A takonyfogyasztás előnyei és hátrányai

SSSZÖRNY képe

A takony (hivatalos nevén orrváladék) étkezési célokra történő felhasználásával elég keveset foglalkozik az internetes szakirodalom. Ezt a hiányt szeretném most pótolni.

Gyermekkorban teljesen szokványos jelenség, hogy a gyerekek túrkálnak az orrukban, és amit kiszednek, azt utána megeszik. Bevallom, én magam is rendszeres fika-fogyasztó voltam. A szülők persze nem nézik jó szemmel az ilyesmit, és próbálják lenevelni róla a gyerekeiket, emiatt úgy 6-7 éves korra már a gyerekek hozzáállása is megváltozik, és elítélik azokat a társaikat, akik még mindig nassolgatnak a saját orrukból. Ez oda vezet, hogy végül jó eséllyel mindegyikük leszokik róla, ugyanis az orrtúrás nem olyan szokás, amit az ember teljesen tudatosan végez. Ha szoktad túrni, akkor akaratlanul előfordul társaságban is, mielőtt észbekapnál, és az jó égő. Egy életre el tudja venni a kedvedet.

Bizony, csak a legnagyobbaknak sikerül kifejleszteni magukban azt a képességet, hogy oda tudjanak figyelni az orrtúrási szokásaikra. Nekem sem kis munkám van mögötte...

Később aztán az orrszőrök megjelenése végképp elveszi a takonyevés felhőtlen élvezetét. Onnantól minden kibányászott darabkát át kell vizsgálni, és kiszedegetni belőle a szőrszálakat. Ez állagtól függően néha hihetetlenül macerás tud lenni.

És egy utolsó hátrányt hagy említsek még meg, aztán áttérünk az előnyökre: a takony szerepe részben az, hogy a beszívott levegőt kicsit párásítsa, de másrészt az is, hogy a légút nyálkás falán megtapadjanak a szennyeződések, és ne jussanak a tüdőbe. Tehát a taknyunk tele van kosszal meg bacilusokkal. Minél keményebb, annál jobban. Bizony, a takonyevés nem igazán egészséges.

Viszont finom. Nyami-nyami. Wehhehe.

A gyorséttermekhez lehet talán a legjobban hasonlítani. Csak nincs benne annyi zsír. És ingyen van.

Az összehasonlítás kedvéért itt egy kép egy kis takonyról és egy Big Mac menüről, ami a könnyebb összehasonlíthatóságért előtte össze lett turmixolva. Te melyiket ennéd meg?

Záró gondolatként pedig hagy mondjam el, hogy igazából kár is a takonyfogyasztás előnyeit és hátrányait mérlegelni, mégkevésbé érdemes elítélni a művelőit, ugyanis egy egészséges ember szervezete naponta nagyjából 1 liter orrváladékot termel, aminek nagy része az orrüreg hátsó nyílásán keresztül lecsurog a garatba, mi pedig szépen lenyeljük. Ti is.

Félre tehát az álszentséggel, és hagyjuk, hogy az orrtúrás kedvelői szabadon hódolhassanak a szenvedélyüknek!

Ujjakat elő, és jó étvágyat mindenkinek!

Hozzászólások

Zé képe

Zé (nem ellenőrzött)

2008, március 20 - 11:41

Bevallom magam is nagy ínyenc vagyok.

Mindig szerettem volna takonytortát készíteni, csak nem tudok akkora mennyiséget egyszerre beszerezni.
Gyűjteni meg nem tudom, mert mikor meglátom az ujjam végén nem bírok magammal és rögtön befalom az egészet.

SSSZÖRNY képe

SSSZÖRNY

2008, április 1 - 12:38

Azt tudtad, hogy már vannak gyerekek számára készült takony-kiszívó gépek? Vállalj gyermekfelügyeletet, és ha épp egy orrfolyóshoz hívnak ki (nem rossz az esély), egy nap alatt összejöhet a kellő mennyiség!

Névtelen képe

Névtelen (nem ellenőrzött)

2008, július 2 - 02:26

Én még 45 évesen is szívesen nyalogatom ezt a finom orrnedvet!
Nyami nyami!!!! ;)

BASSZUSKULCS képe

BASSZUSKULCS (nem ellenőrzött)

2008, szeptember 7 - 07:57

nyammi

Dzsóker képe

Dzsóker (nem ellenőrzött)

2008, szeptember 7 - 17:27

Fincsi-mi !?

