Széll Kálmán tér in the house, yo! Izzadok és a víz is ver. Rekkenek. Gondolom, ti is, node a január ilyen szokott lenni. Megszoksz vagy megszopsz. Annyira leszív a Nap, hogy a szemhéjaim ezer kilósnak tűnnek. Pedig csak darabja 1-2 kiló lehet, mióta felhízlaltam magam télire. Kaviárt szeretek zabálni meg ebben a kikúrt melegben fagyit. Annyira kicsinál a meleg, hogy alig van erőm pénzt utalni Obamának. Arról nem is beszélve, hogy kedvem sincs kiverni az egyedi vászonképeimre. Nem kaptam semmit se a Mikulástól, se a Jézuskától, de még reménykedek, mert nagyon jó voltam tavaly. Alig szoktam vissza a keményszeszekre, nem vertem agyba-főbe a munkatársaimat mindig, viszonylag kevés ukrán pillangóval szűrtem össze a leveimet és... a csajodat se dugtam meg túl sokszor, te nyomi, HA!! (Mondjuk, nem rajtam múlt.)

 
REKLÁM ROVAT
Büdös a kezed?

Na és?!

Használj SZARPANT(tm)!!

Csupa természetes alapanyag!

Kedvező ár
1000 dollár!
(Hoppá egy versike ajándékba! Sose halunk meg!!)

A SZARPAN(tm) tisztálkodáson kívül még ezer dologra jó! Következzenek most ezek! Mind az ezer!

1. Ha a neveletlen gyereked csúnyán beszél, kimoshatod vele a száját!
2. Ha nem kakáltad össze a gatyádat, mosd ki SZARPAN(tm)-nal és olyan lesz, mintha!
3. Ha kifogysz a saját ürülékdeből, ezzel megetetheted a házi legyeidet, amíg csinálsz újat!
4. Megszagoltathatod a kutyáddal, ha idegesíteni akarod!
5. Ha a kutyádnak szorulása van, SZARPAN(tm) darabkákat szórhatsz szét az Andrássy úton, és minden oké megint!
6. Könnyen asszimilálódhatsz, ha bekened az arcod spontán a VIII. kerületben!
7. Ha valaki meggyanúsít, hogy buzi vagy, csak odamondod neki, hogy "Kicsodagecc?! Még szappanom sincs itthon, helyette inkább macsósan a mosdó szélére szarok! Megnézed a bicepszemet? Naléccimár!"

 
EGY TÉNY, AMITŐL MAJD OKOSABBNAK TŰNSZ ROVAT
Paraguayban a nők kétszer annyian vannak, mint a férfiak, köszönhetően annak, hogy valami agybaszás következtében Paraguay az 1800-as években egyszerre támadta meg az összes környező országot, és nagy meglepetésre rászaladtak a csöcsre.

És máris okosabb vagy, milf 3 másodperccel ezelőtt.

 
PIACSEKKER
Mostanában iszom. Piával jobb szarul érezni magam, és bunkóbb tudok lenni másokkal, sőt hazudni is sokkal könnyebb. Azért mondjuk nem iszom túl sokat, és akkor is csak rövidet. Hányni nem hánytam ezer éve, leszámítva, amikor a szokásos napi 3 túrórudimat lelocsoltam egy fél üveg viszkivel, és nemsokára rohanhattam a slozira - közben egy nőről és egy galériáról kelett leugranom.
Szóval a Piacsekkernek ezentúl semmi értelme, de azok kedvéért, akik naplót vezetnek a szeszmentes napjaimról (a szexmentesekről könnyebb volna), azoknak mondom, hogy múlt szerda óta nem ittam szeszes italt.
Ez lehet, hogy nem igaz, mert amióta újra iszom úgy is tudok hazudni, hogy észre sem veszem.

 
Most irodalom jön rovat
AMIKOR A MEZTELENCSIGÁK MOSOLYOGNAK

Itt csak jó helyen lesz ez az izé. Nincs szem előtt, nem fogsz átesni rajta. Ez annyira jellemző a kapcsolatunkra. Úgy értem, hogy az egészben csak te vagy igazi meg én meg most ez az izé. Legalább ennyit megértettem a végtelen telefonbeszélgetésekből, a zaklatott találkozásokból, a búcsúlevelekből, a bocsánatkérő sms-ekből. Hogy semmi sem igazi.

Például ott van a fa. Tudod, amelyikbe a neved véstem. Amelyikhez hozzákötöztelek a garzonomban hagyott hajszálaiddal. Szőke béklyó. És a fa, amihez a nyelvem szögelték. Tudom, ki volt. Az a lány, aki most is ott ül néhány méterre, „Write Hard Die Free” feliratú pólót visel, és túl hosszúak az ujjai. Amíg ül, egész helyes, de ha feláll olyan, mint egy boszorkány. Egy könyvet olvas, amiben a neked írt leveleimet gyűjtöttem össze – vaskos darab –, és hangosan felvihog időnként. A nyelvem a fához szögelte, hogy ne beszélhessek hozzád, amit meg írok, azon röhög. Néha megdörzsöli a szemét, ha elfárad, feláll, nyújtózik egyet, közelebb jön, végigsimít a farkamon, aztán visszaül. Tudom, hogy nem igazi ő sem. De annyira nehéz hinni ebben. Benne. Hogy nincs.

