Szuperhősök, robotok, meg pár zöldség
Vicces történetek és irodalmi igényességű versek
Csak mert nem mindenki szeret olvasni
Egy kis agytorna (az agyat nem mi biztosítjuk hozzá)
Ha épp rajongani akarsz
Ahogy már előzőleg is beharangoztam, ma lesz az NFL 43. szezonjának nagydöntője, és ezt kísérleti jelleggel itt a Bekexen közvetíteni fogom. Kövesd figyelemmel TE is!
Persze nem a TV-közvetítés képét fogom sugározni nektek, azt nyugodtan nézzétek a Sport1-en, én csak a saját észrevételeimet és hozzászólásaimat fogom beírkálni mindig ennek a bejegyzésnek a végére, és ha frissítgeted az oldalt, látni fogod. Közben a kommentekre is reagálok, írkáljatok ti is, és olyan lesz, mintha együtt néznénk. Jó, mi?
Így elöljáróban annyit kell tudni, hogy az Arizona elég szar csapat volt eddig, még sosem jutottak a döntőbe, sőt, hiába nézem 5 éve a meccseket, még a kulcsjátékosaik nevét sem nagyon tudtam. Idén is épphogycsak pozitív lett a mérlegük az alapszakaszban 9 győzelemmel és 7 vereséggel. Mindenki azt hitte, hogy a rájátszásban simán kiesnek, de nagyon összeszedték magukat, meg hát valami hihetetlen elszántság lett rajtuk úrrá, híres mottójukká vált a "Shock the world!", és egyszerűen azóta mindenki ellen nyernek. Az erősségük inkább a támadás, azon belül is a passzjáték, ami egy veterán (vén szarnak is hívhatnám, 37 éves bakker) irányító és egy nagyon magas és atletikus elkapó összjátékának köszönhető, de a rájátszásban a futójátékuk is határozottan feljavult (előtte az utolsó helyen álltak futásban a ligában).
Az ellenfél a Pittsburgh Steelers, ők sosem voltak verhetetlenek, de az élmezőnyhöz szoktak tartozni, és idén is elég jól ment nekik, 13 győzelemmel és 3 vereséggel zárták az alapszakaszt. Egyértelműen a mai döntő esélyesei, eddig 6 super bowlra jutottak el, abból 5-öt megnyertek, az utolsót ráadásul 3 éve nagyrészt ugyanezek a játékosok, így a lélektani nyomás rajtuk jóval kisebb. Erősségük a védelem, ebben ők a legjobbak a ligában, "steel curtain" a védősor beceneve, de a falemberek és Willie Parker felgyógyulása óta a támadó játékuk is elég ütős.
Vajon ki nyer ma?
P. Diddy például nagy Steelers rajongó, szerinte az "underdog bullshit" nem tart tovább 2 negyednél, és aztán a Steelers lenyomja a Cardinalst legalább 14 ponttal, és kitépi a szívüket, és megeszi (ezek az ő szavai voltak).
Kovács Sándor, a Sport1 szakkomentátora szerint szintén a Steelers győz, ezt onnan tudom, hogy rákérdeztem, mert ismerem személyesen. Kb. így zajlott:
- Szevasz, Tiger, mi a helyzet?
- Ki fogja közvetíteni a Super Bowlt?
- Sajnos én.
- Ú, ez tényleg szívás... És megint a helyszínről?
- Igen, sajnos ki kell utaznom Floridába.
- Ööö... Nos, dögölj meg. És ugye, hogy a Steelers nyer?
- Szerintem igen. Remélem.
(Ezt nem most találtam ki. És tényleg Tigernek szólít.)
Ebből kiderült, hogy szerintem is a Steelers nyer, tehát ahogy mondtam, a két csapat papíron nagyon nem egy szinten áll. Viszont tavaly láthattuk a Patriots-t veretlenül bejutni a döntőbe, és kikapni az esélytelen Giants-től. Vajon idén mi lesz a helyzet?
