait a minute… mintha… az a strange figura… yes, yes he megkerdezte.
- Ki is, kedves Hal barátom?- kérdezte szórakozottan a Halál.
- Akiert ketszer kellett mennünk, my friend- mondta sötéten a Hal.
- Uhh, téényleg, persze, emlékszem már!
- Akiért kétszer kellett mennetek? Kétszer halt meg, vagy ezt most, hogy értsem? Ki volt ő? A fiatalembernek hirtelen tátva maradt a szája.
- Csak nem? Csak nem Ő? Ő lett volna az egyetlen, aki hozzám hasonlóan…
- Várj még fiam! Fogadni mernék, hogy rossz emberre gondolsz. Úgy is elég sokat vártál ma ránk, bocsáss meg érte, de a srácokkal nagyon belefeledkeztünk a beszélgetésünkbe a Takonyban, aztán…
- A miben?
- A Takonyban… ja, ez egy csehó a Túlvilágon, Kocsma a Szőrös Takonyhoz a neve, poén mi? Miket ki nem talál az öregfiú…- a Halál kuncogva rázta fejét- szóval azt akartam csak mondani, hogy most már beleférhetne az időnkbe, hogy dumcsizzunk kicsit erről a dologról. Meg egyébként is szimpatikus vagy nekem, annak ellenére, hogy öngyilkos vagy, ez tényleg csúnya dolog… tehát, ha érdekel, akkor Hallal elmeséljük neked ki is volt Ő, akiért kétszer kellett mennünk, és aki ugyanazt a kérdést fel merte tenni, mint te, benne vagy?
- Természetesen, most már nagyon kíváncsivá tettetek!- vágta rá a fiatalember habozás nélkül.
- Legyen hát! Elmeséljük neked ezt az ősi történetet, amiben a férfi, aki megkérdezte, hogy miért jár a Halál egy hal társa… elnézést kedves barátom… miért jár a Halál Hal úr társaságában a lelkekért örökre megváltoztatta az emberiség történetét! De ehhez először is velünk kell jönnöd, a Túlvilági Ítélőszék nem szereti, ha megváratják. Gyere, fogd meg a kaszámat, és már is kezdődhet az utazás az új életedbe… vagyis a halálodba…