Álmodni szép. Azért arra mindig emlékezz: ha már nem egyedül, akkor csakis jó társaságban szívj kristályt. Például ha te vagy az egyetlen halandó csupa istenek között, akkor ne. Ha viszkivel kínálnak, azt fogadd el nyugodtan. De sose keverd a viszkit a kristállyal. És vigyázz, mert a ruhád beszívja a szagát.

Akarsz halott embereket látni? Gyere be. Érezd magad otthon, vetkőzz le persze. De ne idd meg az összes piám, holnapra vendégeket várok. Ott az az Ikeás szék, nagyon jól rugózik. Ha benézel mögé, találsz ott egy holttestet. Az enyém. Ha fellépsz néhány lépcsőfokot, a galérián találsz egy másikat. Az enyém. A zuhanyzófülke padlóján hangosan csattog a víz, és egy újabb hullát áztat – engem. Valaki átbukott a tálalóablakon. Olyan mintha aludna, de igazából halott. Az is én vagyok. És van itt még egy csomó hulla, ha akarod, megmutatom mind. Csak egyik sem igazi. Az agyam szüleményei. Vagy a tiedéi. Ezt majd eldöntjük valamikor, ha feltétel és megalázkodás és susmus nélkül egymáséi lehetünk a legtisztább mocskos szerelemben. Majd egy következő életben. Vagy már egy előzőben. Ahol minden igazi. Lesz. Vagy volt.

Lépjetek a fénybe, gyermekeim, gondolom magamban, ahogy útjukra bocsájtom a fiúkat. A fogamzásgátlód éhesen pislog a mélyben, de erről nem szabad tudniuk. Oly régóta készülnek a robbanásra. A háromszázmillió - mindig csak így gondolok rájuk. Mint annak idején mi is, a srácok meg én, amikor még G70-nek hívtak. Csak egy voltam a háromszázmillióból. De már akkor is tudtam a végső igazságot. Akkor is tudtam, hogy a számok megcsalnak minket. Már ott, az elején is, és majd még végtelenszer utána. Megértettem, hogy… pszt… csak két szám létezik. Az egy és a nulla. Ha akkor nemcsak egy akroszóma vagyok, nemcsak egy fejrész vagyok, nemcsak egy összekötőrész vagyok, nemcsak egy farokrész vagyok, hanem legalábbis egy kar vagyok, és legalábbis fogalmam van a függvényekről, felvéstem volna a here falára, hogy G70=1. Tisztán élnek bennem a képek, de tudom, hogy nem igaziak. Csak az egy igazi. A te és az én egyem. Az együnk.

Nem tudom, mennyire pszichotikus ez. Arra gondolok, hogy soha egy percre sem vettem tudomást a másik fickóról. Akivel élsz. Akivel lefekszel, ha elmész tőlem. A spermám még nyomokban megtalálható benned, talán még nem is pusztultak el mind a fiúk, amikor aláfekszel. Akivel házat vettetek nemrég. Akivel reggel felébredsz, ha épp nem nálam alszol, akinek reggelit készítesz, és akivel megreggelizel az asztalon, amin néha megduglak. A házban, ami a másik életedhez tartozik. Nem tudom, melyik a betegebb dolog – hogy te tudatosan meghasítod a tudatodat, vagy hogy én nem veszek tudomást térben és időben mozgolódó, az életem erősen befolyásoló személyek puszta létezéséről. Úgy értem, neki is ver a szíve, ugye? És te egy kicsit abban is benne élsz. Mert nem tudsz szabadulni belőle, mert ő végre olyan, ő végre az, amilyet mindig akartál magadnak – ő végre nem egy pszichopata. Végre egy jó ember, akit senkinek sem szabadna bántani. Nem tudom, mennyire pszichotikus az, hogy te bántod. Aki szereti. Mindegy is, egy csomó kérdésre nem tudom a választ, ahogy arra sem tudtam felelni száz százalékos biztonsággal, amikor azt kérdezted, hogy én pszichopata vagyok-e. Mert újabb pszichopatával nem akartál kezdeni – a legutolsó bőven elég volt. Azt válaszoltam, elég bizonyíték lenne az arra, hogy nem vagyok pszichopata, ha elhoznám a fickó fejét egy párnán? Nevettél. Én is nevettem.

Igazából nem hullákkal van tele a garzon, hanem szellemekkel. Nevezhetném őket emlékeknek, de mi volna a különbség? Az egyikük ott áll a fürdő előtt, a haja feltűzve egy zöld tollal, a testére egy törölközőt tekert, és csak áll ott, és nem törölközik, csak szárad. Újra és újra felé nyúlok, hogy végigsimítsak az arcán, de újra és újra átsiklik rajta az ujjam. A másik a piros széken ül, közvetlen a tálalóablak alatt, és cigizik, egyik hosszú narancs Pall Mall a másik után. Tüzet nyújtok felé, de észre sem veszi, megoldja maga. A harmadik a bugyiját keresi a galérián. Nem zavarom, spermafoltokat keresek egy öngyújtó ibolyántúli fényénél. Moshatom ki a lepedőt megint.

