A Túlvilági Ítélőszék tanácsterme minden képzeletet felülmúlt. Színek, formák, képek vadul kavarogtak egymásba és egymáson át, úgy tűnt a helyiségnek nincsenek fizikai paraméterei, nem lehetett megállapítani a méreteit, az egész hatalmas (vagy nagyon parányi) szoba folyamatos mozgásban volt. Öngyilkosunkat az egész annyira lenyűgözte, hogy állát jó mélyre ejtve, nagyon halkan, ennyit tudott kinyögni:
- Fu baszd meg…
- Ez itt az Ítélőszék épülete, pazar, ugye?- Halál cinkosan összekacsintott a fiú másik oldalán mosolygó Hallal- Számodra nehéz lehet felfogni, mi is vesz körül téged. Úgy magyaráznám meg, hogy amit itt látsz… az minden amit látsz. Vagyis amit valaha is láttál. A Túlvilági Ítélőszék mindig azokból az emlékképekből, benyomásokból, gondolatokból épül fel, ami az éppen aktuális halott elméjében található. Mondhatni ez itt te vagy. Szétszórva és összekuszálva.
- Ez lennék…- tíz méteres ló ügetett el mellettük, szemei vérben forogtak, patáival őrjöngve dobogott a levegőben, barnás fekete színe kifolyt testéből és maga után húzta. Halál meghökkent tekintettel fordult a srác felé (már amennyire egy sötét csuklya alóli tekintetet meghökkentnek lehet ítélni, bár akik már jobban ismerik Halált, megtudják állapítani, hogy az árnyék mögötti arc éppen szomorú, boldog, sértődött, goromba, szégyenkező, bosszúszomjas, vagy heroin mámorban úszó).
- Ööö… félek a lovaktól… olyan… nagyok, meg kiszámíthatatlanok, meg… szerintem rosszindulatúak… direkt…- a végét már csak magának mondta duzzogva.
- Hát ok, mindenkinek vannak félelmei, ez természetes… az embereknél. De most azért vagyunk itt, hogy szépen meghallgassuk a jó és rossz cselekedeteid listáját, aztán meghallgassuk, mi a véleménye rólad a bírónak. Hamarosan meg kell jelennie.
Félszemű kockás inges kisgyerekek rohangáltak a saját tengelyük körül, miközben ki-kiröpült belőlük egy-két hamburger és villanykörte, az elhagyott darabokból aztán újabb kisgyerekek születtek, hamar felnőttek és unalmas, dagadt, középkorú menedzserekké váltak, akik esténként otthon ültek a számítógép előtt és félmeztelen csajokat kerestek iwiwen, hogy aztán kiverhessék fonnyadt kis gyíkjukat.
- Kérlek, ne kapd fel a vizet, hogy már megint kérdezősködöm, de szabadna tudnom, hogy ki lesz a bíró, mármint mire számíthatok? Rendes fickó? Vagy szigorú? Igazságos…?
- A legigazságosabb! A tények alapján ítél, a tények pedig magukért beszélnek, csak azt kapod, amit megérdemelsz. Szóval... jó kisfiú voltál?- Halál próbált a leghuncutabb hangján megszólalni, hogy egy kicsit oldja a feszültséget, ehelyett azt érte el selymesen idegtépő basszusával, hogy a közelükben álldogáló Optimus Prime szűkölő kígyóvá transzformálta magát, a farkába harapott, majd szép lassan elevenen felfalta önmagát.
- Hát…- a fiú nagyot nyelt, akkorát, hogy félő volt, a nyelve is lecsúszik a torkán (bár még senki nem kísérletezett azzal, hogy mi történik, ha valaki a halála után lenyeli a nyelvét, tehát lehet, hogy nem is kellett annyira megijedni, az esetleges következményektől)- Én nagyon remélem…
Eben a pillanatban egy iszonyatos mennydörgés szerű robaj rázta meg a termet. Hirtelen minden elsötétült, aztán, mint mikor egy nem túl jó állapotban lévő neonlámpa kapcsolódik fel, először villogva, majd lassan, elnyújtva teljesen, újra kivilágosodott minden. Elsőre nehéz lett volna megállapítani, mi is a változás, főleg ebben az egyfolytában változó képzeletkáoszban, de hogy könnyebb legyen a helyzet, egy reflektor egyszer csak rászegeződött egy kis gömb alakú akváriumra két egymást papírgalacsinokkal köpködő nercharisnyás orrszarvú között.