A végén pedig el kell mondanom, hogy én kőkemény Steelers rajongó vagyok, a kezdetektől nekik drukkolok, és a 3 évvel ezelőtti Super Bowl győzelmüknél szó szerint ugráltam örömömben éjszaka az üres lakásban. Ha másért nem is, már csak amiatt érdemes követned az általam írtakat, mert olyan szintű érzelemkitörésekre lehet tőlem számítani, amik rám abszolút nem jellemzőek.
Találkozunk tehát 23:45-kor, előtte nézzétek meg 22:45-től a két csapat útját a döntőbe, segítség a szabályokhoz itt, vagy engem is kérdezzetek bátran, és addig is várom a tippeket:
Ki nyer, és mennyire?
________________________
És itt vagyok, ahogy ígértem. Egyelőre nincs semmi érdekes, még csak a pre-game show jön. Pofáznak arról, amit már leírtam, meg hangulatkeltő vágóképek, satöbbi. Hozok még egy sört. Még csak a harmadiknál tartok.
Van egy kis Unicumom is. Kitaláltam, hogy amikor a Faragó elkezd ordítani, hogy "Úúúristen, micsoda játék, láttad ezt, Sanyi?", akkor mindig iszom egyet. Remélem, nem fogok túl hamar beájulni...
A nőies oldalam is szót kér: nem igaz, hogy már megint fehér mezben játszik a Steelers... A legutóbbi SB-n is ez volt. Pedig a fekete sokkal jobban néz ki. Csak nehogy még az az ótvar sárga sisak is jöjjön... Nem vagyok babonás, de abban ráadásul mindig vesztettek is. Mindig.
Rasszista sem vagyok, de ezek a bamba feka arcok azért nem gyengék itt a himnusz alatt... A himnuszt egyébként egy ottani ex-megasztár énekli, akinek megölték nemrég a családját. Szerintem simán lehet, hogy ő szervezte meg, mert már senki nem volt rá kíváncsi. Sok hírességből kinézném...
Azért örülök, hogy nem vagyok a Manning család tagja. Azok nagyon gyíkok. A Peyton egy tool, az Eli meg egy kiscsíra. Náluk csak a Tom Brady-t utálom jobban. Az egy droid.
Oké, az Arizona kezd. Szerintem csinálnak pontot az első támadásból. Nem lepődnék meg.
Hoppá, nem a rúgást választották. Tudják, hogy a Steelers szarul szokott kezdeni. Meglátjuk.
De bekezdtek ezek, bakker! 1 yardra vannak 4 percen belül!
És touchdown!
És a Cardinals visszanézeti!
Míg várunk a bíróra, megkérdezem: szerintetek a Polamalu miért nyomja az oxigénmaszkot még mielőtt a pályára lépett volna? Fárasztó volt a himnusz?
A visszanézés szerint kicsit a vonal előtt lent volt. Inchek hiányoznak csak, és nem próbálják meg, elrúgják 3 pontért. Hát, nem tudom. Én nekimentem volna.
Megnéztük közben az Arizona első támadását is, pont fordítva lett, ők kezdtek szarul. A félpályáig sem jutottak.
A Faragó még nem kezdett ordítani, pedig tök rég ittam Unicumot.
- What should we drink?
- Unicum.
- I don't need cum, man! That's gross!
- No, U-N-I-cum.
- You and I? Are you a fag, bro?
Vége az első negyednek. Egyelőre a Steelers sokkal jobb, vagyis nem csak jobb, hanem kifejezetten jó, de a 3 pontos vezetés lófing, és még hosszú a meccs nagyon.
Ti amúgy barátkoznátok a Faragóval? Én nem biztos... De az a valamilyen Olivér a stúdióban, aki például a Minnesota helyett azt mondja mindig, hogy "mineszóta", az még idegesítőbb.
Van itt még valaki egyébként? Írjatok valamit! Eddig milyen?
Megvan az első touchdown, 10-0. Most már csináljon valamit a Cardinals is, mert ez így nagyon egyoldalú. Azért ennyire ne legyen sima, ezzel elvesznek az élményből...
Negyedik sör. Aludjatok, nem baj, én jól szórakozom. Mondjuk nem lenne baj, ha nekem is lenne kommentátor-párom. Úgy szólítanám, hogy Komi, hehe (úristen, leírtam egy inside joke-ot, ekkora lúzer lennék?).
