(gondfoci) – Régi ismerős

sanyika képe

Gettó Kibaszott Jézus visszajött, HA!

 
NINCS KÉPREGÉNY ROVAT

 
EGY TÉNY, AMITŐL MAJD OKOSABBNAK TŰNSZ
11 ezer ember zarándokolt el Új-Mexikóba, hogy megnézzenek egy tortilla darabot, amibe úgy tűnt beleégett Jézus Krisztus arca.

És máris okosabb vagy, mint 3 másodperccel ezelőtt!

 
PIACSEKKER
922 napja nem ittam szeszet.
Igen, én alkohol nélkül is rosszul tudom érezni magam.

sanyika vagyok, alkoholista, és egyszer hajnalban talajrészegen seggreestem egy templomban, miközben útmutatást szerettem volna kicsikarni az Úrból.

 
Parti Animals 1.
GETTÓ JÉZUS

Az egész azzal kezdődött, hogy Alvo felhívott.

- Otthon vagy? – kérdezte.
- A vezetékesen hívtál, nem?
- Ja. Akkor otthon vagy. Figyu, buli van.
- Gáz?
- Nem, semmi gáz nincs, ez most igazi buli. Santa Miachoban, ma este.
- Santa Miacho? Mintha nem ismernéd azt a helyet.
- Manapság már senkit sem skalpolnak meg, Jesus. Sem Santa Miachoban, sem máshol. A skalpolás rég kiment a divatból.
- Az Isten háta mögött sosem megy ki.
- Amikor azt mondtam buli, úgy értettem, ingyen pia, leszámítva azt az olcsó üveg lóhugyot, amit viszünk, hogy mégse nézzenek ki a parasztok, meg ingyen fű meg ha szerencsénk van néhány talajrészeg chica.
- Meg fogod öletni magad.
- Nem tudok meghalni, tesó! Ha valakinek, akkor neked tudni kéne, hányszor próbáltak már lenullázni.
- A nagy számok törvénye szerint…
- Abrakadabra, ki a faszt érdekel?
- … a relatív gyakoriság sztochasztikusan konvergál a valószínűséghez.
- Ha már itt tartunk, ismered azt a viccet, hogy Harry Potter egyik este titokban maszturbáló varázslatokat gyakorol a paplan alatt, amikor…
- Igen, tegnap mesélted.
- Akkor mindegy. Szóval?
- Mit szóval?
- Eljössz velem?
- Nem is tudom, haver.
- Látom, hogy viszketsz tőle, nem kérnélek, de ez most tényleg fontos. Anita is ott lesz, tesó.
- Anita?
- Ja, ő mondta, hogy menjek vele.
- Anita hívott meg téged?
- Jaja, tudom, fejre állt a világ, mi?
- Minden esetre különös.
- Én nem mondom, hogy rámizgult a csaj egészen, de furcsa nedvességet éreztem a telómon, amikor felhívott.
- Elmegyek veletek.
- Királyság. De ne haragudj, tesó, kicsit úgy hangzik, mintha a nő miatt jönnél. Tudod, hogy stoppolom, ugye?
- A nő miatt megyek. Ha te nem öleted meg magad, majd ő megölet mindkettőtöket.
- Hétkor felveszlek.
- Akkor hétkor.

Santa Miacho tizenöt mérföldre fekszik nyugatra a barriótól, sok szemétséget mesélnek róla, és ha valaki járt már arrafelé, nagyjából sejtheti, hogy nincs nagy túlzás a dologban. Ez a porfészek az egyetlen, ahonnan még a napokban is rögzítenek skalpolásokat. Nem azért, mintha máshol nem esne meg néha, csak az sosem derül ki. Santa Miachóban azonban nem csinálnak titkot ilyesmiből. Ha leszedik a skalpod, pár napig ott fog lobogni a „Köszöntjük Santa Miachoban, lélekszám: egyel kevesebb” táblán.
Igazi vörös föld. Az ottaniak vére nem keveredett fehér emberével. Nem mintha büszkék lennének a származásukra, de a fehéreket még mindig jobban utálják, mint a saját fajtájukat.

A legjobb barátom és én pedig egy ilyen helyen szerettük volna eltölteni a péntek esténket. Ráadásul egy olyan lánnyal, mint Anita Cruzado.

