Ez még mindig sanyika világa, mindenki más csak éldegél benne. A problem, hogy sokan ezt túl későn veszik észre. Nos, ők legalábbis meglepődnek, esetleg elesnek némi pénztől, és a végén hülyének fogják érezni magukat – teljes joggal.

SANZELIZÉ

PIACSEKKER

761 napja nem ittam szeszet.
Igen, én alkohol nélkül is rosszul tudom érezni magam.

sanyika vagyok, alkoholista, és a legelső bebaszásom alkalmával egy haverommal össze-vissza hánytunk egy kádat, amibe valamiért vizet engedtek, talán épp a hányós fingfejek miatt, aztán beledobáltunk minden szart, fésűt, szappant, műanyag katonát, amit találtunk, és retardált kiskölykökként ott játszottunk velük és a hányásunk darabkáival. Aztán röhögve néztük, ahogy a házigazda és a flufferei eltakarítják az egészet.

PLÜ…

CIGICSEKKER

14 napja nem cigiztem.
Szentek lettünk, mi?

EGY TÉNY, AMITŐL MAJD OKOSABBNAK TŰNSZ
Ha Párizsban négereket látsz futkosni, miközben erősen fújják a sípjukat, akkor ideje elhagyni a temetőt.

És máris okosabb vagy, mint 3 másodperccel ezelőtt.

EGY TÖKÉLETES NAP - PÁRIZS SZTRIPTíZ
A hostelben arra ébredek, hogy a szomszédos húzottszemű vándordiákok nem bírnak magukkal. Az időjárás borongós, mint a kedvem, vagy mintha Dublinban lennék. Bosszúból az éjfekete alsógatyámban és a világoskék Street Rouge Culture feliratú pólómban indulok a közös vécé felé, mezítláb, mint valami vallási fanatikus. Nem is merészkedik ki a folyosóra senki, de hallom, hogy sutyorognak az ajtók mögött. Csak egy kiscsajjal futok össze visszafelé menet, nyakig összegombolt posztópizsamában hasít, biztos jó nehéz, alig meri szaszerolni az alsógatyám, én meg azon gondolkozom az utolsó csöpp vajon belesikerült-e, és ha igen, vajon mekkora foltot hagyott?

Lassan szedelőzködök. Még az akkukat is fel kell töltenem a fényképezőhöz. A tusolás félig hideg vízben történik. Elfogyasztom a tegnapi vacsorám – bagett, 3 féle sajt, 6-os pakkos Buckler – maradékát, majd kicsit jófejkedek a recepciós lánnyal, csak kicsit, nem nagyon, és távozom.

Végigpályázok a kimondhatatlan nevű utcán, elérek a Köztársaság térre, itt már a feje tetején áll minden, jó látni, ahogy beindul az élet. Keresem, kutatom a RER lejáratot, valahol ott lesz a metró lejárat felé, ezek a hülye franciák megunták, hogy felfelé építkezzenek, ezért a magas házaik alá még mélyebb és még koszosabb pincéket, alagutakat fúrnak, azokon röptetik a húgyszagú, összefirkált, okádék vasúti szerelvényeiket. A RER amolyan Hév, de még szarabbul néz ki. A fekete pénztárosnő készségesen nyújtja át a jegyem, de infóval nem szolgál, így fingom sincs, hogy találok el bárhova, vagy melyik vonatra kell felszállnom. Szóval csak megyek. A peronon a szokásos pisaszag és a rengeteg fekete-barna-barnább-feketébb-leglegleg arcfej. Többen vannak, mint Dublinban. Fehéret csak párat látok, azok mind úgy néznek rám, mintha mind valami földalatti mozgalom résztvevői volnánk, valami Árja Szövetség, magányos korallzátony a Nagy Színes Hullámban. Hagyok elmenni pár vonatot, mert nem tudom, hová mennek. Kérdezek magam körül embereket, hogy mégis mi legyen, de ők is tanácstalanok. Végül egy nénike ráint az egyik szerelvényre, hogy arra felhúzhatom a szánalmas valagomat, én meg úgy teszek, merci, merci.