Kell pisilni, de akkor csomót nem látnék. Megvan, nem mosok kezet, úgy gyorsabb, hehh. Na jó, csak vicceltem. Ki sem megyek, itt egy csomó üres sörösüveg...
Na jó, most csinált egy olyan játékot az Arizona, hogy nagyon közel kerültek... És touchdown. 10-7.
Ennek az Olivér gyereknek vajon szóltak, hogy mosolyogni kell a kamerába beszéd közben? Tejbetök.
Szép visszafutás az Arizonától, hibátlan blokkokkal túl a félpályán. Meg aztán egy sack, hoppá. Harmadik kísérletre 22 yardot kellene menni, ez nem lesz meg. Nem is lett. De a punt ügyes volt. Most kiegyenlített a meccs.
Kibontottam egy zacskó Pufit (gyártótól függően Kuki és Puki néven is láttam már, biztos tudjátok) is az ötödik sör mellé. A Faragó is beszél a fehér mezről, megtudhattuk, hogy eddig a Steelers kétszer játszott Super Bowlt fehérben, és mindkétszer nyert. Mennyi hülyeségről létezik statisztika a világon...
És interception! De ez nem a Roethlisberger hibája. Valaki belenyúlt, és felpattant. Nem dobta volna rossz helyre. Viszont a Steelers térfelén vannak. Talán még a vezetést is átveszi az Arizona.
És megvolt az első ordítozás! 100 yardos interception visszafutás! A saját végzónájából visszafutott Harrison a pálya másik végére! Olyan blokkok voltak, olyan futás, mint egy... triceratopsz, baszod! Mint egy masztodontámadás! Azt hitte mindenki, hogy vezetni fog az Arizona, erre még jobban elhúzott a Steelers! Ez gyönyörű volt! 17-7! Hol az unicum?
Ne menjetek sehova, félidei koncert jön Bruce Springsteennel. Még azt is kommentálom, úgy belejöttem.
Tényleg ő a Főnök? És Tony Danza? És Főnök?
Ezt láttátok? Csak azért fogott egy gitárt, hogy pózoljon vele, és aztán eldobta? És nem annyira elegáns mozdulattal mászott fel a zongorára sem. Vén trotty. Tényleg van olyan, akinek ez tetszik? Ennél a seggemmel jobb zenét csinálok. Még jó, hogy csak 20 perc. És bezzeg pont most nem kell brunyálnom.
Megint gitárral bohóckodik. Ha fog egy rendes akkordot, iszom még egy unikumot.
Hoppá, egy a-moll! Egészségetekre!
Egyébként lehet, hogy rosszul láttam, és ilyen "wishful thinking" volt csak, vagy nem tudom, hogy van hangolva az a gitár, de ez szerintem csak markolászás. Tutira azért csinálja, mert egy szám alatt elfáradt, és már nem bírna mozogni, a gitárral meg nem gáz csak úgy állni egyhelyben.
Most meg már hol gitározik (mármint imitálja), hol tapsikol, hol mutogat, és a zene végig változatlan. Pózer vagy, Bruce. És ez a zene ótvaros fingos fos! A SB félidejében mindig szarok lépnek fel, de ennél még Paul McCartney, Tom Petty és Prince is jobbak voltak, öcsém...
Aki nem nézi, csak helyzetjelentésként: hétfő hajnal 02:28 van, félidő, 17:7 a Steelers javára, jönnek vissza a csapatok a folytatáshoz, épp az Enter sandmant nyomják a háttérben, és már csak másfél söröm van.
Most már ne tartsatok fel a sok hozzászólással, nem tudom így nézni a meccset... (Lassan egy órája nem ír senki. Szerintem már senki nem követi, amiket írok. Mindegy, ki akartam próbálni.)
Szerintem Harrison lesz a meccs embere. Az eddigi 42 Super Bowl folyamán a leghosszabb interception visszafutás 75 yard volt, ezzel a 100 yarddal történelmet írt. Meg amúgy is jól játszik. Szerintem valami nagy dolog kell ahhoz, hogy másnak ítéljék.
Például az, hogy végül ne nyerjenek.