BR képe

BR (nem ellenőrzött)

2008, szeptember 25 - 10:29

Most megpróbálok ideillő, "szalonképes" hozzászólást írni:
Lehet, hogy gyermekkoromban annyira leszoktattak a takonyevésről, hogy most már nem hogy társaságban, de még akkor sem csinálom, amikor egyedül vagyok és nagyon visszataszítónak tartom azt, aki csinálja.
Tovább megyek: Ez normális?
Az én véleményem pedig a következő: Inkább az orrüregem hátsó nyílásán keresztül csurogjon le a cucc! :)

mókusvíz képe

mókusvíz (nem ellenőrzött)

2008, október 18 - 11:27

ÉN IS CSINÁLOM

opél képe

opél (nem ellenőrzött)

2008, november 4 - 19:55

áőépo

Innov képe

Innov (nem ellenőrzött)

2008, november 16 - 13:53

ejjj baszki...:D

Névtelen képe

Névtelen (nem ellenőrzött)

2008, december 2 - 00:31

Fincsiii

ZaPhOd képe

ZaPhOd (nem ellenőrzött)

2008, december 8 - 20:27

durván elkapott a hányinger :S jelezhetnétek vhogy hogy melyik részeket nem kell kaja előtt/után olvasni :S

Névtelen képe

Névtelen (nem ellenőrzött)

2009, január 12 - 23:03

Te beteg vagy! De gondolom nem unatkoztok egy baráti összejövetelen! Jóétvágyat!!

Névtelen képe

Névtelen (nem ellenőrzött)

2009, január 21 - 02:05

Ohh anyám, ez borzalmas!!!! Jéjzus, elkapott a hirtelen hányinger!!

cintykee1993 képe

cintykee1993

2009, január 24 - 14:49

honnan van az a taknyos kép??nagyon guszta látvány volt:) hi hi hi!!

Névtelen képe

Névtelen (nem ellenőrzött)

2009, január 27 - 14:06

gusztusos látvány? nekem a nyál összefolyik a számban! jó lenne kiszopogatni a kissrác orrából x)

Z képe

Z (nem ellenőrzött)

2009, február 23 - 12:46

Bazz, de gusztustalan :D
Na szóval. Én is ettem. Ez van... Mostmár nem eszem.
Amúgy a takonyzabálással a gusztustalanságán kívül az a baj, hogy nem biztos hogy rögtön utána kezet mosol. És ha netán ezután pl. nyomkodod a pattanásaidat, a sok baci bejut a véredbe és megbasz. Pl. a staphilococcus aureus az egészseges emberek 70%-ának az orrváladékában békésen éldegél. Ez okozza pl. a kelést (furunkulus). Ne akard megtudni, hogy milyen!

Zé képe

2009, március 3 - 12:03

Hmmm, akkor ezentúl vigyázok nehogy összemaszatoljam magam mikor csemegézek a takony fondümből.

Zápfogú gyökérhernyó képe

Zápfogú gyökérhernyó

2009, március 3 - 12:24

Ezt skubizzátok:

-
Böff - mondtam heves érzelmektől áthatva, aztán ellovagoltam a naplementébe.

Robi képe

Robi (nem ellenőrzött)

2009, március 11 - 13:48

a kurva anyátpkat szugykoltok

Z képe

Z (nem ellenőrzött)

2009, március 13 - 13:36

Jah, és visszatérve a fentemlítettekre ha pl vérzik az ínyed, vagy vmi nyílt seb van a szádban, a bacik bekerülnek a véráramba és megbasznak.

Névtelen képe

Névtelen (nem ellenőrzött)

2009, március 15 - 23:34

óh basszus az a kis animáció a végén odabasz, ez már szerintem is több mint gusztustalan, a sajátod még belefér de másé?!:D azért ennyire neveld meg magad!

Névtelen képe

Névtelen (nem ellenőrzött)

2009, március 22 - 18:51

fffffffúúúúúúúúúúúúúúúúúúújjjjjjjjjjj.
én nem zabálok taknyoot:$

Névtelen képe

Névtelen (nem ellenőrzött)

2009, március 27 - 23:38

Fasza cikk

Zé képe

2009, március 30 - 14:06

Húúúúúúúú húúúúúúúúúúúúú
Bakker, ehhez az animációhoz már én sem vagyok elég erős. :DDDD

Spektrum képe

Spektrum (nem ellenőrzött)

2009, március 31 - 11:28

Halihó!
Volt egy filmecske a Spektrumon a takonyról és annak fogyasztásáról. :) Végignéztem és rájöttem hogy megint a kisebbségnek van több esze (vagy működnek jobban az ösztönei, ahogy tetszik), azoknak, akik taknyot fogyasztanak. Naponta két liter orrváladékot nyel le MINDENKI, még az is aki ezt nagyon nem akarja és tagadja. :P Na de lényeg a lényeg, aki még pluszban kiszedi az orrából az anyagot és megeszi, annak jár csak igazán jól a szervezete, mert ezek a kis dózisban adagolt takonygombócok úgy viselkednek mint az oltások. A szervezet felhasználja őket és antibiotikumot gyárt belőle. :)
Összefoglalva: egyetek sok taknyot, hogy egészségesek legyetek, aki meg nem akar mert undi, az szenvedjen! :D

Zé képe

2009, április 1 - 14:14

Wowww király!
Mindig tudtam, hogy így kell! :D

Köszi az infót!