Tegnap a hosszú ujjú lány egy szeánszra invitált. Azt mondtam, csak akkor vagyok hajlandó részt venni rajta, ha nem átverés az egész, merthogy én már láttam szellemeket. Vagy inkább együtt élek velük. Nem tudom, ő igazi volt-e akkor. Ahogy nem tudom, hogy létezett-e Madrid és létezett-e Lisszabon és létezett-e Párizs vagy Amszterdam vagy Dublin. Hogy megmaradtak-e a léptem nyomai a Gran Vián vagy az ujjlenyomatom Cabo Da Roca korlátján, a kereszt alatt. Hogy tényleg ott van-e a szekrényben a tornacipőm, aminek a talpán ott van az egész világ. Hogy még mindig pumpálja-e a vért az a néhány szív, amelyekkel játszottam. Hogy áztatja-e még a vér azokat az agytekervényeket, amelyek kielemeztek, hogy csengenek-e még azok a kacajok, amelyekkel az én nagy ürességemben lebegő apró kődarabot illették. Recsegnek-e még az ágyak, fecsegnek-e még a plafonra szerelt tükrök, hidegek-e még mindig a lépcsők. Hányan képzelik magukat barátnőnek, szupersztárnak vagy ifjú nászutasnak?

Írni mindig úgy akartam, mint Maupassant, bunyózni, mint Eastwood és nőzni, mint Bukowski. És mi lett belőle? Sebek. Agonizáló irodalmárocskákkal megvívott győztes csatákból származó gennyedző sebek, tükörből visszabámuló elkeseredés, cigarettafüstbe grimaszolás. Felrepedt szájak, szétnyílt homlokok, mokkák a szemem alatt, lehúzva maradt redőnyök, bezárt külső ajtók. Szétvert, leköpött, lehugyozott, kiröhögött szívek, ahogy már mondtam, bennrekedt mondatok, széttárt karok, forgás a részvéttelen csillagok alatt.

Valódiak-e? Elhúzni a kaput a Budaörsi kietlenségben, hangos döngéssel, mintha Vasudvardot szolgáló troll kapunyitogató lennék. Jézust üldözni a körúton, aki lepedőbe csavarta magát, utána kiáltani: „és az én bűneimért ki fog megfeszülni, he?” Pénzt adni egy nőnek, aztán felállni a játszótér padjáról, felhúzni a sliccem, és odébbállni. Célkeresztbe fogni egy ufonautát egy unalmas szombat éjszakán, és pötyögtetni a ravaszt. Nem fáslizni be a kezem, és addig ütni a homokzsákot, amíg az összes bütykömről lehámozza a bőrt, összeszorítani a fogsorom, amíg meggörbül, és odabaszni még egyszer. Csak még egyszer. Csak még egyszer a bika alá kerülni Pamplonában, még egyszer megnyalni a rágógumifalat Seattle-ben. Csak még egyszer elhinni, hogy a Detroit Kölyök titkos alteregója vagyok. Hogy a Királynők Istállójában még mindig folyik a pezsgő és recsegnek a csontok és az országút dalol tovább. Hogy Kenneth még mindig halottak hátán szereti megdugni a nőit.

Elhinni kéne. De csak blogbejegyzéseket látok és puhafedeles könyveket – betűket és szavakat. Azt kellene mondanom, hogy azok hűek hozzám, hogy azok még sosem csaltak meg, ahogy a számok, igen, azt kellene mondanom, mert írok, mert belőlük élek, mert az asztalomra teszik a rukkolás pizzát, de az igazság, hogy a szavak a legaljasabb lotyók, akikkel valaha dolgom volt. És hányok a rukkolás pizzától. Az információt elfogadom, csak nem vagyok kíváncsi rá. Minden, amit látok egy lány a fürdőszobám előtt, a haja feltűzve egy zöld tollal, a törölközőt maga köré csavarta, és úgy várja, hogy száradjon.

De hogy Quetzalcoatl húsát a gyrosomba vágták az igaz volt, ugye? Nem, biztosan az sem történt meg. Biztosan a prérifarkas üvöltését sem hallom minden éjszaka szélirányból. Biztosan Anansi sem szőtt hálót a garzon ajtajára, hogy elrejtsen mások elől, mindenki elől. Igaz az LSD, igaz a fű, igaz a pálinka, a viszki, igazak a varázsgombák? A kutyád túrta őket az erdőben. Annyira gyanútlanul álmodtak, amikor az apró mancsok kikaparták őket az ágyukból, és bennakadt lélegzetként szakadt beléjük az álom, hogy aztán feloldódhasson újra a gyomrunkban, az agyunkban. Az egyik megnöveszt, a másik összetöppeszt, a harmadik meztelen csigává változtat. Ott kúszok a saját nedveimben feléd, beléd – és néha úgy érzem, mintha sóból egy kört szórtak volna körém. Mintha a te ujjaid látnám felettem lebegni.

Szeretsz? Mennyire? Egytől tízes skálán. Amikor rád kapcsolom a villanyt éjszaka, mint egy náci őrmester. Menni kell, dolgozás van, kávé nincs, nem, nem vettem, még mindig nem, bocs, kirúglak, menj, utazz, ahogy még senki nem utazott, ahogy csak te tudsz. Az Éjszakai Utazó. Olyankor mennyire utálsz? Egytől tízes skálán. Tízes? Kevés. A világ kietlen homlokáról írom az sms-t a Világ Seggelyukára, miközben gofridarabot próbálok kipiszkálni a fogamból: „Reggel olyan hirtelen volt minden, még azt is elfelejtettem mondani, hogy szeretlek. Egytől tízes skálán tizenegy.” És kávét is vettem.