A RER is büdös. És itt is sok a színesbőrű. Mindenki gyanakodva méregeti a más színűeket, mintha a Shield című sorozatban lennénk, Farmington utcáin. Kimaradok a játékból, arra gondolok, hogy sanyika Disneylandbe megy. Ezen elvigyorodok, de gyorsan befejezem, mielőtt valaki pofánvág.

A végállomáson szállok le, messze valami külvárosban, szívesen leírnám a nevét, talán Marnée La Vallée vagy valami ilyesmi, csak hogy biztos odataláljatok. Na, ott kezdődik a sziruposkodás. Máris látni valami elvarázsolt kastély kupoláit. Olyan a színük, mint a kihányt rózsaszín születésnapi tortáé. Határozott léptekkel megindulok. A pénztárnál csak az egyik parkhoz veszek jegyet a dagadt csajtól, kettő van ugyanis egymás mellett, a Disney Park, a Disney Studios meg van még Disney Village, kajáldákkal meg szállással szerintem, szóval, akinek bírja a gyomra, az záróra után is maradhat a parkok közelében.

A Studiosba megyek, ott van az Aerosmith Rock’n’Roll hullámvasút vagy mi. Az állítólag jó. Párizsról azt kell tudni, hogy itt minden nagy. Disneylandben is minden nagy és csúnya színű. Egyből a Hotel Hollywoodba megyek vagy mi az, ilyen Szürkületi Zónás téma, egy lift rángat fel-le, ki is írták, hogy semmi vérnyomás probléma meg hát- és nyakfájdalom nem ülhet fel a játékszerre, ezért ezeket mind a ruhatárban hagyom. Különben meg arra gondolok, hogy ha ennyi minden szarságot túléltem, és most Disneyland végez velem, az mekkora már, az milyen irónia… Heh, már csak ezért is megéri felülni.

Persze túlélem. Aztán az Aerosmith hullámvasutat is, bár ott a nyomás úgy lenyomja a fejem, hogy belefájdul a tarkóm, de legalább majdnem le tudom szopni magam, a négy-ötéves kislány szeme láttára, akit mellém ültettek.

Megnézek még néhány gagyiságot, és egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy Disneylandben akkor is jól fogod érezni magad, ha belerothadsz. Többször hangosan felkacagok, amiért rendszeresen hülyének néznek. Ilyen amikor meggondolatlanul besétálok egy animációs csarnokba, aha, de aranyos, gyerekek rajzolnak, kiállítás, szkeccsek, rajzfilm történelem, gügyügügyü, de aztán beterelnek egy moziterembe, ahol interaktíve valami Disney pudi próbál megtanítani a szakmára, mindegy, valahogy túlélem, legalább vége van, gondolom, de KURVA NAGYOT TÉVEDEK, mert már megyünk is a következő moziterembe, és minden mehet tovább! Azt nem bírom röhögés nélkül. Vagy amikor már századjára kapom magam azon, hogy benn állok a sorban a többi lúzerrel és várakozom, hogy végre bejussak mondjuk az Armageddon speciális effektek palotájába. Nannneeee. A legkeményebb azonban, amikor befészkelődök néhány ácsorgó kisköcsög közé, és nézem, hogy ezekkel mi van, mire várnak hát, és nagyon sokáig nem történik semmi, aztán egyszercsak megjelenik DONALD KACSA! Na, őt nagyon csúnyán kiröhögöm. Nem is fotóztatom le magam vele, csak a szuperhős pinával, akinek a lelkére kötöm, hogy mutasson nekem nyuszifület, kicsit vonakodik, de jól tudja, hogy valamit csinálni fogok, szóval végül belemegy – biztos rájött, hogy jobban jár így, mintha megmarkolom a seggét.

Jaja, csupa móka-kacagás, eltelt azért, jó sok lábfájás következett, mint minden nap, Párizsban még többet kell gyalogolnom, mint Dublinban, a lényeg, hogy csak vége lett, ülök fel megint az okádás vonatra, vissza be az okádás pályaudvarokra, a mindenféle muzulmán gangbanger meg Osama szimpatizáns haverjaimmal.