Az eredmény nem változott, a Steelers a saját 40 yardjánál támad, én meg kicsit tompulok. Az unicumot most kicsit hagyom.
Volt egy mezőnygól, 20:7. Kezdek álmos lenni. Holnap biztos nem kelek fel időben. És ha beérek, exceleznem kell majd. Az excel az egyik legrosszabb dolog a világon. De komolyan. Nem tudom, szerintetek mi a világ lényege, de szerintem az, hogy az emberek boldogok legyenek, és ahhoz nem kell fejlődés, használhatnánk kőbaltát máig is, de az teljesen biztos, hogy az excel több embernek okoz kellemetlenséget, mint örömöt. Totál biztos.
Mély gondolatok, mi? Sokat ittam. Már csomót kell törölgetnem félrenyomogatásokat. Mindegy. 20:7 továbbra is, jön az utolsó negyed.
Ezen a Super Bowlon még nem is izgultam. Sem előtte, sem közben. Úgyis a Steelers nyer.
Újra a stúdióé a szó. Olivért valószínűleg útközben leöntötték egy vödör vízzel, vagy ilyesmi. Ennyire lelapított haja magától senkinek nincs.
8 perc van hátra, az Arizona 1 yardra... És touchdown. 20:14.
Olivér 3 másodperces időközökkel szokott pislogni. Nagyon gyorsan szárad a szeme, vagy ilyesmi.
Most épp "energiák mozgósulnak", legalábbis a Faragó szerint. Az a baj, hogy most punt jön, és megint jöhet az Arizona. Van még 5 és fél perc. Nehogy már most fordítsák meg...
A Faragó szerint Larry Fitzgerald nagyon értelmes. Én nem tudom. Ha valakinek meghal az anyja, és ő onnantól nem vágatja le többé a haját, és már eltelt 3 év, és a háta közepéig ér, az nekem gyanús. Ennek semmi értelme.
Egyébként az amerikaiaknál elég egyszerű megállapítani, hogy ki értelmes. Csak kell kicsit hallgatni, és minél sűrűbben mondja, hogy "you know", annál kevésbé. Sok NFL játékosnál (pl. T. O.) a mondanivaló fele kábé ez.
Fú, bazz. Ez nem jó. A saját 1 yardosáról jött a Steelers, és holding miatt safety lett, és ráadásul a labdát is el kell rúgniuk... 20:16, és az Arizona jöhet. 3 perc van még. Most jöjjön a "steel curtain"!
És nem jött, sőt. 23:20 az Arizonának... 2:37 van hátra. Berakták a Final Countdownt, hihi, találó. Ha ez a támadás nem megy el legalább mezőnygólig, veszít a Steelers. Nem lesz több lehetőség.
És elcsúszott Holmes védője! 10 yardon belül a Steelers! 49 másodperc van hátra, egy mezőnygóllal hosszabbítás, egy touchdownnal nyerhetnek!
És touchdown! Beszarok! Bevallom, volt olyan pillanat, mikor már nem hittem! Lehet, hogy ez az egész közvetítés nem volt vicces, de ezen akkor is be kell kexelni! Ha ezt olvasva nem érzed, akkor ez az egész nem neked szólt, és bocs, ha untattalak. De én ezt a részt nem tudom ülve nézni!
15 másodperc van hátra, nincs több időkérés, a labda a fél pályánál az Arizonánál. Egy passz fér bele, vagy ha incomplete, vagy kimennek oldalt, akkor talán kettő is.
És lezúzták Warnert! Kiesett a labda a kezéből! Fumble, amit a Pittsburgh szerzett meg! 6 másodperc és már le sem játsszák, minek. Vége. Kézfogás, ünneplés, szomorkodás, kinek mi. Én még csak nézek.
Sanya azt mondja, hogy ma mindent láttunk, ami az amerikai futball szépsége. Hát szerintem is. Sokkal durvább volt, mint vártam. Sokkal durvább lett, mint ahogy kezdődött. Tudom, az izgalmas részeket nem nagyon jegyzeteltem, mert figyelni kellett, de helyenként döbbenetes volt. Egészen elképesztő. És ha szerinted pöcsség, hogy ilyen szarságokat tudok így élvezni, hát leszarom, inkább irigyelj, mert ez most olyan élmény, amilyet biztos te is szeretnél.