- - -

Senki sem tud olyan ordináré módon csörögni, mint a Zsé nevű gazember. A reggel amúgy is mindig betoncsizmákban érkezik ezen az őszön, nagy szürke kabátban, szóval a szétrobbanó dobhártya csak hab a torkán. Felveszem a telefont.
- Igen – mondom.
- Mi az, hogy igen? Tudod, mit akarok kérdezni, tesa? – vihog.
- Az ordináré jelentése a Google szerint: közönséges, faragatlan, durva, illetlen.
- Mi bajod?
- Faragatlan – hümmögök. – Ez tetszik. Jó szó.
- Jól van, biztos álmodsz még. Felébresztettelek, mi?
- Mennyi az idő?
- Fél kilenc múlt – mondja.
- És már részeg vagy?
- Még mindig. Tegnap volt egy kisebb buli a barrióban. És bár csak részeg lennék, tesa! De mindent felszívtam, mint egy ipari porszívó.
- Mondjuk, az orrod megvan hozzá.
- Ja, de ha jól emlékszem volt olyan is, amit frankón egy porszívócsövön keresztül. Szóval este nyolc óta mintha a szlovák kettest nézném. Ha érted, mire gondolok.
- Nem. Mit akarsz?
- Itt ül mellettem a menyasszonyom, akarsz beszélni vele?
- A menyasszonyod?
- Aha. Most kértem meg a kezét pár perce. Ő meg igent mondott. Negyvenöt éves. Két gyereke van, de nem laknak otthon. Nem laknak otthon, ugye? – kérdez félre. – Nem, már nem laknak otthon. Kertes családi ház. Tudod, hogy mindig olyanra vágytam. Meg van egy kocsija is, azzal majd tudok melóba járni. Tudod, hogy mindig is kellett kocsi a seggem alá.
- Összejönnek a dolgok, mi? Azért figyelj oda, szerintem kicsit öreg hozzád. Nem fogja bírni a gyűrődést. Vagy lenyúlja a lóvédat.
- A mimet? – vihorászik, és hallom az öngyújtó kattanását, ahogy rágyújt.
- Oké, csak néha kicsit előresietsz az időben. Túlgondolsz mindent. Aztán meg mintha már meg is történt volna, el is múlt volna, elfelejted. Aztán egyszer felébredsz mellette, és nem érted, miért viseli a kinyúlt pólódat, meg hogy képzeli, hogy lerúgja a macskád az ágyról – és beszakítod a fejét.
- És én rohanok előre? Köszi a törődést, odafigyelek. De ez most tényleg szerelem. Olyanokat csinált velem, hogy komolyan úgy éreztem magam, mint hatévesen az első kyukushin edzésemen. Azt mondja, ez a Kama Sutra. Na, mindegy, majd mesélek, de nem ezért hívtalak. Csak gondoltam, megkérdezem, tetszett-e az ajándék a kiscsajnak.
- Ha azért hívtál, hogy megköszönjem, akkor kösz. De csak ma lesz a születésnapja.
- Nem tegnap volt?
- Nem.
- Akkor biztos félreértettem valamit a híradóban – vihog, és egy női hang a háttérben csatlakozik hozzá. – A szlovák kettesen, érteeed!
- Aha.
- Mindegy. Akkor még nem adtad oda neki?
- Hülyeség lett volna. Akkor ma mit adnék?
- Mit tudom én. Baszlét.
- Azt nem tudom piros szalaggal átkötni.
- Persze, persze. És hova tetted? A hűtőbe vagy mi? Meg ne pimpósodjon – vihog megint, mint egy meztelencsiga.
- Nem akartam a hűtőbe, mert azért mégse. Meg ott könnyen megtalálja. Ha benn felejtem, csak jön, benyúl egy piáért, és már ott is van, meg is látja. Akkor annyi a meglepetésnek.
- Szóval?
- Szóval szatyrostól belöktem a mosógépbe. A Terminátorba.
- Amelyiknek pirosan világít a szeme? Az nagyon morc, emlékszem.
- Meg belül vas. Majd az vigyáz rá, amíg eljön a megfelelő pillanat. Ott biztos nem fogja keresni, utálja a házimunkát. És szerintem amúgy sem mosna rám soha.
- Szerintem a… izé… – rövid hallgatás, látom magam előtt, ahogy töri a fejét – szóval ez a negyvenöt éves – mondja halkan – szerintem simán mosna is rám.
- Azért mondtam, hogy vigyázz vele.
- Vigyázok. Te is vigyázz magadra.
- Naná. És tényleg kösz még egyszer. Ez nem gyenge. Jövök neked egyel. Vagy kettővel.
- Bármikor, tesa! Majd hívj, ha úgy van – azzal kinyomja.

Persze, majd hívom. Ha ő igazi egyáltalán, és nemcsak a saját fejemben visszhangzik az ősi üvöltés. Mi a téboly? Isten hibás ötletei konganak egy lavórban. Statikus zaj a gondolatok kommunikációjában, ahogy valaki becsatlakozik. Talán az eldeformálódástól eszét vesztett Lucifer. Talán csak Az Éjszakai Utazó, akinek a klónozó- és a teleportfunkció mellett még rengeteg fícsör található az iPhone-ján.