Piacra is dobom az új immunerősítő készítményem!
Lesz por, meg kanalas változat, csak győzzék elharapni! :D

Ciki képe

Ciki (nem ellenőrzött)

2009, április 2 - 20:57

Hol az ember?Még nem vacsoráztam!!!

zozz képe

zozz (nem ellenőrzött)

2009, április 3 - 08:44

Zé, dobd majd fel a készítményt egy kis Bifidus Essensis-szel es Bifidus ActiRegularis-szal, hogy a gyomornak is jót tegyen. Vagy különböző gyümölcsízesítések is szóbajöhetnek (gyümifika) azoknak akik picit undorodnak a takonyfogyasztástól. Szarrákeresed majd magad vele! A haverekkel valamikor gondolkodtunk egy "Lónyál" ® nevű üdítőben, de ez túltesz rajta. :D

Zé képe

2009, április 3 - 14:10

zozz ez, jó ötlet és marketing szempontból is előnyös lenne, főleg, hogy más pénzén hitették el az emberekkel, hogy ezek jók. És hogy bizonyítsam főleg magamnak, hogy milyen jó arc vagyok, kapsz majd részesedést! :)

A Lónyál ® -t, meg lehetne lóalakú műanyag játék palackokban árulni, a gyerekek megőrülnének érte, és egészséges is mert teljesen bio.

Névtelen képe

Névtelen (nem ellenőrzött)

2009, december 13 - 18:48

Finni

lilla képe

lilla (nem ellenőrzött)

2010, január 6 - 18:55

Szoval ez a takony evés nem is annyira rossz....gyerekkoromban én is zabáltam ...de fincsi volt ...de igazán...huuuuha....holnaptol nem is már most ujra kezdem kedvenc csemegémet

IQ.146.. képe

IQ.146.. (nem ellenőrzött)

2010, január 18 - 11:14

No halihó lények,valóban ,fontos és immunerősítő,gondoljatok a bálgáz elmaradására,néha a hasznos bizony büdös és undort keltő,de ez csak főként a mi társadalmunkra igaz..Az hisszük ha nem fingunk,tüsszentün,köhögünk,horákolunk,nem tisztitjuk ki az orjáratainkat akkor hú de fasza gyerekek vagyunk,aztán a lófaszt..
Gondoljatok a perzsákra,szikekre,vagy szírekre...ez csak itt non gratis..
Tehát élj egészségesen,az ösztöneidre halgass...

Laci képe

Laci (nem ellenőrzött)

2010, január 21 - 11:50

Egyáltalán nem meglepő ez az evés, én a kakimat is szoktm néha enni. Nekem nagyon finom!

Névtelen képe

Névtelen (nem ellenőrzött)

2010, január 30 - 00:59

Hiánypótlóóóóóó! :D:D

diciih képe

diciih (nem ellenőrzött)

2010, január 30 - 20:07

fúúj...én kiskoromban nem nagyon étkeztem az orromból...egykis hecc:
versenyt rendeznek h ki bír a legtovább a pincében maradni...egy banánt kapnak.
-magyar lemegy: 1 nap 2 nap 3 nap...feljön
-német lemegy: 1 hét 2 hét 3 hét...feljön
-cigány lemegy: 1 év 2 év 3év...6 év...feljön. megkérdezik h h csinálta: turi-turi, nyam-nyam...höhö...

unknowmn people képe

unknowmn people (nem ellenőrzött)

2010, március 9 - 00:20

én nem szeretem a takonyevést, kirázz a hideg, még kicsi koromban sem ettem, legalábbis én nem emlékszem rá, de viszont szeretem a köpést. Amit a kínaiak is szerettek. Ha a szájadba köpnek. Igazi orbit ize van.

Névtelen képe

Névtelen (nem ellenőrzött)

2010, március 25 - 22:43

ep most eszem es nagyon finom a csajomat is megkinaltam de nem kell neki:)
a masnapos takony a legjobb jo nagy darabok...