- Ne tedd el a gyújtóm – mondtam.
- Nem akartam – mondta Anita.
- Egy perce szálltál be a kocsiba, és máris le akarod nyúlni a gyújtóm.

Anita egyedül ült a hátsó ülésen, én az anyósban a vezető haverom mellett.

- Lazíts, szupersztár – mondta Alvo.
- Állj meg Korall Karl kútjánál, veszek a nőnek egy gyújtót.
- Úgyis kell vennünk valami piát.
- Tüzes vizet viszünk a rezervátumba, nagy lesz a tánc a tábortűz körül – nevetett Anita.
- Ismered az arcot, aki a bulit rendezi? – kérdeztem.
- Nem, de az egyik jó haverját ismerem – mondta Anita.
- Együtt jártatok suliba, vagy mi?
- Nem. Az öcsém bandájával rivalizáltak.
- Mi?
- Igen, egyszer az egyik szuka meg is vágott egy balhéban. Nézd – kivillantotta a topjából az egyik vállát. Ronda heg húzódott rajta vagy tíz centi hosszan.
- Szóval egy olyan archoz viszel minket bulizni, akinek a haverjai meg akartak ölni?
- Az már régen volt. Különben is, az egész olyan, mint a katonák a lövészárokban. Ha elég sokáig lövöldöznek egymásra, a végén karácsonykor üdvözlőlapot cserélnek. Bízz bennem.
- Úgy is van, tesó, bízz a csajban – mondta Alvo, aztán teljesen hátrafordult a lányhoz. – Hé, chiquilla, ismered azt a viccet, hogy Harry Potter titokban maszturbáló varázslatokat végez a paplan alatt?
- Ismerem. Az utóbbi idők egyik legelbaszottabb vicce – mondta Anita.
- Nem elbaszottabb a filmeknél – mondtam.
- Ez igaz.
- Mi a bajod Harry Potterrel, tesó?
- Fehérfiú a nagy varázsbotjával.
- Nem olyan nagy a botja, az enyém nagyobb – röhögött Alvo. – Akarod látni, Anita?
- Álmodban.

Alvo mosolyra húzta a száját, de abban a pillanatban a kocsi felszaladt a padkára. Előre kapta a tekintetét, és gyorsan korrigált, közben a válla fölött beszélt hátrafelé.

- Remélem a véleményed az éjszaka folyamán megváltozik, mert extra ideges lennék, ha kiderülne, hogy hiába vásároltam meg ma életem legviccesebb alsógatyáját.
- Viccesebb, mint a Potter vicc?
- Spongyabobos.
- Nannneeee – nyögtem közbe.
- Basszameg, hogy én mennyire utálom azt kis sárga rohadékot!
- Hé, hé, hé, senorita! Egy hölgy nem beszél így – mondta komolykodó hangon Alvo. – Főleg nem az én verdámban. Csak semmi sárgázás. Nem tűröm a rasszizmust. Mi mind egyformák vagyunk. Mind ugyanannak az istennek a gyermekei.
- A haverod az előbb a fehéreket szidta.
- Az más.
- Mert? A fehérek nem emberek?
- Mert a fehérek mit adtak nekünk? Himlőt. A sárga barátaink mit adnak? A fennséges kajájukat.
- A fennséges kajájukat? – kérdeztem. – Disznót rendelsz fekete bab mártással, de igazából sose tudhatod, épp mit eszel.
- Jaj, hagyjad már, tesó! Most tényleg a kutya-macska evéssel jössz?
- Nem szeretem a macskákat – mondta Anita.
- Az őseink is ettek kutyát – mondta Alvo.
- Te megennéd Fluffy-t?
- Ki az a Fluffy? – kérdezte Anita.
- Mrs. Alavier kutyája.
- Fluffy-nak hívják? – kérdezte meglepetten Alvo. – Nem tudtam. Sosem nevezte nevén, csak kis patkánynak.
- Te, Jesus, benned is van egy uncia hófehérke, nem?
- Igen, a faterom fehér.
- Mennyire?
- A legfehérebb, akivel valaha találkozhatsz.
- Szarul hangzik.
- Jól beszélsz.
- Nagy piás – mondta Alvo.
- Mi? – néztem rá.
- Nem mi, csak ő.
- Miért beszélsz ilyen faszságokat?
- Azt mondtad, mindig megissza a Henessy-det.
- Azt is mondtam, hogy azt azért csinálja, hogy baszakodjon velem.
- Úgy hangzik, mint egy igazi seggfej – mondta Anita.
- Hát nem? – fordultam hátra.