- - -

Kevesen tudják, de a meztelencsigák tökéletes gyilkosok. Sosem falkában vadásznak és csak ritkán táplálkozás okán. A beleik bőven beérik füvekkel, földdel és salakkal. A gyilkolás miatt csinálják, vagy mert a falka törvénye megköveteli. A vadászatban, ha nem is gyorsak, de annál kitartóbbak – több kilométert hajlandóak kúszni a kiszemelt áldozat szaga után. Napokról, hetekről beszélünk – egészen kivételes a szaglószervük és az emlékezetük. Kicsit olyanok, mint egy hőkövető rakéta. Ha egy pocsolyát találnak akár egy egész napot is eltöltenek benne, hogy a kiszáradás ellen bőrön keresztül minél több vizet szívjon fel kisbegyük. Csak aztán keresik meg újra a kiszemelt áldozat szagát. A színük változó, legalább huszonhat faj ismert, legalább negyven színben játszanak. Van kék, zöld, sárga, piros is, gonoszfekete és kristályfehér. Mondjuk kristályfehéret természetes állapotában még senki sem látott, mert kiscsiga koruktól folyamatosan felveszik a rozsdabarna egy egyre mélyülő árnyalatát. A megalvadt vértől. A szájukban közel félezer, szabad szemmel alig látható, éles metszőfog található, plusz átlagban harminc darab őrlőfog. A meztelencsigára jellemző, hogy a metszőfogakkal nem szándékozik halálos sebet ejteni. Jobb szereti a még életben lévő áldozatot robosztus őrlőivel egy végső sikolyban összeroppantani. A kiszemelt préda a könnyen lefarmolható egysejtűektől egészen a legnagyobb főemlősökig bármi lehet – legfeljebb nem sikerül elejteni.

- - -

Valahol valamikor egy majomember fogott egy vaskos ágat, és agyonütötte vele a mellette álldogálót. Valahol valamikor a Zsé nevű gazember egy asztalnál ül, előtte poharak, korsók, üvegek, szemben egy másik ember, és jókat röhögnek. A másik ember elhitte, hogy ivócimborája jóindulatú. Pacsizik vele, legszívesebben megcsókolná, de inkább csak egy italt fizet neki. A Zsé nevű gazember megköszöni, mond egy újabb állatságot, de a homloka mögött a gondolatok kizárólag a világ ki tudja melyik eldugott sarkában kovácsolt, durva pengék körül örvénylenek.

Valahol valamikor a Zsé nevű gazember egy dm-es reklámszatyrot nyújt felém. Elveszem, meglep a súlya.

- - -

Délután kapom az sms-t tőled. Hat perc múlva érsz a Kodályra. Egyszerű sms, egyszerű mondat, egy pont a végén. Semmi szmájli. Tudod, hogy nem szeretem, ha megmondják, mikor kell mosolyognom. És hogy biztosan gyanakodnék, hogy miközben odabiggyeszted a szmájlit, valójában te nem mosolyogsz. Ha igazán rossz napom van, úgy venném, hogy hülyének nézel. „Igen, ha nem volna világos, ez poén volt – legalább elmosolyodhatnál, akkor is, ha nem érted.” A szmájli az én világomban nagyon sok mindent jelent. Az, hogy nem traktálsz vele, azt, hogy annak látsz, aminek mutatni akarom magam. És ezért szeretlek.

Belököm az ajtót, és előre engedlek, hogy addig is szaszerolhassam a feneked. Belépsz a konyhába, leveszed a pórázt a kutyádról, már mehet is, megy is, szabadon, szétfele a lakásban, és keresi, túrja a gombákat, a varázsgombákat, erre remekül megtanítottad. Persze a heverőmből csak a rugókat tudja kigyomlálni, a szivacsomból csak az egészséges kókuszesszenciát, és csinálja is, de nem szólok, egyszer csak elfárad, és akkor majd megnyugszik, és csak szimplán összekakálja a konyhát. Utána talán még el is alszik.

Egymással szemben ülünk az asztal egyik oldalán. A lábad a combomon nyugtatod, néha végigsimítok rajta. Elszívunk néhány cigit, és párszor végigkergetem a lakáson a kutyát, ami folyamatosan ugat, és próbál beleharapni a kezembe, ha elkalandoznék. Védi a királynőt. Vagy az alfa nőstényt. Anyut. A falkavezért. Kérdezed, hogy van-e itthon valami anyag, de azt hazudom, hogy nincs. Elég, ha az ágyas szilvámat megiszod. Én kísérlek a Jack Danielsem maradékával. Először a palidról beszélsz, azt teljességgel kizárom a tudatomból, és azon agyalok, hogy lehet ennyire vonzó a szád, miközben ilyen vékony. Aztán arra térsz rá, hogy az egész, ami van, amibe keverted magad a bélyeggyűjtemény-hiánynak tudható be. Aha. Várj csak, mit? Bélyeggyűjtemény-hiány? Jaaaaa, B1-vitamin hiány! A kora ősz szürke délutánjain mindig jobban megüt a pia, mint a perzselő nyár poklában, el kell nézd nekem. Szóval a B1 hiány, aha. Ezért borult meg veled minden, ezért mondasz hülyeségeket embereknek (hogy szeretsz, értem én), ezért csinálsz hülyeségeket (amit nemsokára csinálni fogunk), ezért nem bírod a piát (aminek mintha nem is alkoholtartalma, hanem dráma, hiszti és jelenet tartalma lenne). Nem baj, egyél sok májat, abban van B1. Kár, hogy vega vagy.

