Tadeusz miután belenyalt a vertigo koktélba, legnagyobb megdöbbenésére egy fura kis szobában találta magát. A falakat mindenütt monitorok borították, volt amelyiken észvesztő gyorsasággal váltották egymást a képek, és olyan is, ami egyetlen kimerevített pillanatot mutatott. A szoba közepén ősz hajú ember ült egy tolószékben.
Tadeusz nem látta a tolószékes arcát, mert háttal ült neki. Megpróbált felé lépni, de lábai, sőt egész teste lemerevedett, egyáltalán nem volt képes mozogni. Szólni akart az öreghez, de nem jött ki hang a torkán.
Most mi van, már megint meghaltam, értetlenkedett magában Tadeusz, vagy mi a jó franc történik itt? Nem egészen ilyen hatást vártam a koktéltól. Ez egyáltalán nem is tetszik!
Szeme sarkából meglátta, hogy mellette nyílik az ajtó. Valami morgás félét hallott, majd hirtelen egy hatalmas, csapzott szőrű lény rávetette magát a tolószékesre és egy fecskendőt nyomott a karjába. Tadeusz rémülten figyelte ezt az egy szemvillanás alatt lejátszódó eseményt.
A szörnyeteg kihúzta a tűt az öreg karjából, majd borzalmas lassúsággal Tadeusz felé fordult. Leginkább farkasra emlékeztető pofáját tűhegyes agyarak borították, melyek együtt rémisztő vicsort alkottak. A csimbókos sötétbarna bunda mögül kegyetlenül villogott az aranysárga szempár. Tadeusz a rettegéstől akkor sem tudott volna megmozdulni, ha nem lett volna megbénulva. A farkas vicsora alig észrevehetően sátáni vigyorra húzódott.
Aztán Tadeuszra vetette magát.

A tenger hullámai komótos nyugalommal verték a hegy lábát. A bárányfelhő borította égbolt alatt sirályok szálltak valamerre. A láthatár szélén a végtelen tenger éppen elnyelte az álmosan mosolygó Napot. A kellemes tavaszi szellő épp elég segítséget nyújtott a part felé igyekvő három vitorlás hajónak.
Tadeusz a hegy tetején ült, lábát a mélybe lógatva. Egyáltalán nem értette, hogy most akkor mi a franc is van végső soron.
Koktélt iszogat egy angyallal, aki nem túl félreérthető módon a tudomására adta, hogy tetszik neki. Aztán letaglózva áll egy videó szobában, egy farkas bead valamit egy tolószékesnek, majd vadul ráveti magát. Most meg valami homokos festő életre kelt köcsög tájképében üldögél. Kész elmebaj.
- Khm… Tadeusz?
A váratlan megszólítástól Tadeusz annyira megijedt, hogy majdnem a csilli-villi buzitengerbe zuhant.
- Igen… Én va…- elakadt a szava miközben hátrafordult, hogy szembenézzen megszólítójával, aki maga Nick Cave volt.
- Szevasz! Én Nick vagyok. De ezt gondolom tudod. Egyébként nem lennék itt. Na most figyelj jól rám haver!- azzal lehuppant a még mindig tágra nyílt szájú Tadeusz mellé.
- Ez az egész a koktél hatása. Azt hogy miért pont ebben a giccs baszomságban vagyunk, azt nem tudom. Neked kéne. Én nem állítok semmit, nem azt akarom mondani, homár vagy, de azért gondold majd ezt egy kicsit végig, ha majd lesz időd. Én nem ítélkezem. A te dolgod. Na mindegy. Szóval, én azért vagyok itt, mert a Túlvilágon, az angyalfészekben, még mindig az én számom szól, az agyad engem hívott itt életre, hogy beszéljek veled. Ami szép és jó, de az igazság az, hogy neked nem velem kell beszélned, én nem tudok neked mit mondani, ami hasznodra válna.
- Nem?- Tadeusz igazából még mindig nem hitte el ezt az egészet, úgy érezte magát mintha valami rohadt kandi kamerás műsorban szerepelne, ahol mindenki folyamatosan őt szopatja, közben meg az összes haverja a monitorok előtt ül, és a szerencsétlenkedésein röhög.