- Itt van hát!- súgta a oda a Halál a megszeppent srácnak.
- Micso… ő a… de há… de hát ez egy ebihal!
- And I am a fish, yes… so… van neked problem?- kérdezte a Hal kissé sértődötten.
- Nem, nem… dehogyis… csak…
- Ha tudni akarod, és biztos vagyok benne, hogy ezt is tudni akarod, te mindig mindent tudni akarsz, ő a legelső élőlény a bolygón. Nagyjából. Az utódainak már sikerült az evolúció következő szintjére fejlődniük, de ő sajnos ebben az állapotában halt meg.
- Mint egy meg nem született brekegés…- lehelte a fiú lenyűgözve.
- Mit mondasz? Na mindegy… szóval az öreg megtartotta őt. Emlékbe, vagy nem tudom, talán hogy mindig eszébe juttassa: na, itt kezdődött a dolog, ennél a kis szarházinál. Ilyen az öreg. De a lényeg az, hogy egy idő után, mikor a lenti lények elkezdtek végre jobban kifejlődni, és csináltak nagyon klassz, meg nagyon fasz dolgokat, akkor a főnök kitalálta, hogy nem úgy megy az, itt a Túlvilágon vállalniuk kell a következményeket a tetteikért, ezért létrehozta az Ítélőszéket. Először ő maga volt a bíró, de természetesen, mint minden mást ezt is hamar megunta, ezért hát ki kellett neveznie valakit a posztra.
- És ő egy ebihalat választott?- a srác hangjában a csodálkozás keveredett a döbbenettel és a csalódottsággal.
- Ez az ebihal itt a legtisztább lény, aki valaha is élt és élni fog azon a szaros bolygón. Gondolj csak bele, rá fogsz jönni, hogy igazam van. Rá aztán tényleg semmi és senki nem volt soha semmilyen hatással. Ezért olyan piszok jó abban, amit csinál.
- De hát… az egysejtűek, amőbák… vagy növények… vagy nem is tudom… vannak még olyan… öhmm… élőlények, akik egyáltalán nincsenek képben.
A Halál ezen egy picit elgondolkozott, ilyen szögből még soha nem vizsgálta ezt a kérdéskört, és rájött, hogy nem is most akarja elkezdeni.
- Szarok bele.
A fiú éppen vissza akart vágni valami, szerinte elmés megjegyzéssel, de ekkor, valószínűleg az előbbi dörgéshez tartozó villámcsapás hasított koponyájába (feltehetőleg ezen a helyen a fény lassabb a hangnál, vagy egyszerűen csak eltévedt, vagy leállt kicsit csevegni valamilyen régi ismerősével, itt aztán bármi megtörténhet). Képtelen volt mozdulni, tágra nyílt szemeivel csakis az akváriumra tudott fókuszálni, a külvilág, minden más megszűnt létezni számára. Aztán egy szigorúan, tiszteletet parancsolóan bugyborékoló hang szólalt meg a fejében:
- Drót Tadeusz. Született ezerkil…
- Ne bassz… téged Drót Tadeusznak hívnak?- a bírót a Halál szakította félbe. Úgy tűnt ő is hallja a hangot, és most egy lóhoz (egy félelmetes, tüdőbeteg lóhoz) hasonlatos nyerítő röhögésbe kezdett. – Drót Ta… Ta… nyíííííííhahahahaha… ííííííhaha… Tad…íííííííh…h…haha… jaj… bocsánat…
Ha Tadeusz képes lett volna most ránézni, egész biztosan halálosan fenyegető, szúrós tekintetet küldött volna felé, persze egy halálosan fenyegető tekintet nem biztos, hogy nagy hatással lett volna magára a Halálra.
- Szerinted én tehetek róla? Szerinted én adtam magamnak a nevemet?
- Jól van, jól van… igazad van… kérem folytassa bíró úr!
Az ebihal, mintha mi sem történt volna folytatta, nem ez lehetett az első ilyen esete.
- Született ezerkilencszáznyolcvanegy április elsején…
- Nyííííííhaaaaaahaaaahaaa… ilyen… ilyen nincs basz’ meg… te… április bolondja vagy…
- Halál! Én komolyan tisztellek és becsüllek téged, de elmész most már a faszomba! Épp az Ítélőszéken vagyok, te meg folyamatosan rajtam röhögsz. Menj el ha nem tudsz nyugton maradni!
