Hülye játék - 2. forduló

SSSZÖRNY képe

A legutóbbi fordulót toronymagasan én nyertem, úgyhogy ezen a héten csak ti játszotok.

Nektek úgyis inkább való, hiszen az a neve, hogy Hülye Játék. Ehhe.

Ezen kívül az első forduló az én számomra nem is volt érdekes, mert ti csak az általam előre megírt lehetőségekből választottatok, úgyhogy most kifejtős kérdések lesznek. Így csalni sem lehet, és a pontokat is hasraütésszerűen adhatom. Sokkal jobb.

NA GYERE, JÁTSSZ VELÜNK TE IS!

Írd meg a válaszaidat hozzászólásként, és én is megírom, hány pontot adok rá! Sok szerencsét mindenkinek!

1. Mi volt az eddigi legnagyobb hülyeség, amit álmodtál?
Én sajnos nem szoktam akkora hülyeségeket álmodni, mint mások (Sir Raji meg szerintem még nagyobbakat, egyszer például mesélt egy olyat, hogy azt álmodta, hogy a törökök jöttek, hogy az egri vár ostroma nem is volt igazságos, és újra kell játszani, de majd ő leírja a többit - remélem), viszont szoktam teljesen normális és nagyon valóságos dolgokat álmodni. Egyszer például álmodtam egy barátnőt magamnak, teljesen jó volt, a legjobb barátnő volt életemben, totál szerelmes voltam, és aztán felébredtem, és olyan szar volt napokig, mintha tényleg lett volna egy barátnőm, és mondjuk meghalt volna...

Hahaha. És most tökre ennék túrógombócot.

2. Ha pornószínész lennél, mi lenne a művészneved?
Az enyém Arnold Semenspritzer. Vagy csak simán Dick King.

3.a. sanyika és Cerkamatyi nemrég említett zenész pályafutása idejéből dalszöveg-részleteket. Te írtál valaha így utólag bénának tűnő dalszöveget? Idézz belőle!
Én kisebb koromban írtam nagyon szar rap számokat, de szerencsére egyik sem lett megörökítve, továbbá annyira rendes hozzám az agyam, hogy már fejből sem emlékszem rájuk, szóval azoknak az elolvasását most megúsztátok.

Azóta viszont csak tök jókat írtam, még ezt tudnám legszarabbként említeni:

"Építek majd egy nagy gépet
Azzal irtom ki a népet
Kit érdekel, hogy hogy néz ki
Csak haljon bele mindenki

Folyjon a vér, folyjon a vér,
Ússzon vérben a Kossuth tér,
Hulljanak a fejek, dőljenek a belek,
Dögöljenek meg mind az emberek,
Foooolyjoooon aaaa vééééér!"

Ilyen kis vidám dallama volt. Nekem tetszett. De mondjuk nekem minden tetszik, amit csinálok, én vagyok a legnagyobb rajongóm. Na mindegy.

3.b. Ha sosem írtál saját szöveget, mi a legszarabb szerinted, amit más írt?
Szerintem egyértelműen a

"Jött egy felhő, mi leszállt közénk,
És mi felszálltunk rá oly könnyedén,
Égő vágy,
Vad táncot jár!"

Ez egy olyan irdatlan bugyuta fassság, hogy simán lenyomja a csovi-csovi dzsaszpert meg a bóbita bóbita táncolt szerintem. Azok legalább gyerekeknek készültek, de erre egyszerűen nincs mentség...

Ha egyszer úgy adódna, hogy muszáj lenne valakit halálra vernem egy szöges léccel, miközben azt kiabálom, hogy "Dögölj meg, te fos!" akkor jó eséllyel ennek az íróját választanám.

Na ennyi a mai forduló, várom a hozzászólásokat!

Hozzászólások

sanyika képe

sanyika

2008, november 27 - 19:38

1. Egész éjszaka Michelle Wildot kísérgettem, és a végén nem dugtunk... vagy az elején, vagy közben.

2. "Butto Fukko", egyértelműen, de ha az nem ér, mert már ellőttem a képregénynél, akkor egyszerűen "THE Fuckface"

3. saját szar dalszövegeim nincsenek

3.b.

- ádzseszkó tuszé állájú
- ágátmámá széérááju ágátmámá szééé rááájú

azért ezek a legszarabbak, mert egyiknek sincs semmi értelme, annyira nincs, hogy mindkét dalból csak az idézett részeket tudtam megjegyezni, mert azt sokszor mondják.

de azért az is jó, hogy:

ya ya ye coco jumbo
ya ya ye

ya ya ye coco jumbo
ya ya ye

put me up
put me down
put my feet back on the ground
put up take my heart and makes
me happy

put me up
put me down
put my feet back on the ground
put up steal my heart and makes
me happy

ezt meg tudtam jegyezni, mert ez nem annyira értelmetlen.

Cerkamatyi képe

Cerkamatyi

2008, november 27 - 20:49

1. Hát én már sok baromságot álmodtam. A legkeményebb az volt, amiben vidáman szökdécselve, és egy fülbemászó dallamot együtt énekelve az utamat szegélyező állatokkal, mint valami zabpehelyreklámban, egy őserdei ösvényen haladtam, és amint a dal vége közelgett, az egyik fakoronából kihajolt egy majomfej, és szólóban elénekelte az utolsó sort, ami így szólt "Jön az elefánt!". Erre persze az összes állat sarkon fordult, és elkezdett menekülni az ösvénynek arra a végére, ahonnan jöttem, majd miután én is odaértem az egész kezdődött elölről. És ez így lement kitudjahányszor egy éjszaka, tisztára mint a groundhog day.