A lány épp tampont cserélt. Megfordult velem a világ, gyorsan előrekaptam a tekintetem.

- Mi a francot csinálsz? – üvöltöttem.
- Bocs, srácok, de ezt el kell intéznem, mielőtt a buliba érünk.
- Mi az? – kérdezte Alvo, és ő is hátrafordult, aztán ugyanúgy előrekapta a tekintetét.
- Ez természetes dolog. Sose volt barátnőtök?

Pár másodperc néma csend.

- Csak ne vérezd össze az ülést, oké? – szólalt meg végül Alvo.
- A férfiak miért félnek a tamponoktól?

Éreztem, ahogy a lehúzott ablakon levegő áramlik a tarkómra.

- Repülarepüla – mondta, majd visszakurblizta az ablakot.
- Én nem félek semmitől – mondta Alvo.
- A tampont az ókori egyiptomiak találták fel – mondtam én. – Eleinte papiruszból volt.
- Amikor az egyik spanomat meglőtték, átlőtték a vádliját, tampont loptam Poncho boltjából, azt dugtuk a lyukba.
- Az orvos mit szólt? – kérdezte Anita.
- Csak másnap látta, addigra kicsikét elmérgesedett, de valahogy meg tudták menteni.
- Miért vártatok másnapig?
- A fickó birkózott. Egy meccsre készült Tijuanába. A Kimérán ettük a hamburgert, amikor elhajtott mellettünk egy fekete lolo és ránk lőttek. Elkaszálták a lábát, de mást nem találtak el. Mázlink volt.
- Mi lett a sráccal?
- Két évvel később meghalt túladagolásban.
- Annyira mégsem volt mázlista.
- Túl sok kokszot evett, és a vége felé napi ötven tablettát szedett, fájdalomcsillapítókat, altatót, vagy éppen koffeintablettát.
- Néha azon gondolkozom – mondta Anita –, hogy léteznek-e egyáltalán hepiendek? Értitek? Hogy léteznek-e azok az igazán jól végződő sztorik. Hogy élnek-e azok az emberek, értitek, léteznek-e a valódi világban azok az emberek, akiknek jól mennek a dolgai. Akiknek sikerülnek a dolgai. A boldog emberek a mosolygó családi fotókról.
- Nem hiszem – mondtam.

Egy percig senki sem szólt. Aztán Anita törte meg a csendet.

- Ti csináltátok már azt, hogy szájvérzésig ettetek kiwit?

Korall Karl középkorú német figura, a kútja az egyetlen a barrióban. Pár mérföldre a külvárostól van egy másik kút, egy mexikói üzemelteti, de senki nem bízik benne. Nem tudom, miért, többször rá akartam már kérdezni, de valahogy sosem sikerült, valahogy mindig másfelé terelődött a téma, vagy épp a megfelelő pillanatban megfeledkeztem az egészről. A lényeg, hogy a mexikói nem jelent túl nagy konkurenciát Karlnak, aki viszont így elláthatja az egész barriót, San Elvát, Truenolest, Santa Miachot, sőt még a sivatagban messzebbre szakadt ranchók gazdáit is. Karl ősei a gyarmatosítás idején keveredtek Amerikába. Utálja a nácikat, az irodájában van egy poszter Hitlerről, amire pirossal ráírta, hogy „Chaplin jobb nálad!” A poszter mellé meg kiszögezett egy pólót, amin a felirat azt mondja: „Hülyével vagyok” és egy nyíl mutat Hitlerre.