Ahogy visszaérek a hostelbe arra gondolok, ez egy napra megteszi, nem megyek tovább sehova, hagyom elmúlni magam, átugrom az esti programot. Ami megjegyzem az egyik legcsábítóbb volt Párizsban, méghozzá a Pigalle, a piros lámpás negyed, haha, na arról mindenki nagyon keményen beszél, meg az ilyen meg olyan durva környék meg ilyenek, én meg csak ülök a hülye emeletes ágyamon – két ágyat fizettem, hogy mellém senkit ne rakjanak be, mert megölöm – és miközben ledöntöm az egyetlen megmaradt Buckleremet, azon variálok, hogy ha ma nem nézem meg, akkor annyi, több éjszakát nem töltök itt, nappal meg ki a faszomat érdekel a kupinegyed?

Ledöntöm a Bucklert, és már öltözök is. Semmi zuhanyozás, semmi parfüm, semmi fogmosás. Kurvákhoz megyek, örüljenek, ha a féknyomos alsógatyámat lecserélem.

Kegyetlen hosszú az odavezető út, de én megfogadtam, hogy soha többet nem ülök se metróra, se RER-re, semmire, szóval gyalogolok. El a Bastille-ig, itt már kavarodás, de megtalálom azt a sugárutat, ami olyan hosszú, hogy három külön neve van, mint otthon a körutak, bandukolok rajta végig, elérem a Magenta Boulevard-t, na az meg olyan hosszú ÉS széles, mintha a kibaszott Champs-Elyséen másznék végig újra. Menet közben többször megelőzök egy vonszolódó mokány néger figurát, az meg folyamatosan utolér a lámpáknál, biztosra veszem, hogy már kurvára utál.

Ahogy elhagyom a Magentát, már figyelem a jeleket, mikor kezd tényleg szarrá menni körülöttem a környék, de szerencsére nem történik ilyesmi. Marad minden az a középkategóriás európai urbánposvány. Aztán elérem a Pigalle teret, és ott állok a Divat meg a Fények városának a sötétebbik oldalán. Heh.

Ja, szexshop így, szexshop úgy, megyek, menetelek, pornó üzlet, oké, megjelennek az első kukkoldák, óvatos pillantást vetek oldalra, már rajtam az egyik ügynök, gyorsabb, mint Smith a Mátrixból, és ugyanolyan markáns az arca, lassan szívja a szivarkáját, nyugodt, öreguras kellemmel invitál a klubba, az első perc ingyenes, mondom, hogy később visszanézek, tudja mi az, hogy Magyarország, mondja, hogy szívesen várnak, csak három lépést teszek, amikor leszólít a copfos strici, ő is rángatna be a klubjába, az első perc ingyenes, meg akarja mutatni a „best pussy”-t, de én neki sem hagyom, hogy ugasson, mondom, hogy később. Csak átlépek az úttesten és már nyakamon egy arab figura, kínálja a portékát. Esetleg később, kicsit körülnézek.

Mindenhol peep, mindenhol strip, mindenhol porn, mindenhol ügynökök, stricik, feketék, fehérek, barnák, meg ne fogd a tehén farkát, mindenki tudja, hogy a pinában van az igazi pénz, mind arra várnak, hogy végre beüljek valaová, hogy végre lehúzzák a pénzemet, nem óvatoskodva, hanem nagyon keményen, és igen, mindig az az első kérdés, hogy először járok-e Párizsban, tudják, hogy ez a legfontosabb, mert az már jó jel, ha egyáltalán megfordulok a Pigalle negyedben, de az a tuti, ha még sosem basztak át ott, mert akkor itt a legfőbb ideje.