A Pittsburg Steelers 6. alkalommal nyert most Super Bowlt, ez még másnak nem sikerült, és én láttam az egészet. Ma nem fogok aludni.
És hogy a rasszista vonalat megint kicsit felelevenítsem, két éve jutott először néger vezetőedző által irányított csapat a döntőbe, viszont akkor mindkét edző néger volt, így hiába nyert az egyikük, még mindig nem volt olyan néger edző, aki fehér ember ellen döntőt nyert volna. Egész mostanáig. És Tomlin megérdemelte. Én Cowhert is bírtam, pedig sokat kiabált, és akkor repkedett a nyála, de Tomlin úgy jó, hogy közben még szeretik is. Ez a nem semmi.
Holmes lett az MVP, nem Harrison, rosszul tippeltem. Mondjuk Harrison a végén már nem csinált semmit, Holmes meg pont akkor villogott, úgyhogy várható volt.
Jön a ceremónia. Megkérdezik Big Bent, tanult-e ma valamit, azt mondja igen, "anything is possible". Hát az.
04:23 van, nincs mit mondanom már, de ha lenne, akkor sem menne jól valószínűleg. Gratulálok minden résztvevőnek. Sziasztok.
Hozzászólások
sanyika
te tényleg pdiddytől idéztél? haver...
most tényleg. ez a fickó az amúgy is ultra-ratyi puff daddy - nem, nem, olvasd csak el még egyszer, ejtsd ki magadban, engedd, hogy végigjárjon, puff daddy - nevet változtatta p. diddyre.
mit?
ő például az egyik olyan dolog, ami baj a világgal.
arról már nem is beszélek, milyen szinten homokosnak érzem magam, csupán attól, hogy KÉTSZER IS leírtam a "nevét".
most mennem kell, és csinálnom valami kibaszott férfias dolgot, hogy rendbe jöjjön a közérzetem. sajnos inni nem iszom, nőkre meg ma nem adok ki pénzt... úgyhogy lehet, hogy csak kulázok egyet.
azért a közvetítésre beugrok szerintem.
Cerkamatyi
Na, a diddygyerek szerintem is nagyon csira. Ez a baj az usával, hogy az átlag seggszopók észre sem kell hogy vegyék, hogy seggszopók, hanem mondjuk aki itt balázs pali az ott pídiddi, csak az a különbség, hogy őt még ott is ismerik, ahol fűszoknya business casual.
Én azóta vagyok steelers fan, amióta kismajom koromban lett egy tizenkettes steelers mezem, de gondolom nem volt teljesen hivatalos, mert név ugye nem volt rajta. A cardinals mellett az szól, hogy meggyőzött az amit az utóbbi időben csináltak, és szeretek a gyengébbnek szurkolni, szóval egyelőre nem döntöm el, amígy el nem kezdődik , vagy lehet, hoyg közben sem, és remélem, hogy az fog győzni, akinek az utolsó tíz percben épp drukkolni fogok.
SSSZÖRNY
Alsógatyában sörözve hangosat fingani is elég férfias. Most próbáltam ki.
Örülök sanyika, ha beugrasz, az eddigi komment-hiányt elnézve az NFL még kisebb réteget érdekel, mint hittem... Pedig az Arizona szurkolók például annyira rápörögtek, hogy sikeres a csapatuk, hogy az elődöntőre a 70 ezer jegy 6 perc alatt elfogyott.
Persze az is lehet, hogy mindenki valamelyik sport-kocsmában ül a kivetítő előtt, nem otthon ilyen lúzerként, mint mi (:
Trivia: A 12-es Terry Bradshaw volt, a hetvenes években 4 Super Bowlt nyert meg a Steelers irányítójaként.
Cerkamatyi
Kezdődik baszod!
Bóvliróka
A profi box-ot szereti valamelyikőtök? Én spec. a boxért élek-halok... :DDD
Cerkamatyi
A Hernyó régen boxolt, meg bíró is volt, meg boxmagazinja is volt, csak csődbement.
