A kutya 1989-ben látta meg a napvilágot, aztán megijedt a saját árnyékától és visszabújt még egy kicsit oda, ahonnan jött. Eztán csak a tavasz első napján mászott elő ismét. 1989 ezért kerülhetett bele a történelemkönyvekbe, nem másért.

A kutya tehát szenvtelenül fiatal. És defektes. És még csak kerekei sincsenek. És vezetni sem tud. A kutya egyébként alkohollal működik, és rendszeresen gyújtást kell neki adni, hogy rendesen beinduljon, de akkor aztán nem áll meg. Csak néha. Egy darabig. Pihenni.

A kutya gondolatai csaponganak. A kutya szétszórt és képtelen a normális életre. A kutyával néha történnek érdekes dolgok, amiket leír, hogy mások elolvashassák, és azt higgyék, velük is történnek érdekes dolgok.

A kutya 10 éves korában látott egy tengerpartra vetett vízi hullát. A kutya, azóta bár tud, de nagyon nem szeret úszni. Biciklizni viszont nem tud. És ez most komoly. A kutya egyébként soha nem beszél komolyan. Ha mégis úgy tűnik, akkor csak átver. A kutya mindenkit átver. Leginkább saját magát. Bezony.

Ezután azt is mondhatnánk, kutyának szar az élete. De nem mondjuk. Ki lenne olyan embertelen, hogy megbántson egy kutyát? Képzavar. A kutyát már sokszor képen zavarták. Egyszer egy tízfős értelmiségi társaság is például. Megérdemelte. A kutyát néha büntetni kell. Csak hogy tudja hol a helye. A sarokban. Onnan figyel. Onnan figyel és tanul. Tőletek, rólatok tanul. Mutassatok hát jó példát a kutyának, senki nem akarhatja, hogy ez a gyönyörű, tiszta szívű eb elkorcsosuljon, ugye? Vau.