Nem is lenne ezzel gond, de sanyika más tészta. Az van, hogy ezek az ügynökök, a stricik, a kiscsajok, az öreglányok, akik a klubjaikba invitálnak nem készültek fel rám. Nem úgy, ahogy én felkészültem rájuk. Miről is beszélek? Elmondom. Mivel engem még nem vettek le nagyon keményen semmilyen lebujban, viszont Párizs nem is hazai pálya, ha értitek, mire gondolok, utána néztem a neten. Az információ hatalom. A szerencsétlen balfaszoknak köszönhetően, akik megírják a tapasztalataikat különböző fórumokon, tudtam, hogy megy a lehúzás. A ribanc meghivatja magát piára, amit mondhatjuk úgy, hogy túlszámláznak. Aztán egy pezsgővel együtt megveheted a nőt is – persze a pezsgő nem az olcsó fajta, vagyishogy dehogynem, csak neked PÖPIT drágábban adják. Tudtam, hogy kidobók lesznek, tudtam, hogy csak egy kiút lesz, tudtam, ha benn vagyok, akkor nem szabadulok könnyen. És? Ki nem szarja le? HA!!

Csak pár figyelmességgel rá lehet készülni egy ilyen kalandra. Alap a nemfürdés nemfogmosás. Aztán egy elég szakadt, kötött pulcsit vettem fel – bár magammal vittem Párizsba egy remek darabot, pont pinázóst, plü egy kiváló kordgatyát, az esetleges dress code-os helyhez, de a városban tett sétáimból világosan kiderült, hogy itt nem lesz dress-code, ez nem az a környék, szóval volt velem jó cucc, mégis a szakadtakat vettem fel, feltűrt farmer, az is sáros meg kikopott. A lényeg, hogy ne tűnjek túl pénzesnek. Az útlevelet, fényképezőgépet, a telefont, a bankkártyát, mindent szépen elrejtettem a szemetesem mögé, igen, az egyik titok, hogy egy ilyen kaland előtt megszabadulsz azoktól a tárgyaktól, amelyek alapvetően végigkísérnek egy kirándulást, nyaralást, akármit. Csak készpénzt vittem, és csak annyit, amennyi megmaradt Disney Landből, hatvanakárhány eurót.

Szóval, amikor az egyik csilli-villi kapualjban utánamszólt egy kedves hang, hogy möszjő, én pont fel voltam készülve egy ilyen lehúzásra. Vékony csaj, lófarokban a haja, nagy mosoly, az ilyennek akármikor bedőlök, nehogymár, ő is a klubba invitál, követem, benn vagyunk, már látom a kidobókat, ketten vannak, van egy tulaj, mind cigányképűek, szerintem valami kelet-európai bagázs, nem foglalkozom velük, a kiscsaj 10 euróért adta a belépőt, tudom, hogy ez csak a kezdet, megyek az egyik fekete kurva után, leültetnek egy hátsó, sötét helyiségbe, aha, semmi kijárat, csak amerre bejöttem, magamban már röhögök, tudom, hogy minden pénzem itt marad.

A fekete nő csinálja a műsort, a fejemben a Tankcsapda „Nem ver át” című nótája megy, ő meg egyre meztelenebb, a seggét elég jól riszálja, nem is baj, fekete hús, olyan kerek kerekségek, hogy jjiiiiihhhhááááá, aztán közelebb jön, kicsit hozzámér, kicsit leül mellém, a lábai úgy fonnak át, hogy mozdulni sem tudok, a fülembe suttog, kérdezget, puhatolózik, én meg hazudok, pedig abban nem vagyok jó, például amikor azt kérdezi, hány éves vagyok, EGY évet tagadok le, de amikor rátérünk arra, mit dolgozok, csak ködösítek, röhögök, mondom, hogy elvállalok időnként néhány melót, hogy legyen pénzem, aztán próbálok túljutni az életen, olyan vagyok, mint egy rohadt gengszterfilm, és tudom, hogy nem tud vele, mit kezdeni, és azt is, hogy amikor leadja a drótot a kinti brigádnak, ők is bizonytalanok lesznek, és ez jó érzéssel tölt el.

Előjön a kérdés, hogy rendelhet-e egy italt, húzom a szám, kicsit dörgölőzik, kicsit matat, kicsit bébizik, persze, rendelj csak, mondom, az egyik patkányképű meg behoz neki valami löttyöt, biztos vagyok benne, hogy sima baracklé, de abban is, hogy nem annyiba fog kerülni, mintha a Monoprixben venném.