Kicsit közelebb intelek, mintha lenne valami a hajadban, és ki akarnám szedni, de ahogy közelebb hajolsz, nyomom le a fejed a farmerom felé. Nevetsz, és kalimpálsz, és gyomron találsz, és a kezedben lévő üveg nyaka végigszántja az arcom. Ez biztos nyomot fog hagyni, de amióta megismertelek szoros barátságot kötöttem a mindenféle sebekkel. A láthatókkal, a láthatatlanokkal. A fognyomokkal és a szétrágott, kiköpött vallomásokkal. Én is röhögök, és engedem, hogy felemeld a fejed az ölemből. Azt mondom, ne legyél velem agresszív, mert csöcsön haraplak. Mosolyogsz, szóra sem méltatsz, csak beleszívsz a cigidbe. Mondjuk így is – úgy is csöcsön haraplak. Erre megint összerándulsz, és most már lábbal is védekezel. A combom belső felét találod el, és lerúgsz magadról. A szék kiborul alólam, de felugrok, mielőtt dobnék egy hátast, aztán kung-fu darupózba merevedek. Hozzám vágod az asztalon fetrengő egyik reklámújságot, amit hangos Kiaiiiii!! üvöltéssel kettéhasítok.

Még elszívod a cigit, aztán dughatunk, mondod. Jelzem, hogy épp ideje.

Szőke haj kazlait sodrom félre, olyan az egész, mint egy szőke vihar, mint szőke szomorúfűz, ami leomló ágaival borul fölém. Sodrom félre a hajzuhatagot, mert látni akarlak. A szemed akarom látni. És benne magamat. Nekem ez a teljesség netovábbja. Cinkosan összenézünk, aztán rám borulsz, és a nyakam csókolgatod – értem én, ez most nem a szemezés ideje, ezeket a pillanatokat csak magadnak akarod. Nem akarlak kirabolni a testedből most, hogy annyira élvezel benne lenni. És én sem akarok kiszakadni, mert most igazi minden. Mert semmi sincs, csak te meg én. Az együnk. Magamra húzlak, magamhoz ölellek, magamba szorítalak, beolvasztalak, és hagyom, hogy dolgozz, mint szorgalmas kis zsoké. A kezem nem tud betelni veled, minden pórusod ott érzem a tenyeremen. Ahogy érzem az érintésed a számban, ahogy érzem az ízed az ujjaimon.

Lusta egyiptomi fuvolák lágy játékának ritmusára kezdtük, de már a dzsungel mélyéről felszakadó, veszett törzsek harci dobjainak gyomorrengető lüktetésére vonaglunk. A melleid itt táncolnak előttem – az ikrek, de aranyosak – egy puszi az egyiknek, egy puszi a másiknak, remélem, mindenki jól van. Az egyik mellbimbódba harapok. Felvinnyogsz. Vajon létezik-e a mell-orgazmus, az emlő orgazmus, a csöcsgazmus? Vagy csak legenda ez is, mint annyi minden a világhálón? Halkan nyögdécselsz a fülembe, és alattomosan, talán tudat alatt, a fülcimpámba marsz. Összeszorítom a fogam, és a szádba nyögök. Felemelkedsz ülő helyzetbe, és gyorsítasz a már amúgy is feszes tempón. Néha kicsit nagyobbat ugrasz, ilyenkor felszisszenek, de rögtön egy mosollyal leplezem, túllépek, túlélek, nem szabad, hogy megérezd a fájdalmam, mert ha most abbahagyod, akkor megdöglök, akkor mindketten itt halunk meg.

Ezekért a percekért működök még. Mit számít, zsörtölődött-e tegnap a hűtőszekrény, amikor kinyitottam, vagy tényleg hallottam-e valaki szuszogását a galéria alatt, közvetlenül, mielőtt elaludtam volna. Hogy tényleg itt állt-e az ajtóm előtt a halál, fehér cowboy-kalapban. Ha mindaz igaz is, sosem lehet annyira igazi, mint a tested, ahogy átadod nekem. Olyan igazi, ahogy belémlihegsz. Ahogyan belédzihálok. Ahogy beletépsz a húsomba, ahogy üvöltök. Némán, minden fájdalmammal és minden megbánás nélkül. Ahogy az arcom az arcodnak feszítem, a csípőm a csípődnek feszítem, ahogy egyre beljebb és beljebb mászok beléd, ahogy török az esszenciád felé. Ahogy belédélvezek, belédrobbanok, belédveszek, ahogy belédhalok. Ahogy nem állok le. Ahogy újra és újra és egyre csak tovább és tovább rombollak, ostromollak.

A verítékemben úszol, és mint egy meztelencsiga, a verítékeden csúszok feléd, beléd, a verítékeden menekülök magamból. Az egyik igazságból a másikba, a tiédbe. Sose akarok a fejedbe látni, mert tudom, hogy megvakulnék. Az őrület nem opció, hiszen ki nem őrült? Ki úszta volna meg? Én senkit sem ismerek. Nem akarok a fejedbe látni. Akár sötét, mint a Pokol, akár világos, mint egy műtő – egyikre sem készültem fel. A pinádból áradó fény érdekel egyedül.

- - -

Úgy fekszünk egymás mellett, mintha a kertben feküdnénk egy húsos levélen, miután telezabáltuk magunkat. A testünk még sikamlós, a lélegzetvételek fokozatosan visszalassulnak normálisra. A szívemen nyugtatod a fejed, a lábad átöleli a csípőm. Az ujjaimmal a füled simogatom, és mélyen beszívom a hajad illatát.