- Igaz, my friend. Please, legyel silent!- A Hal együttérzően bólogatott Tadeusz felé.
- Rendben. Csöndben maradok. Mintha itt se lennék. Egyetlen szó sem hagyja el innentől kezdve a számat. Ne haragudjon bíró úr, elhallgattam!
- Ezerkilencszáznyolcvanegy április elsején Magyarországon, Budapesten. Anyja leánykori neve: Harmati Erzsébet. Apja: Drót Ferenc Vilmos…
A Halál, aki eddig csöndben magában kuncogott, most felkapta a fejét. Felváltva kapkodta a fejét Tadeuszról a bíróra, a bíróról Halra, majd megint Tadeuszra. Valami jól láthatóan izgalomba hozta, és bár az előbb ígérte meg, hogy többet nem szólal meg, most mégsem bírta magában tartani.
- Te, Tadeusz… ne haragudj… de megkérdezhetem… szóval az apád… a híres Drót Ferenc Vilmos, a géniusz? Drót Ferenc Vilmos, feltaláló, színész, zenész és testneveléstanár?
- Igen…- Tadeusz ezt az egyetlen szót, olyan lehangolóan mondta, hogy azzal biztosan torta általi öngyilkosságba kergethetett volna egy egész bohóctanonc csoportot.
- De hát ez fantasztikus! A nagy Drót Ferenc Vilmos! Imádtam! Várjunk csak… hogy is halt meg… pedig ott voltam… biztosan ott voltam…
- Heroin. – sietett barátja segítségére a Hal.
- Sajnos…- de Halál nem akarta ennyiben hagyni a dolgot, erősen törte a fejét, vajon hogyan is halt meg a világhírű polihisztor, Drót Ferenc Vilmos.
- Drót Tadeusz meghalt: kétezer-kilenc december tizenharmadikán. Halálának oka: öngyilkosság. Helyesek ezek az adatok?
- Igen… uram. (Miért kérdezi meg, hogy jól mondta-e az adataimat, hiszen mindent tud rólam, vagy nem?)- kérdezte a fiú halkan Haláltól.
- Csak formalitás. Elég sok ilyennel fogsz még itt találkozni. A Túlvilág csupa formalitás. – mondta Halál fejcsóválva. Az ebihal folytatta:
- Most pedig fel fogom sorolni az összes említésre méltó jó cselekedetedet, amit életedben elkövettél, figyelmezz hát halandó, mennyire volt hasznos életed az Úr szemében!
- Az általános iskolában elkezdtél barátkozni egy túlsúlyos fiúval, akit a többiek csúfoltak, annak ellenére, hogy így magadat is kiutáltattad a közösségből. Bár később megszakadt a kapcsolatod az említett kövér gyerekkel, azzal, hogy foglalkoztál vele, nagyban hozzájárultál ahhoz, hogy idősebb korában kommunikálni tudjon az emberekkel, és más barátokat szerezhessen magának.
- A gimnáziumban is megtartottad ezt a jó szokásodat, mindig volt egy-két jó szavad az elesettekhez, azokhoz, akiket valami miatt a többiek kivetettek maguk közül. Bátorítottad őket, tanácsokkal és ötletekkel láttál el mindenkit, akinek szüksége volt rá. Ezek az emberek tiszteltek és szerettek téged.
- Mindig önzetlenül segítettél másoknak, soha nem gondolkoztál azon, hogy te jót teszel, ösztönösen tetted, amit tenned kellett. Elismerést, jutalmat soha nem vártál.
- Egyszer segíteni akartál egy kislánynak lehozni a macskáját a fáról. Mikor felértél a fa tetejére a macskához, az a képedbe nyávogott, majd kecsesen leugrott a kislány karjaiba, alattad összetört az ág, mindössze két métert zuhantál, de olyan szerencsétlenül értél földet, hogy mindkét karod szilánkosra tört, agyrázkódást szenvedtél, valamint belefúródott egy nagyobb szálka az oldaladba, aminek helye azóta is viszket.
- Balfasz…- jegyezte meg mintegy magának a Halál.
- Az édesanyádnak és a húgodnak ahol tudtál segítettél. Még édesapádnak is legtöbbször megpróbáltál a kedvében járni, bármennyire is nem értettél vele egyet sok dologban.
- Mikor eldöntötted, hogy öngyilkosságot fogsz elkövetni, minden anyagi javadat a rászorulóknak adományoztad, nem vesztegettél el semmit, minden olyan helyre került, ahol valóban szükség volt rá.