Sport(ban is) Analfabéta Nők Klubja képe

Sport(ban is) Analfabéta Nők Klubja (nem ellenőrzött)

2010, április 1 - 08:51

Az addig rendben, hogy a fika mindenki számára kedvelt csemege. De a csipa miért nem tartozik az ínyencségek közé? Szerintem indokolatlanul mellőzik.

Zé képe

2010, május 7 - 13:07

Csipát enni? Fújj ez undorító! :)

MissFikánia képe

MissFikánia (nem ellenőrzött)

2010, június 14 - 22:08

Szijasztok én a nevem arrol kaptam hogy a családban mindenki megeszi a fikuszát.És hát énis ebbe a családba tartozom és énvagyok a legkiseb igy nekem járult ez a megtiszteltető név a Fikánia Ugy is szoktak becézni hogy:Fiki,Fikike,Fikuszka.Ja és én is szeretem és tényleg a másnapos trutyi a legjobb és még egézséges is!Szal nyeregbe fel Magyarország indul a fikaevészet.Remélem egyszer fogok látni a boltok polcain Fikábolkészült ételeket mint pl:Fikapörkölt nállunk kedvelt csemege ugyan ugy kell csinálni mint a sertéspörköltet csak fika helyettesíti a hust fikaevők probáljátok ki nembánjátok meg!!!!!!!!!!!!!!!!
by:Fikuszka

Csuuzlee képe

Csuuzlee (nem ellenőrzött)

2010, június 21 - 18:12

Sajnos el kell keserítselek, nem te találtad ki a spanyol viaszt (az meg mi lehet? csak nem az is..?). Szerintetek az élelmiszeripar nem gondoskodik rólatok fikailag? Láttam pékmestert másnaposan (de lehet, hogy aznaposan) beleturházni a tésztába, De egy ismerősöm dolgozott almalé üzemben is. Gondolom minden helyen megvan a fikafelelős... Vajon a belekben jótékonykodó baktériumok hogy kerülnek a joghurtba...?

tinkerbell képe

tinkerbell

2010, június 21 - 23:47

Szerintem abba beleszarnak, nem taknyozzák. Már ha logikusan átgondoljuk, ugye.

Sziszke képe

Sziszke (nem ellenőrzött)

2010, július 2 - 22:00

Én is eszem és nagyon fincsi! :))

fikusz képe

fikusz (nem ellenőrzött)

2010, július 5 - 16:25

mmmmmmmmmmmmm nyimi nyami regeltől estig csak taknyom eszem mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm

fikusz képe

fikusz (nem ellenőrzött)

2010, július 5 - 16:26

valaki kér csöpög az orom

ANTI takony képe

ANTI takony (nem ellenőrzött)

2010, július 27 - 00:42

Akkor te egy igazi túúúúúrhafej vagy.
Soha más ne legyen az eledeled.

Névtelen képe

Névtelen (nem ellenőrzött)

2010, július 31 - 21:50

LOL

DzséLó képe

DzséLó (nem ellenőrzött)

2010, október 6 - 13:56

Mert megérdemlem!

Névtelen képe

Névtelen (nem ellenőrzött)

2010, október 22 - 00:21

Ti beteg állatok nem vagytok normálisak!

Névtelen képe

Névtelen (nem ellenőrzött)

2011, január 22 - 16:44

nagyon is egyet értek ezzel a véleményel inkább csurogjon le az örrüregem hátso nyilásán, de én akk. is soha nem enném meg(az még sem olyan)..egyszerüen undorito

Névtelen képe

Névtelen (nem ellenőrzött)

2011, január 22 - 16:50

Laci te egy elmebeteg vagy..egy undorito faszkalap ..mivan bazdmeg nincs mit meg eggyél...rohadj meg...és ha már annyira szereted a kakit , akk jöhetné nálunk wc-t takaritani....mocskos geci

Reka16 képe

Reka16 (nem ellenőrzött)

2011, április 14 - 19:49

gusztustalan az egesz....h...h...asd hogy lehet megenni a taknyodot bazdmeg...pfuuuuuujjj........

Hakapessy Mackey képe

Hakapessy Mackey (nem ellenőrzött)

2011, április 23 - 14:31

Az ember 1 gusztustalan lény.
Valaki kipróbálhatná,milyen fokkrém helyett 1 darab szart kenni a fokkefére,s azzal fogat mosni.
Azomban,kellemes húgyvéti ünnepeket.

kis mitugrász képe

kis mitugrász (nem ellenőrzött)

2011, április 25 - 10:43

Halihao!
Én a fülzsírt szoktam összegyűjteni egy bödönyben,s alkalomadtán fülzsírosdeszkát készítek belőle.
Fejemről a korpát is gyűjtöm,abból frankó korpáskenyeret tudok sütni.