- Szeretlek – mondod.
- Én is – mondom. – De mintha ma valahol máshol járnál. Szóval a szex jó volt meg minden, csak mintha valami lebegett volna fölöttünk közben. Valami, fekete szárnyakkal.
A mellkasomon érzem, ahogy mosolyra húzod a szád, de nem szólsz.
- Na, nem mondod el? – kérdezem.
Kelletlenül felnyögsz.
- Nem fontos, tényleg, csak szar napom volt. Veled semmi bajom. Sőt, te vagy az egyetlen, akivel semmi bajom. Azért vagyok itt.
- Ez nekem elég – a füledbe csókolok.
- Van kávéd?
- Van, a legutóbbi lecseszés után mentem, és bevásároltam nagyon keményen. Nescafé. Három az egyben, de nem tudom, miből három.
- Kávé, tej és cukor – mondod olyan hangon, mint aki mindjárt elalszik.
- Dobjak be egy vizet a mikróba?
- Aha.
Megemelem a felsőtestem, hogy nekiveselkedjek a feladatnak, de a kezed a mellkasomra teszed, és visszanyomsz.
- De most még ne – mondod. – Még egy kicsit ne.
- Oké – mondom, és visszafekszem.
Csendben telnek a percek. Az ujjaim kisemberével végiglépdelek a gerinceden, megsimítom a feneked. A lábad szorosabban ölel, és halkan dorombolsz. Arra gondolok, lassan felvezetem a témát, amiért itt vagyunk.
- Tavaly, a születésnapodon dugtunk először – mondom.
- Igen, emlékszem.
- Én voltam a születésnapi ajándékod.
- Aha. Azt is én adtam magamnak. Rám már akkor sem gondolt senki – nevetsz.
- Emlékszel, hogy egyszer azt kérdeztem: meggyőzne-e, hogy nem vagyok pszichopata, ha elhoznám neked a pszichopata exed fejét egy párnán?
- A Mátrixét? – duruzsolod. – Igen, emlékszem.
- Az idei születésnapodra van egy meglepetésem.
Felnevetsz, felemeled a fejed a szívemről, és a szemembe nézel.
- Érdekes, hogy pont felhoztad azt a faszt, mert délelőtt felhívott. Ez is hozzátett a szar napomhoz – egy csókot nyomsz a mellkasomra.
- Felhívott? A Mátrix?
- Aha, boldog születésnapot akart kívánni.
Nem szólok, csak felhúzom a szemöldököm.
- Persze, hogy nem igaz – kezded, és megnyugszom.
- Azért hívott, mert még mindig nálam van a rohadt tévéje, és azt akarta tudni, mikor jöhet érte – folytatod, és megint összezavarodok.
- Ma délelőtt hívott fel? – kérdezem, és számolok, bár ezen nincs sok számolnivaló.
- Jaja.

Akkor kinek a feje van a mosógépemben?

Az az izé tegnap óta itt figyel a lakásomban, a Zsé nevű gazember akkor dobta be, amikor reggel melóba indult. A fickó legalább huszonnégy órája halott kell legyen. Hacsak a feje nem maradt életben valahogy, és… Látom magam előtt, ahogy kivárja, amíg lemászok a galériáról, hogy bevásároljak a sarki kisboltban. Kifigyeli, ahogy egy marék aprót a zsebembe szórok, és bezárom magam mögött az ajtót. A kisbolt csak pár méter, oda sose viszek telefont, most is otthagyom a pulton. Ahogy fordul a kulcs, nekilódul. Vesz egy kis lendületet, és legurul a galéria lépcsőjén – össze-vissza veri az arcát, sajog az orra, a fülei, feldagad a szája. Fájdalmas, fájdalmas, de ki mondta, hogy az élet egy sajtos szendvics? Vagy a halál? Ahogy leér, elgörög a pultig. Ott gyorsan felméri, hogy a szoba felőli oldalról nem éri el a telefont, szóval kigörög a konyhába. A járólapok hűvöse nyugtatólag hat rá. Gyorsan pörög az agya, felkapaszkodik szájjal az egyik széklábon, és a piros széken találja magát, amin cigizni szoktál. Szusszan egyet, aztán szintén szájjal felkapaszkodik a háttámlán, egész a pultig. Most már előtte a telefon. Az orrával nyitja meg a billentyűzárat, persze nem sikerül elsőre. Azután keresi a neved a telefonkönyvemből, de nem találja – persze, hogy nem, mert nem a neveden szerepelsz benne. Akkor szám alapján keres, és így már megtalál. Tárcsáz. Kicsöng. Beszéltek, a tévéjét akarja vissza, és elégedetten konstatálja, hogy tiszta ideg vagy, amikor leteszed. Egy kis győzelem. Egy null oda. Aztán eszébe jut, hogy még vissza kell jutnia a galériára, mielőtt hazaérek. Mintha már hallaná is a kulcs csörgését. Leveti magát a pultról, és a lépcső felé görög. Közben eszébe jut, hogy el kell tüntetnie a nyomokat, hiszen a nyakából, ha nem is ömlik már folyamatosan a vér, de azért némi megalvadt vérmocskot csak széthordott amerre gurulgatott. Egy szennyes pólót keres, hogy eltakarítson maga után… Amikor valóban meghallja a kulcscsörgést. Tizenhárom lépcsőfok a galériára, vajon sikerülhet?