Aztán feldobja a privát szobák témáját. Akármikor felmehetünk. Kérdezem, hogy mennyi a szopás. Nem is úgy kérdezem, hogy blowjob, hanem simán suckin’, én nem dzsentlemeneskedem egy ilyen helyen. Vigyorog, sugdos tovább, ne siessünk annyira, csak lazuljak, élvezzem a műsort. Jaja, aztán előhozakodik a pezsgővel, ha rendelek egyet, 300 euróért, megkapom őt is. Ühüm, meg gondolom utána még fizethetek minden pózért külön-külön, csak röhögök, mondom, hogy nincs annyi pénzem, ő meg még jobban mászik, azt hiszi játszom vele, én meg hagyom, csináljon, amit akar, már bűzlök a parfümjétől, de nem érdekel, hagyom, mondom, olyan vagyok, mint egy gengszterfilm.

Behívja a másik lányt, az is táncol, a fekete meg rajtam tetvészkedik, kérdezget, puhatolja, hogy jobban szeretem-e a fehér húst, gondolom ilyenkorra már rég meg szokták venni neki azt a pezsgőt. Miközben nézzük a csajt, még egy piát tarhál. Mondom, hogy sok lesz már, könyörög, csak egy utolsót, bébi, én meg rákérdezek, hogy mennyi lesz az így, mutatja az itallapon, hogy 100 euro, HAHAHAHAHAHA, alig bírom elfojtani a röhögést, mert már ezt sem tudom kifizetni, vajon ebből mi lesz, lemosogatom? Kétlem. Ráadásul a legnagyobb szar, hogy valóban ennyi van feltüntetve az itallapon a 300 eurós pezsgők alatt: „Cocktail – 100 Eu”, je, akkor ez biztos nem csak totál átbaszás, koktél, oszt mi van benne jóember, semmi?

A másik csaj befejezi a műsorát, a fekete pedig mindent bedob, még egyszer utoljára, most már el kell vinnem, rámül, a melleit a számba erőlteti, én nem tudom, hogy szopogassak vagy vihogjak vagy levegőt próbáljak venni, mondja, hogy látja rajtam, hogy kanos vagyok, és nem téved, és kidugja a nyelvét a dög, „how much for sucking”, mi? Én ismételgetem, hogy nincs pénzem erre, már akkor sem nagyon volt, amikor bejöttem, szóval hagyjuk abba, amíg lehet, ő meg mosolyog, és megkérdezi, hogy mennyim van, mondom, hogy olyan 50 körül, a fülembe súgja, hogy ne hazudjak, mondom, hogy nem szoktam hazudni. Mindenhol kameráik vannak, úgyhogy őszintének kell lennem – szerinte.

Végül mégiscsak rácsapok a seggére, hogy szálljon le, és szépen elindulunk kifelé.

A pult előtt ott a manager meg a két gorilla. Ráadásul bejön valami morcos néger, és elhúz a budi irányába, talán csak valami szomszédos strici haverjuk, kétlem, hogy vendég. Szóval ott vannak, ezek hárman meg a néger, egy csaj a pult mögött, egy a fotelben, meg a két táncos.

Meg én.

A fekete pina magyaráz valamit, a manager felír egy számot a számlatömbre. 150 euro. A zsebembe nyúlok, összehalászom a papírokat. 55 euro. Mivel egy tizest már odaadtam beugrónak. Nyújtom a manager felé.

„That’s all I got” mondom egy apró mosollyal.