Beci (nem ellenőrzött)
Hajra Pittsburgh steelers!!!!
sanyika
én nem tudom, ember. MO-n voltam egyszer egy amerikai foci meccsen, az bazmeg vagy 4 órán keresztül tartott, nyáron, olyan szinteken elhúzódott, hogy odafelé még vert a víz az izzadságszagú buszon, a végére meg rendesen fáztam.
akármennyire látványos volt néha, engem kikészített a sok időkérés. egy sporthoz képest túl sokat ugatnak benne. vagy csak otthon nyomják úgy, nemtom.
SSSZÖRNY
Én is voltam itt amerikai foci meccsen, és itt szar volt. Tévében jó.
Te nem nézed? Elvileg itt megy a neten is: http://atdhe.net/
sanyika
20:7-ig néztem, de túl egyhangú volt, és folyamatosan azon kellett gondolkodnom, hogy miért hívják ezt láblabdának, gondolom az európaiak sosem fogják megérteni (akkor sem, ha van olyanjuk, hogy rugby vagy rögbi, akármi), miközben ugyanúgy lehetne hívni sisaklabdának, vagy válltöméslabdának...
szóval ezen filóztam, és a játék, ahogy írod akkor pörgött fel, amikor végre elhúztam a belem aludni. valószínűleg az én rossz mojo-m miatt volt olyan egyhangú.
de a vége vadkan lehetett. én az Arizonának drukkoltam volna, de pont úgy lett vége, ahogy kellett, hogy vége legyen. szeretem az ilyen történeteket.
tőled meg szép munka, yo.
(aludni nem kell, az buziknak való...)
SSSZÖRNY
Oké, így utólag belátom, hülye ötlet volt ez. Egyrészt túlságosan rétegcucc ez, másrészt az időzítése sem volt ideális, harmadrészt ilyenekről nem is lehet jól írni. Most már tudom.
Bakker, ennyi az idő? Ugh... Hivatalosan 8:30-kor kezdődik a munkaidőm, én meg most keltem. Hülye szundi gomb.
SSSZÖRNY
Ja, a végén pörgött fel. A meccs utolsó 3 percét kb. fél órán át játszották az időkérések, visszanézések, meg az óramegállítások miatt.
És igen, a végén megint ugráltam.
Ha valakit netán érdekel, itt az összefoglaló:
http://www.nfl.com/videos?videoId=09000d5d80e86d72
Most meg tényleg megyek dolgozni.
(Amúgy tökre szeretek késni, ilyenkor jó kevés ember van az utcán.)
Cerkamatyi
Most ismétlik, és a halftime show előtt felfigyeltem egy érdekességre (nem arra, hogy a zongorára felmászás, elég negypapásra sikerült). Az öreg Bruce öltözőjének ajtaján a következő felirat volt látható: "POSITIVELY NO VISITORS". Oké, ez a megfogalmazás nem csak ezen az ajtón megtalálható, de nekem ez egy bazinagy paradoxon, hogy a NO az POSITIVELY...
sanyika
tegnap volt az Irország - Franciaország rögbimeccs, ma meg megnéztem a Wales - Skócia meccset. a rögbit azért szeretem jobban, mert ezek a valódi állatok. semmi sisak, semmi válltömés, semmi combtömés, semmi könyökvédő, térdvédő, fogvédő, zsákvédő, akármi, csak a csontok a csontok ellen... a végén úgy néznek ki, mint a bokszolók.
SSSZÖRNY
Persze, megértem, de ez nem a védőcuccokról szól, mert sisakban viszont sokkal durvábban nekiugranak a másiknak, mert tudják, hogy véd, és legalább annyi sérülés van mégis.
Szerintem azért jobb az nfl a rögbinél, mert - tudom, hogy pont nem ez a férfias rész, de - sokkal több szerepe van az észnek, a taktikának, a stratégiának. Nem csak úgy mennek egymásnak folyamatosan, hanem mindig megáll az óra, és kitalálják, hogy épp mit kéne csinálni, és emiatt sokkal frankóbb dolgokat csinálnak végül. Ennyi.
Hozzászólás