Névtelen képe

Névtelen (nem ellenőrzött)

2011, június 5 - 17:15

Fogyatékosok

pedig finom!! képe

pedig finom!! (nem ellenőrzött)

2011, június 6 - 14:14

én is szoktam enni még a csipámat is reggel elfogyasztom AZ EGYIK OSZTÁLYTÁRSAM IS ESZI ÉS EGYSZER úgy csókolóztunk hogy kiszettük a taknyot az orrunkból és rátettük a nyelvünkre és úgy nyelveltünK!!!!!!!

Névtelen képe

Névtelen (nem ellenőrzött)

2011, július 22 - 12:50

UNDORITOAK VAGYTOK MIND.....................FÚJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJ

análosfiú képe

análosfiú (nem ellenőrzött)

2011, augusztus 22 - 15:53

A legfincsibb és legegészségesebb takony:
az erdő-mezőn kiránduláskor termelődött fajta :P
Igazi prána bomba!!!

takonyka képe

takonyka (nem ellenőrzött)

2011, augusztus 25 - 10:09

Szerintem gusztustalan az egész és nem is feltétlen egészséges, bár az immunrendszert valóban erősíti.Amúgy én sem tudok neki ellenállni pedig már nem egyszer próbáltam, olyan megnyugtató az a turkálás. Persze csak ott ás akkor, ha senki nem látja!Én az egész család elől tudom titkolni, és nagyon izgi olykor!

Egy Lolll nevtelen képe

Egy Lolll nevtelen (nem ellenőrzött)

2011, szeptember 8 - 19:53

Uuuu taknyoos....mijen szulei vannak?????....uuuhhh en is taknyos vok....de undoritooo....fuuuuujjj....xDD

Névtelen képe

Névtelen (nem ellenőrzött)

2011, szeptember 16 - 18:24

nagyon komoj:)

bobi képe

bobi (nem ellenőrzött)

2011, december 4 - 01:26

foskefír

Kakalaki Laci képe

Kakalaki Laci (nem ellenőrzött)

2011, december 4 - 01:29

hé skacok! én meg a szaromat szoktam megenni!!! tökre finom ízletes csemege, kenyérre kenve, vagy uzsonnára tésztába gyúrva!

palacsintába is finom az édes barna kaki, próbáljátok ki nutella helyett!

valaki képe

valaki (nem ellenőrzött)

2011, december 24 - 23:17

a kérdés, hogy a hozzászólók hány százaléka mondott igazat :) de ezt a spektrumos részt én is megnézem...azt hittem undorító vagyok hogy megszem, és ha jobban belegondolok tényéleg az vagyok, azért is írtam be a googlebe a dolgot, és ide lyukadtam ki. De ez most így akkor megnyugtatott :)
egyébként nehéz leszokni, szerintem azért mert sós, legalábbis nekem.

Előttem hozzászólónak: Egészségedre, és Boldog Karácsonyt, remélem ismered a kóvbojoktól a kakadal című számukat...

nyamnyamszar képe

nyamnyamszar (nem ellenőrzött)

2012, január 3 - 05:14

mmmm de finom az izletes kaki kenyérre kenve paprikával paradicsommal! a folyékony fosból pedig remek pudingot lehet késziteni

m de finommm!!! nyámiiiiiiiii!!!!

olyan izletes a kaki, ezt ki KELL próbálni fiúk!!!!

Névtelen képe

Névtelen (nem ellenőrzött)

2012, január 4 - 00:47

fujjjjjjjjjjjjjjjjjj

Névtelen képe

Névtelen (nem ellenőrzött)

2012, január 4 - 00:51

egy undoritoak vagytok mind annyian.fika ,szar!!!!!!!az állatok kulombek töletek!!!!!!!!!!!!!!!!!!nemhogy egymás szarát meg egymás orrábol zabálnátok.

caz képe

caz (nem ellenőrzött)

2012, január 28 - 11:48

Sztem fele csak elhulyeskedi... Amugy meg hiaba igy fuj ugy fuj mindenkilenyeli.. ha visszakohogod meg is izleled ugyhogy tok8..

Hozzászólás

  • A web és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Engedélyezett HTML tag-ek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.
  • Minden email cím át lesz alakítva ember által olvasható módon, vagy (ha a JavaScript engedélyezett) ki lesz cserélve kattintható, de biztonságos hivatkozásra.

További információ a formázási lehetőségekről