Mi tagadás, Tadeusz büszke volt magára. Nem is gondolta, hogy ilyen sok jót tett életében. Talán ha innen nézte volna a dolgait, nem választja a halált… de. mindenképp a halált választotta volna. Viszont nagyon jól esett néhány dicsérő szót hallania. Még ha egy ebihaltól hallotta is azokat.
- Most pedig fel fogom sorolni az összes említésre méltó rossz cselekedetet, amit életedben elkövettél, figyelmezz hát halandó, mennyire volt bűnös az életed az Úr szemében!
- Óvodás korodban kegyetlenül lemészároltál tizenegy sündisznót az erdőben, hogy utána vacsorát készíts belőle a nagymamádnak, de amikor megszagoltad az áldozataid tetemét, azokat bűzösnek találtad, ezért az egészet beletuszkoltad a szomszéd postaládájába, mert utáltad őt.
- Óvodás korodban többször próbáltál erőszakkal szexuális viszonyt kezdeményezni az óvodástársaiddal. Kislányokkal, kisfiúkkal egyaránt. Ennek mindig sírás lett a vége.
- Általános iskolában úgy gondoltad jó vicc rajzszöget rakni a tanító néni székére. Miután a rajzszöget többféle állat ürülékében is megmártogattad. A tanító néni elkapott egy csúnya fertőzést és hónapokig kórházban ápolták.
- Általános iskolában, mikor egyes lett a matek dolgozatod, hogy ne derüljön ki felgyújtottad az ellenőrződet és megpróbáltad elrejteni az ágyneműtartóban. A lakás leégett, te majdnem bent pusztultál, édesapádat kórházban ápolták füstmérgezés miatt.
- Gimnáziumban elhitetted az egyik barátoddal, hogy rákos, és ha már úgy is meg fog halni, azt tanácsoltad neki, gyorsan élje ki magát, tegyen meg mindent, amit csak akar, mert úgysem lesz semmi következménye. Hét embert ápoltak a kórházban hónapokig, a barátodat pedig örökre eltiltották minden iskolától. Nem régen öngyilkosságot követett el.
- Hoppá…- motyogta maga elé bűnbánóan Tadeusz.
- Bizony hoppá! Te ennyi baromságot csináltál régen? És normálisnak gondoltad magad, vagy mi?- a Halál fel volt háborodva.
- Most erre inkább nem válaszolok… és attól tartok még nincs vége…
- Mikor a kórusvezető nem vett be téged az énekkarba, mivel nincsen énekhangod, annyira megsértődtél, hogy elkötötted az autóját és a Dunába hajtottál vele.
- Mikor a kosáredző nem vett be téged a kosárcsapatba, mivel nincsen labdaérzéked, annyira megsértődtél, hogy pletykákat kezdtél róla terjeszteni, miszerint ő pedofil és már több gyereket is molesztált az iskolában. Ennek a hatására kirúgták őt és soha többé nem kapott állást. Nem régen öngyilkosságot követett el.
Tadeusz arcáról már jó ideje hatalmas izzadságcseppek csöpögtek a padlóra (vagyis arra a színes, ide-oda remegő masszára, ami valószínűleg a padló volt) mindennél jobban szerette volna, ha most rögtön vége van ennek az egésznek. Nem nagyon bírta a kritikát. És egy kis lelkiismeret furdalás is rátört.
- Kétszer kerültél a rendőrségre erősen ittas állapotban. Egyszer kocsmai verekedés miatt, egyszer pedig rongálásért.
- Huszonháromszor loptál boltokból különböző mennyiségű és minőségű alkoholt, és mindezért semmilyen bűntudatot nem éreztél, azt gondoltad megérdemelted.
- Egyszer részegen betörted a cipőddel egy kocsi szélvédőjét, nem szólalt meg riasztó, ezért bemásztál a járműbe, és gondosan elhelyezted székletedet, mind a volán előtt, mind a volánon. Nem voltál rest egy keveset az anyósülésen is hagyni.
- Egyszer két órán keresztül köpködtél egy sérült verebet.
- Egyszer trágár szavakat firkáltál egy iskola falára.
- Egyszer önkielégítést végeztél a metrón.
- Egyszer megölted édesapádat.
Ennél nagyobb döbbenet, értetlenség és lélegzetelakadás kombinációban se a Halnak, se a Halálnak nem volt még része túl sokszor. Nem is ment nekik annyira jól.