Mondja, hogy azonban a számlám 150 euro. Mondom, hogy „Sorry”. Erre megbaszkurál valami kamerának látszó tárgyat a pult fölött – biztos ez a mindent látó és tudó kamerák egyike, amelyikről a cafka is mesélt – és felszólít, hogy mutassam meg, hogy nincs több pénzem. Előkotrok a gatyámból még némi kavicsot, de mondja, hogy nem az apró érdekli. Kérdezem, hogy hogyan mutassam, aztán elkezdem kiforgatni a zsebeimet, de leállít és megkérdezi, hogy nincs pénztárcám vagy valamim? Mondom, hogy nincs. Elkezd tapogatni, aztán rájön, hogy ez mennyire buzis, és rábízza a fekete bigére. Az megfogdossa a seggem, aztán szomorúan közli, hogy sajnos nincs pénztárcám. Akkor mindenáron a hitelkártyám kell nekik, de közlöm, hogy azt sem hoztam magammal. Aztán mondom, hogy nézzék, a bejáratnál 10 euróról volt szó, már így is 55-tel többet kapnak, a manager fickó – esküszöm, hogy a kétségbeesés szélén – azt mondja, hogy igen, 10 euro nekem, de nem a lányoknak… bármit is jelentsen ez. Még egyszer átszámolja az 55 eurót, aztán félreáll, és az ajtóra mutat.

Köszönés nélkül távozom.

Ahogy kilépek, eszembe jut, hogy esetleg valamelyik fasz követni fog. Olyan gyorsan vágok át a Pigalle-on, amennyire még feltűnés nélkül lehet. Még néhányan megpróbálnak berángatni a kuplerájaikba, de lerázom őket, mindig mosolyogva, udvariasan. Ahogy kutyagolok hazafelé folyamatosan az jár a fejemben, hogy ha tényleg követ valami gyökér, hogy kiderítse, hol lakom, akkor meg is érdemli, hogy be tudja hajtani rajtam a pénzt, mert ez bizony több óra gyaloglás. Meg még az is jár a fejemben, hogy éppen ráhugyoztam néhány alvilági figura fejére, és sértetlenül sétáltam ki közülük… és jókedvűen.

Az aprómból veszek egy Light Coke-ot egy fekete csajtól, üveges, pont amilyet akarok, nem szomjas vagyok, hanem kell valami fegyvernek használható, hogy kicsit megnyugodjak.

Nem merem túlságosan elbízni magam, nem merem újra végiggondolni a dolgot, még nem, még túl közeli az emlék, még meleg, még meleg a talaj is, még itt lehet a faszfej a nyomomban, valamelyik gorilla, vagy a néger strici, vagy maga a manager, talán egy kocsival parkol húsz méterrel lejjebb, hogy akkor indítson újra, amikor elmegyek mellette, talán csak a pénzét akarja, talán móresre akar tanítani, talán világossá akarja tenni, hogy velük, a cigányképű keleteurópai stricikkel nem szarozhat senki, és csak a menekülésen jár az eszem, csak azon, hogy megússzam ezt a szarságot, és másnap elmesélhessem valakinek, felszabadultan, miközben kurva nagyokat röhögök.

És tessék.

Azért még annyit, hogy a hostelben az emeletes ágy létráját a kilincs alá támasztva aludtam, a kezem ügyében az egyik szennyes zoknimba dugott telefonom. Csak arra az esetre, ha mi van, értitek.

Mára ennyi, most mennem kell, sportesemény van kilátásban… szilikoncsöcsökkel, haver!

Ez volt sanyika és a gondfoci.

Egyszercsak találkozunk megint, addig is, ha rám hallgattok, azt csináltok, amit akartok, de ne fizessetek a lehúzos baromarcúaknak, csak amennyit akartok.

42

Dublin sztriptíz ITT!!
Galway sztriptíz ITT!!
Amszterdam sztr... prostitúció ITT!!

gondfoci 2008.09.15. - Dublin sztriptíz
gondfoci 2008.09.22. - -75% szex és társasjáték ingyen!
gondfoci 2008.09.29. - Gettó Jézus
gondfoci 2008.10.13. - Összefüggés a kalóz és a szopás közt
gondfoci 2008.10.20. - A női titok
gondfoci 2008.11.03. - Hogyan legyünk kőkemények?
gondfoci 2008.11.10. - Superman titka
gondfoci 2008.11.18. - Évicica
gondfoci 2008.11.25. - Biohazard