2. Ha pornószínész lennék, akkor csak magyar filmekben szerepelnék, és csak a tuttyi frutyiban lennék megtalálható, mert abban vannak az igazi életszerű dolgok... :D Nevem pedig Péni Szilárd lenne.

3. a saját szöveget már én is ellőttem (bár azt sem én írtam, én csak előadtam), viszont nekem eszembe jutott egy töredék a te rap korszakodból, amiben egy futballistához ezeket a szavakat intézted " Miért nem jössz a fradiba, úgy mint a Szenes Sanyika?" A név nagyjából a korszakot is elárulja.

3.b Messzemenőkig egyetértek Sanyikával. Aki egyszer hallotta a coco jumbot, az már soha nem lesz ugyanolyan, mint azelőtt. Amikor például vonatszerencsétlenségben kipurcan, és lepereg a szeme előtt a tyúkszaros élete, akkor ebből legalább annyi át fog suhanni a tudatán, hogy "jjjájjjjájjé kokkkódzsámbó, jjjájjjájééé! ÉÉÓÓÓÓ!", olyannyira kitörölhetetlen. Ezt a teóriámat már a munkahelyemen is előadtam, és többnyire mindenki kénytelen volt osztani a véleményemet. Egy ideje viszont nekem a "vakpali vakpali mindent lát..." kezdetű dal a titkos favoritom. Időnként rá is zendítek a kezdő rigmusra az irodában a sok öltönyös manager között.

kalmi90 képe

kalmi90

2008, november 27 - 23:20

1.
Hát én ritkán álmodok de ha álmodok akkor se emlékszek rá mindig. Amit legutóbb álmodtam és baromság azt talán pont azért álmodtam mert órán a mellett a csaj mellett ültem aki nem túl szép és folyton mikor megszólal mindig annyi hülyeséget mond... háát elég fárasztó, de lehet jól tud főzni. heheXD
Na az alapszitu; egy laza németóra körberakott padok és ez a csaj ült mellettem. Ez már csak azért is fura mert nem tanul németet de ez lényegtelen, és mégis tudta és jelentkezett, de úgy h mindig egyre jobban felém hajolt a végén már teljesen rám "mászott". Hát lehet be is volt indulva... Ja és volt egy enyhe kis testszaga is. Izzadtságszag meg valami büdös szar is rá volt kenve vagy nem tudom de nagyon gáz volt, annyira hogy meghánytatott. Hamburgerhúsok jöttek vissza, egészbe. (Jó meleg mikrózni se kell be zsemlébe cuccos rá és újra fogyasztható... XD) Hát vmi volt tovább is de arra már nem emlékszek :(((

2.
Ha pornószínész lennék akkor szerintem Kenny Ice lenne a nevem vagy Asshunter de nem még igazán nem gondolkoztam rajta

3/a.
saját szar dalszövegem nincs
ha én dalszöveget írnék az csak jó lehetne...

3/b.
hát a kokkódzsámbó tényéeg nem gyenge. (görögoba a discoba elvileg kokkkodzsámbót is lenyomta a dj de én nem voltam ott csak hallottam)
de szerény véleményem szerint a legorsszab dalszöveg az pako és gjon közös szerzeményének szövege ma hallottam a tvbe
a szöveg:

akalamago
akalamago
akalamago
umbajéumbajo
akalamago
akalamago
akalamago
umbajéumbajo

az tán jön a gjon szóló de nem írom le mert hosszú nézze meg mindenki: http://www.youtube.com/watch?v=tcfZP2DVsb4

Thomas képe

Thomas

2008, november 28 - 08:19

Én a múltkor azt álmodtam, hogy megdugtam a feleségem, ki is vert a víz...

Zé képe

2008, november 28 - 16:42

1, Az egyik kedvencem még gyerekként az volt, mikor azt álmodtam, hogy anyámmal meg tesómmal bujkálunk az apám elől aki meg akar ölni minket.

2, Saart Kurt

3, Sajátot nem írtam, egyébként pedig:
Bon-Bon - Érezd magad jól!

Ez a nap, csak a mi napunk.
Jöhet ma bármi, nem zavar semmi!
Egyszer van ilyen buli itt.
Ebben a házban rég volt party.

Távol vannak az ősök ma,
És a szomszéd is velünk táncol.
Gyorsan fogynak az üvegek.
Nézd már! A kádban is valaki horkol.

Nagyon jó,
Hogy te is velünk vagy!
Segíts most!
Halljam a hangodat végre!

Nézd! A dal most neked szól.
Hát feledkezz meg minden bajodról.
Nekünk jó, rólunk szól.
Ez egy jó buli, hát érezd magad jól!

Megint túl sok a fiú itt.
Kevés a nő és kevés a szendvics.
A konyha megint úgy tele van.
Mindenki ott áll, aki csak számít.

S itt van persze a bomba nő.
Egész éjjel a tükörnek pózol.
A részeg kórus a sarokban
Egy régi nótát újra hangol.

Tetves sablonparádé!
Ha választhatnék inkább rájuk öntöttem volna azt a sok betont mint Csernobilra.

SSSZÖRNY képe

SSSZÖRNY

2008, december 1 - 19:00

Köszi a játékot mindenkinek, kaptok 1000 pontot, osszátok el egymás között. Jövő héten újabb forduló, edzzetek keményen!

(Közben kitaláltam még egy tök jó pornósztár nevet: Muffin Vader)

Hozzászólás

  • A web és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML tag-ek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.
  • Minden email cím át lesz alakítva ember által olvasható módon, vagy (ha a JavaScript engedélyezett) ki lesz cserélve kattintható, de biztonságos hivatkozásra.

További információ a formázási lehetőségekről