- Nem bizony! De ne aggódj, komám, szerencséd, hogy az agyad pont engem hívott, én ismerem azt, aki segíteni tud neked! És ide is hívtam!- Cave hátra nézett, majd széles vigyor villant meg bajsza alatt.
- Már itt is van! Tadeusz, had mutassam be neked Shane Macgowent! Neked rá van szükséged!
Tadeusz ráérősen feltápászkodott, kicsit leporolta magát, majd alaposan szemügyre vette emberét. Képtelen volt eldönteni, ez a hórihorgas, enyhén túlsúlyos, zsíros hajú, elálló fülű, fogatlan alak, vagy a szobában látott farkas-szörnyeteg az ijesztőbb és ocsmányabb.
- Vele kell beszélnem?- kérdezte Tadeusz Nick Cavetől, de úgy hangzott, mintha azt tudakolná tőle, hogy muszáj-e a saját beleivel felakasztania magát a legközelebbi fára.
- Igen. Vele. Na, Shane, kérlek mond el Tadeusznak azt, amit az előbb nekem!
Shane Macgowen tett pár bizonytalan lépést Tadeusz felé, majd megbotlott a tökéletesen egyenletes talajon és teljes súlyával nekiesett a fiúnak, aki kénytelen volt megtartani a drabális testet, különben mindketten a Meleg-tenger fartúró halainak eledelévé válnak. Macgowen igen erős alkoholszagot árasztott magából, Tadeusznak vissza kellett tartania a lélegzetét, hogy ne hányja el magát azonnal. Próbálta talpra állítani, ellökni magától a férfit, de az még inkább ránehezedett, aztán a füléhez hajolt és whiskey gőzt fújtatva azt súgta:
- Ne bízz az angyalban, a vesztedet okozza majd! Látni fogsz valamikor régen egy pillanatot, ami talán soha nem is volt, de egészen biztosan benne leszel. Aki utolsó a sorban, az tud majd neked segíteni. Nagyon figyelj egy levélre, amit hamarosan kapni fogsz! Én még egyszer eljövök, de más lesz a külsőm.
Miután befejezte mondandóját elvesztette eszméletét és tehetetlenségéből adódóan még nagyobb súllyal nehezedett Tadeuszra, aki nem bírta őt tovább tartani, kilépett Macgowen alól, aki úgy zuhant a tengerbe, akár egy nagy zsák whiskeybe áztatott krumpli.
- Nyugodj meg, nem lesz semmi baja!- mondta mosolyogva Nick.
- Nem nyugtalankodtam. Mit jelent az, amit mondott?
- Ezt csak te tudhatod, pajti! Nem kell most rögtön megfejtened, lehet, hogy csak később nyernek értelmet ezek a dolgok, de… ahogy a helyzet most áll… azért jobb lenne, ha minél előbb rájönnél valamire.
- Miért? Hogy áll most a helyzet?
- Figyelj, én se tudok többet nálad, de érezned kell, hogy nagy dolgok vannak készülőben! Na de most már menned kell, a vertigonak múlik a hatása!
- Várj! Még azt akartam…- de már nem tudta befejezni a mondatot.

Tadeusz a baldachinos ágyban tért magához, mellette Mina feküdt az oldalán, könyökére támaszkodva, kíváncsian, mosolyogva figyelte őt.
- Na? Milyen volt az utazás?- olyan hangon tette fel a kérdést, mintha egy kisgyereket faggatott volna, hogy milyen volt a hullámvasút, miután látta, hogy végighányta az egész menetet.
- Nem is tudom… érdekes… te is voltál egy szobában, ahol rád támad egy farkas?
- Nem, én egy… egy buliban voltam… egy nagy buliban… ahol sokan…voltak…- Mina távolba révedve az ajkát nyalogatta miközben visszaidézte az emléket.
- De tudod, ez mindenkinek más. Mindenkire teljesen máshogy hat, nagyon különböző dolgokat képes kihozni az emberekből. Igazából nem is értem, hogy működik. De nem is érdekel, nekem mindig nagyon jó, ez a lényeg.
- Igen… igen… és most…- Tadeusz fel akart kelni, de Mina gyengéden visszanyomta őt az ágyra.
- Hova mész? Nincs kedved egy kicsit… itt maradni?