- ’Estét, Karl, mizu? – köszöntötte Alvo.
- Szevasztok, srácok.
- Pangás van? – kérdeztem.
- Péntek este. Aki otthon iszik már bevásárolt Ponchonál, aki nőzni akar Michaelnél tobzódik, aki kocsmázni vagy drogozni, az meg már elpályázott Truenolesbe vagy San Elvába.
- Mi Santa Miachóba megyünk – mondta Anita.
- Akkor ti meghalni akartok.
- Ne kezdd te is – mondta Alvo.
- A minap beugrott hozzám a seriff Truenolesből…
- Bill Véres Kés?
- Igen, szóval…
- Az az ürge, akit régen Billy, a kölyöknek hívtak.
- Mindenki örül a tájékozottságodnak Alvo, de szeretném végigmondani, amit elkezdtem.
- Jawohl, mein Führer! – kiáltotta Alvo, és az egyik mutatóujját az orra alá helyezte, mintha bajusza lenne.
- Mindjárt jól szétrúgom a seggedet – mondta Karl.
- Mi volt a seriffel? – kérdezte Anita.
- Azt mondja, a múltkor belekeveredett egy verekedésbe Santa Miachóban. Tudtátok, hogy annak a porfészeknek seriffirodája sincs?
- Nincs?
- Egy darab rendőre sincs a helynek. Bill Véres Kés is épp, hogy áthajtott rajta, amikor meglátta, hogy néhány suhanc rugdos egy kókadt öreg faszit az egyik kocsma előtt.
- Ilyet akárhol látni – mondtam.
- Csakhogy a rohadékok olyan csizmát viseltek, aminek egy hosszabb penge állt ki az orrából, és kisebb pengék álltak ki körben a szárából. Össze-vissza szaggatták a vénembert. Bill szerint úgy bugyogott ki belőle a vér, hogy a homok nem bírta elszívni.
- És ő mit csinált? Kiszállt?
- Francokat! Azt mondta, beletaposott a gázba, mintha nem lenne holnap! Azt mondta, nem őrült meg, azt mondta, Billy Véres Kés élni akar!
- Talán rosszul adtak nevet neki – nevetett Anita. – A Nyúl Cipő jobban illene rá.
- Ne ítélj elhamarkodottan, kisasszony! Ez a fickó tizenhat éve seriff egy olyan helyen, amit a fegyverdörgésről neveztek el. Billy kőkemény figura. Ezt az egészet csak azért meséltem el, hogy vigyázzatok magatokra azon az istenverte lepratelepen.
- Vigyázunk, megígérem, a nagyapám tomahawkja ott figyel az ülés alatt – mondta Alvo, és rámutatott az egyik üvegre Karl válla fölött. – Az a legolcsóbb borod, igaz?

 
Folytköv.

 
Nemsokára találkozunk. Addig is, ha rám hallgattok, azt csináltok, amit akartok.

Ez volt sanyika.

 
29.

 
 
gondfoci 2009.06.29. - Cascais, Sintra, Lisszabon különkiadás
gondfoci 2009.06.22. - Saját szavaimmal
gondfoci 2009.06.15. - sanyika első ügye: "Csöcsfej"
gondfoci 2009.06.08. - Politikai Korrektség Power és szerelem
gondfoci 2009.06.01. - Leégtem
gondfoci 2009.05.25. - Madrid különkiadás: sanyika Sex Tape
gondfoci 2009.05.18. - Reménysugár
gondfoci 2009.05.04. - Hitlerezés
gondfoci 2009.04.20. - Sanyika Szimulátor(TM)
gondfoci 2009.04.11. - Húsvéti teszt, tippek, fejtörő
gondfoci 2009.03.16. - Amszterdam különkiadás - Drogok, kurvák, ööö...
gondfoci 2009.02.09. - Csajozás Szerepjáték
gondfoci 2009.01.19. - Párizs különkiadás: Disneyland, pénz, fekete nők
gondfoci 2008.11.25. - Biohazard
gondfoci 2008.11.18. - Évicica
gondfoci 2008.11.10. - Titokfejtés
gondfoci 2008.11.03. - Hogyan legyünk kőkemények?
gondfoci 2008.10.20. - A női titok
gondfoci 2008.10.13. - Összefüggés a kalóz és a szopás közt
gondfoci 2008.09.29. - Gettó Jézus
gondfoci 2008.09.22. - -75% szex és társasjáték ingyen!
gondfoci 2008.09.15. - Dublin sztriptíz

Hozzászólások

Cerkamatyi képe

Cerkamatyi

2009, július 6 - 17:58

Meglehetősen jó írás.

turcsa képe

turcsa

2009, július 10 - 09:00

GJ megcsinálta! A nagy visszatérés!

Vajon hány embert fog megöl(et)ni?

Hozzászólás

  • A web és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML tag-ek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.
  • Minden email cím át lesz alakítva ember által olvasható módon, vagy (ha a JavaScript engedélyezett) ki lesz cserélve kattintható, de biztonságos hivatkozásra.

További információ a formázási lehetőségekről