Áh, biztos, hogy nem így volt. A fickó halott, a feje is. Csak nem az a fickó. De akkor?

- Szóval ez az egyik, ami tönkrevágta a napomat – mondod. - A hülye Mátrix meg a hülye tévéje. Aztán még ott van az is, hogy ma reggel is tele volt a postaláda a számlákkal, a Gábort meg nem tudom elérni tegnap óta. Nem veszi fel a kurva telefonját. Talán ő is épp félrekúr valahol. Valami kis bölcsészkaros ribanccal. Bár azok általában nem szépek. És a Gábor félék túl jók ahhoz, hogy félrekúrjanak. Ebben a csapatban én vagyok a szemétláda. Ráadásul szerintem tudja az egészet, csak még ahhoz is túl jó ember, hogy jelenetet rendezzen. Szóval te vagy az egyetlen pasi, akivel mostanság valahogy kijövök.
- Várj csak egy kicsit – mondom. – Gábort láttam már, ugye?
- A Mátrixot is. Megmutattam Facebookon.
- Melyik volt a hosszú hajú?
- A Gábor.
- És a másik?
- Fülbevalós, szakállas.
- Pillanat, meg kell néznem valamit – mondom, és kicsúszok alólad.

Tizenhárom lépcsőfok le a galériáról. Előttem a fürdőajtó, mögötte az ajándékom neked, az ajándékom a születésnapodra. De vajon szakállas vagy hosszúhajú? Vagy egyik se? Benyitok. Hát volt oka, hogy a Zsé nevű gazember annak idején önként bevonult az elvonóra. Csak az nem világos, hogy miért kezdte újra. Mi a tanulság?

Sose keverd a viszkit a szerelemmel.

Akkor se, ha jó a társaság. És főleg ne, ha egy olyan tervet raktok össze, mint a Zsé nevű gazember meg én. El tudom képzelni, hogy a harmadik vizespohár után a Facebook profilok átfolynak egymásba. Ráadásul a lakás teljesen beszívja a szerelem szagát. A Terminátor nevű mosógép (piros szem, belül vas, nagyon morc) mozdulatlan és néma. Vajon kit rejt, kit védelmez? Kukucs, ki van odabenn? Ki bujkál a szatyorban? Óvatosan nyúlok a gép fedele felé, mintha a kezembe haraphatna, és mosolygok.

- - -

Fuckyeah.

Találkozunk a következő nő fejében, mint megannyi apró töltény. Addig is, ha rám hallgattok, azt csináltok, amit akartok. Ez volt sanyika.

Elhúztam.

 
 
8.

gondfoci 2010.12.02. – Szerelemdoktor
gondfoci 2010.10.18. – Figyi
gondfoci 2010.09.06. – Nunafej Szerepjáték 2.
gondfoci 2010.08.09. – Nunafej Szerepjáték 1.
gondfoci 2010.07.11. – Vébés!!
gondfoci 2010.04.10. – Választási különkiadás
gondfoci 2010.03.22. – Bécs különkiadás
gondfoci 2010.03.15. – Félelem és reszketés
gondfoci 2010.03.08. – Igazolvánnyal Rendelkező Aktatologató Fasztojás
gondfoci 2010.02.26. – Finis
gondfoci 2010.02.15. – Végünk van
gondfoci 2010.02.11. – Az egér kalapja
gondfoci 2009.12.29. – Az igazság 1.
gondfoci 2009.12.14. – Betmenes, Tarantinos
gondfoci 2009.12.01. – Eladom a lovam
gondfoci 2009.11.16. – Düsseldorf Sun City
gondfoci 2009.08.20. – Fújd fel a tüdőm!
gondfoci 2009.08.10. – Tévénemzedék, mert szeretem
gondfoci 2009.08.03. – Szex, szerelem, gyengédség, ujjazás
gondfoci 2009.07.13. - Futás!
gondfoci 2009.07.06. - Régi ismerős
gondfoci 2009.06.29. - Cascais, Sintra, Lisszabon különkiadás
gondfoci 2009.06.22. - Saját szavaimmal
gondfoci 2009.06.15. - sanyika első ügye: "Csöcsfej"
gondfoci 2009.06.08. - Politikai Korrektség Power és szerelem
gondfoci 2009.06.01. - Leégtem
gondfoci 2009.05.25. - Madrid különkiadás: sanyika Sex Tape
gondfoci 2009.05.18. - Reménysugár
gondfoci 2009.05.04. - Hitlerezés
gondfoci 2009.04.20. - Sanyika Szimulátor(TM)
gondfoci 2009.04.11. - Húsvéti teszt, tippek, fejtörő
gondfoci 2009.03.16. - Amszterdam különkiadás - Drogok, kurvák, ööö...
gondfoci 2009.02.09. - Csajozás Szerepjáték
gondfoci 2009.01.19. - Párizs különkiadás: Disneyland, pénz, fekete nők
gondfoci 2008.11.25. - Biohazard
gondfoci 2008.11.18. - Évicica
gondfoci 2008.11.10. - Titokfejtés
gondfoci 2008.11.03. - Hogyan legyünk kőkemények?
gondfoci 2008.10.20. - A női titok
gondfoci 2008.10.13. - Összefüggés a kalóz és a szopás közt
gondfoci 2008.09.29. - Gettó Jézus
gondfoci 2008.09.22. - -75% szex és társasjáték ingyen!
gondfoci 2008.09.15. - Dublin sztriptíz