Tadeusz most vette csak észre, hogy Mina csodálatos testén mindössze egy lenge, áttetsző hálóing feszül.
- Mi lenne, ha segítenék neked megszabadulni ezektől a göncöktől?- és az angyalka el is kezdte Tadeusz vetkőzetését. Ráült a fiú ágyékára és lassan elkezdte lehúzni pólóját, közben enyhén mozgatta csípőjét előre-hátra, előre-hátra…
- Ugye tetszem neked?- Mina Tadeusz füléhez hajolt, szinte lehelte kérdését, simogató keze a fiú hasáról egyre lejjebb csúszott.
- Tetszem neked?- súgta ismét Mina, keze már a nadrágban volt, rákulcsolódott a srác lüktető farkára.
- Csókolj meg!- ahogy Tadeusz a lány arca felé próbált fordulni, hirtelen alkohol szag csapta meg. Akaratlanul is Macgowen jutott eszébe. A suttogás, a pia szag, valamiért még a farkát markolászó kéz is felidéztette benne látomását.
- Várj… azt hiszem…- próbált Tadeusz ellenkezni, de a kísértés túlságosan is erősnek bizonyult, nem bírt ellen állni a lánynak. Hagyta had kényeztesse egy kicsit.
Mina végigcsókolta a testét, a nyakától egészen a köldökéig, majd elkezdte kibontani övét. Tadeusz már alig bírt magával, nagyon kívánta ezt az angyalt, úgy érezte nem is kéne annyit vacakolni azzal a nadrággal, egyszerűen szétfeszíti kőkeményre dagadt férfiasságával.
- Elnézést, hogy megzavarom eme fantasztikus esemény kezdetét, de Tadeusznak most velünk kell jönnie.
Mina inkább meglepetten, mint ijedten ugrott le Tadeuszról, aki viszont inkább kibaszott dühösen, mint meglepetten vagy ijedten fordult a Halál felé.
- Mi a faszomat…
- Ne is folytasd, kérlek! Tényleg sajnálom, de ez most sokkal fontosabb, a kis tollas ribidnél. –mondta a Halál miközben (feltehetően) lefitymálóan végigmérte a lenge öltözetű Minát.
- Már elnézést, de…
- Egy szót se többet! Tadeusz, voltunk az Ítélőszéken, a bíró azt mondta, hogy az emberünk még nem halt meg! Vagyis fogalmunk sincs, hogy hogyan keveredhetett ide, ezért elmentünk a Hivatalba, azokhoz a rohadt patkányférgekhez, hogy magyarázzák már el a helyzetet, de mikor odaérünk mi fogad minket?
- Na mi?- kérdezte Tadeusz, annyira közönyös és rosszindulattal teli hangon, amennyire csak tőle tellett.
- Az apád szájba baszott fantomképe mindenhol!
- Hogy micsoda?- Tadeusz elméjének peremterületén élő kis bennszülött csóka megindult ugyan, hogy továbbítsa az információt a többieknek, de amikor felfogta, hogy mit is hallott az imént valójában, megállt, lassan megfordult és azt kérdezte:
- Hogy micsoda?
- Bement, megkérdeztük mit követett el az öreged, azt mondták Túlvilág ellenes agitációt folytat, lázítja a halottakat, hogy ne higgyenek a Túlvilágban, vagy valami ilyesmi. Megkérdőjelezi az Úr hatalmát! Meg valami merényletet is elkövetett, azt hiszem. Igazából nem sok mindent tudtunk meg, elég nagy volt bent a káosz, de most visszamegyünk, és velünk kell jönnöd, segítened kell az apádnak! Az nem lehet, hogy a nagy Drót Ferenc Vilmost lekapcsolják ezek a csótányfaszúak!
- Hát… jó… jó, rendben menjünk, de ő is… Mina is velünk jöhet? Mina velünk jönnél?- Tadeusz Mina felé fordult, aki merev tekintettel, döbbenten bámulta a hirtelen a szobájába került társaságot. Tadeusz nem egészen értette miért is.
- Mina? Mina jól vagy?- megérintette az angyal vállát, aki erre halkan megszólalt:
- Ed… Eddy?
Ekkor a jelenlévő összes döbbent szempár a legeslegdöbbentebbre, Sir Eddyre szegeződött.
- Lady Menevra?